A Hadifogoly magyarok a nagy háborúban című multimédiás tárlat ugyanakkor azt is bemutatja, hogy a nagy háború hadifogsága nem „csupán” a hadifogoly-történelem egyik kiemelt szakasza volt, hanem valójában nyitánya a „táborok évszázadának”. Korabeli számítások szerint az első világégés lágereibe összesen 7,3 millió katona jutott, közülük 3,3 millió az antant seregeiből, négymillió a központi hatalmak haderejéből „verbuválódott”. Csak a cári Oroszország fogolytáboraiba 2,11 millió osztrák–magyar katona került, mely tömegből körülbelül 500-600 ezer fő (!) volt magyar. És a számok mellé a legalább olyannyira sokkoló földrajzi tények: szinte az összes földrészre került magyar katonarab: Szibériába, Szicíliára, Perzsiába, Afganisztánba, Japánba, Ausztráliába, Brazíliába, Kanadába és Mexikóba – többek között. Az ilyen léptékű táborvilág – a tömegek elszigetelésével, identitásuk felfüggesztésével, kényszermunkára fogásukkal, helyenként tudatos megsemmisítésükkel – határozott kontúrokkal előlegezte meg a sztálinizmus és a második világháború iparosított lágerbirodalmát, amelyben már politikai és etnikai alapon szervezték meg tömegek elpusztítását. Az első világháború koncentrációs táborai ebben az értelemben szinte laboratóriumai voltak a második világégés lágereinek.