Vitézy László a lélek filmrendezője. Alkotásaiban a közelkép, az emberi tekintet a fő narrátor. Vitézy László nem véletlenül talált rá – most már sokadik alkalommal – Móricz Zsigmondra, akinek írásai úgy realisták, hogy az író igazi mélyfúrásokat végez az emberi lélekbe. Amelynek eredményeként olyan titkok tárulnak föl, amelyek viszont már túl vannak minden realizmuson.
Vitézy László legújabb tévéfilmjében, amelynek ugyanúgy Házasságtörés a címe, mint a Móricz-kisregénynek, amelyből készült, ezek a realizmuson túli pillanatok az építőkockák. Sok van belőlük, ezért is fülledt a film légköre. A csendek beszédesek, a párbeszédek pedig sokszor csendes mélységeket tárnak fel. Vitézy a feltárás során háborgó, dübörögő, kitörésre váró vulkánokra lel. A néző pedig döbbenten szembesül a ténnyel, hogy régen készült olyan magyar film, amelyben ennyire sok szomorú férfiszempár van.
Fotó: Magyar Média Mecenatúra
Ez a film a magányról szól, méghozzá egészen pontosan a férfimagányról. Míg Móricz korában nem okozott gondot leírni, hogy másként magányos egy férfi és másként egy nő, ez ma már felér egy szabadságharccal.
Vitézy azt mutatja be a filmjében, hogy igazán magányos csak egy férfi lehet. A férfi a legtöbbször azért magányos, mert nem érti a nőt. A film egyik legizgalmasabb pillanata, amikor azt kérdezi az ifjú férj a fiatal feleségétől, miért a kikent-kifent, férj nélküli barátnőjével tölti az időt állandóan, mire a fiatalasszony azonnal rávágja, hogy beszélgetés okán.
Erre a férfi igazi jámbor őszinteséggel még arra is rá mer kérdezni, miért nem vele beszélget a nő. A válasz, amely évszázadok óta gyilkolja a férfilelkeket, megint csak egy gyorsvonat tempójában érkezik: „Vannak dolgok, amik nem tartoznak a férfiakra, amelyeket csak egy másik nővel lehet megbeszélni.” Hát így. A legszebb az a filmben, hogy itt még nincsen vége. Mert a fiatal férj még megkérdezi, nyilván csak tapasztalatlansága okán, hogy miféle dolgok ezek. A válasz egy kis női mosoly társaságában érkezik: „Női dolgok.”
A fiatal házasember a film első részében mélységes magányba zuhan. Egyrészt azért, mert az idősebb kollégái olyan plasztikusan ábrázolták a nőkben jelen lévő női csalfaságot, hogy attól élete végéig el nem tud már vonatkoztatni soha többé.
