Mindenből túl sok lesz

Kevés film nyomasztóbb és fölöslegesebb, mint Todd Phillips Joker című alkotása, ráadásul egyáltalán nem való gyerekeknek, kamaszoknak, de igazából ép elméjű embereknek sem.

Arthur Fleck alakítja a lúzerből lett őrült antihőst Forrás: InterCom

Kevés film nyomasztóbb és fölöslegesebb, mint Todd Phillips Joker című alkotása, ráadásul egyáltalán nem való gyerekeknek, kamaszoknak, de igazából ép elméjű embereknek sem. A fiatalok valószínűleg csalódni fognak, mert ha valaki meghallja, hogy Batman örök ellenfeléről, Jokerről készül alkotás, akkor valamiféle szuperhősfilmre számít. Ez pedig kicsit sem az. Aki pedig kevés igazán értékes művészfilmet látott, az hajlamos lesz azt gondolni, hogy itt most valamiféle értékteremtésről van szó meg persze művészi értelemről. Erről sincsen szó.

Ehelyett sokkal inkább úgy tűnik, hogy egy nem túl jó képességű hollywoodi filmrendező úgy döntött, művészfilmet fog forgatni. Így hát felrúgta a műfaji szabályokat, és telepakolta a kamaszok képregényvilágát a filmtörténet elmúlt időszakának minden elmebetegségével. Sőt ennél egy sokkal nagyobb gengszterséget láthatunk a mozivásznon. Martin ­Scorsese legendás, Taxisofőr című, 1976-ban ­Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott filmjének egy didaktikusan agyonmagyarázott, túlpörgetett továbbgondolását. Nem is volt meglepő, hogy Robert De Niro, aki Scorsesénél a taxisofőrt játssza, ebben a filmben televíziós showmanként jelenik meg, utalva egyébként egy másik óriási alakítására is, az 1982-es A komédia királyára.

Todd Phillips filmje alatt az az érzés kerítheti hatalmába a nézőt, hogy mindent láttunk már valahol. Régebben, más filmekben. Már-már nyomasztó, hogy itt szinte nincsen jelenet, amelyet ne vettek volna valahonnan a filmtörténetből. Ettől függetlenül vagy éppen ezért még lehetne akár jó film is a Joker, de nem az. Márpedig azért nem, mert Todd Phillips nem érzi az arányokat. Mindenből túl sok lesz, de leginkább túl sok lesz az őrületből. Az, hogy az őrült nagyon őrült, egy szuperhősfilmben megszokott, de ha egy olyan alkotást látunk, amely nagyon életszagú, valóságos, az amerikai szegénynegyedet és annak problémáit földhözragadt realizmussal próbálja meg ábrázolni, viszont a főhős megmarad egy szürreális mesehősnek, összezavarodik az ember.

Joaquin Phoenix alakítja a lúzerből lett őrült antihőst
Fotó: InterCom

Arról már nem is beszélve, hogy a zavaros filmben a gazdagságellenes mondanivalóból is leginkább dühös uszítás lesz. Ami pedig megint csak fárasztó és unalmas. Az itt a fő baj, hogy túl sok skandináv krimit, amerikai thrillert, Scorsesét és Tarantinót nézhetett meg Todd Phillips, amióta megcsinálta a Starsky és Hutch kínosra sikerült újragondolását vagy a Másnaposok három részét. Most pedig úgy érezhette, hogy eljött végre az idő, mindent bele kell pakolni ebbe a filmbe, amit eddig látott és jónak talált. Ha valaki felrúgja a filmes műfaji szabályokat, veszélyes játékba kezd, mert a néző tudja, mit várhat egy műfaji filmtől, amire beül, és általában azt szeretné megkapni. Ha nem azt kapja, akkor nem lesz csalódott, ha helyette valami különlegessel kápráztatják el.

Itt viszont közhelyes a mondanivaló, közhelyes a történet és nagyon felszínes a pszichologizálás. Az ember csak ül a moziban, és egy idő után már nagyon várja Batmant, hogy megszabadítsa őt és az emberiséget Todd Phillips Jokerétől. Batman viszont nem jön. Ebben a filmben a rossz győz.