Szenvedéstörténet és áldozatvállalás

A tavaly zárult centenáriumi megemlékezéssorozat felfokozott figyelme és társadalmi nyomatéka ellenére az első világháború magyar történetének számos kérdése vár még megnyugtató tisztázásra. Ami igaz az 1918-at követő időszakra is, hiszen amikor a katonáknak véget ért a háború, a hadifoglyoknak akkor kezdődött igazán.

Az alkotópáros évek óta kutatja a magyar hadifogság történetét: a centenáriumi időszak szenzációs felfedezése, a balkáni halálmars körülményeinek és a szardíniai Szamár-sziget táborainak felkutatása és könyvben, kiállításon, illetve dokumentumfilmben feldolgozása is az ő nevükhöz fűződik. Mostani tárlatuk Szibériától Szardíniáig és – mondhatni – Gyóni Gézától, Kuncz Aladártól Rákosi Mátyásig és Nagy Imréig vizsgálja mindazok történetét, akik odavesztek vagy hazakerültek, és történelemformálóvá lettek; vagy sokszor még évtizedekkel a háború után is élőhalottként vegetáltak a Szovjetunió területén, hogy a gulág bugyraiban tűnjenek el nyomtalanul. A megközelítés alapvetően ember- és sorsközpontú: 18 fogolytörténeten keresztül mutatják be, mit jelentett lágerlakónak lenni, táborokban élni és halni a nagy háborúban.

Korabeli számítások szerint az első világégés lágereibe összesen 7,3 millió katona került
Fotó: Fortepan

A Hadifogoly magyarok a nagy háborúban című multimédiás tárlat ugyanakkor azt is bemutatja, hogy a nagy háború hadifogsága nem „csupán” a hadifogoly-történelem egyik kiemelt szakasza volt, hanem valójában nyitánya a „táborok évszázadának”. Korabeli számítások szerint az első világégés lágereibe összesen 7,3 millió katona jutott, közülük 3,3 millió az antant seregeiből, négymillió a központi hatalmak haderejéből „verbuválódott”. Csak a cári Oroszország fogolytáboraiba 2,11 millió osztrák–magyar katona került, mely tömegből körülbelül 500-600 ezer fő (!) volt magyar. És a számok mellé a legalább olyannyira sokkoló földrajzi tények: szinte az összes földrészre került magyar katonarab: Szibériába, Szicíliára, Perzsiá­ba, Afganisztánba, Japánba, Ausztráliába, Brazíliába, Kanadába és Mexikóba – többek között. Az ilyen léptékű táborvilág – a tömegek elszigetelésével, identitásuk felfüggesztésével, kényszermunkára fogásukkal, helyenként tudatos megsemmisítésükkel – határozott kontúrokkal előlegezte meg a sztálinizmus és a második világháború iparosított lágerbirodalmát, amelyben már politikai és etnikai alapon szervezték meg tömegek elpusztítását. Az első világháború koncentrációs táborai ebben az értelemben szinte laboratóriumai voltak a második világégés lágereinek.

Az alkotók a történelmi igazságosság szellemében ugyanakkor feldolgozták a történelmi Magyarországon működtetett osztrák–magyar fogolytáborok történetét, problémáit is – Ostffyasszonyfától Kenyérmezőn át a hírhedt csóti leszerelőtáborig, amelynek területén a saját katonák likvidálása is folyt.

Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével fémjelzett multimédiás vándorkiállítás, amelynek mind létrejöttét, mind Kárpát-medencei körútját az Első Világháborús Centená­riumi Emlékbizottság támogatta, és kivitelezését a Külső Magyarok Kft. biztosította, holnap, szeptember 3-án indul útjára. Az első állomás Bicske; a kiállítás megnyitója szeptember 3-án, 18 órakor lesz a bicskei Kultúrkúriában (Ady Endre utca 11.). További állomások: Kassa, Tiszafüred, Szombathely. Végül a magyar hadifoglyok szenvedéstörténetét és áldozatvállalását bemutató kiállítás Bécsben zárja idei vándorlását.