Ahol gondoskodnak rólunk

Amíg a tárcaíró városi volt, addig úgy érezte, hogy a város nem engedi felnőni. Mert egy városban gondoskodnak az emberről, megcsinálják helyette a dolgokat.

A helyettünk elvégzett munkák következtében temérdek időnk szabadul fel Fotó: Éberling András

– Mikor került föl a városba? – kérdezte a tárcaíró az öreget.

– Csak fél éve. Megműtöttek, most itt lábadozom a fiamnál. De már nagyon mennék haza – tette hozzá, és zsebre rakta a metszőollót, miután az utolsó rózsával is végzett.

Döcögve, lassan indult el. Még visszapillantott a megmetszett rózsákra, az övéire. Tekintete találkozott a tárcaíróéval.

– A padokat is le kellene festeni valakinek – mondta, majd köszönt és eltűnt a fák között.

Negyedév is eltelt, mire újra a parkban járt a tárcaíró a lányaival; akkor már keveset voltak Budapesten. A labda persze az autóban maradt, miután a tárcaíró kivette, nekifutásból a lányai felé rúgta. A labda a virágok között landolt. A tárcaíró morgott is magában, hogy már egy labdát sem képes rendesen elrúgni, majd amikor lehajolt érte, meglátta a rózsákat. Mindegyik tő szépen virágzott. A padok! – jutott eszébe a tárcaírónak, de azokat nem festette le senki.