
Megpróbálta megérteni Hitler és Goebbels lelkivilágát, megdöbbentő felfedezésekre jutott
Joachim Lang, a Goebbels - A manipuláció művészete című film rendezője a családi érintettségéről is mesélt a holokauszttal kapcsolatban.
A soproni Dalriada nevű magyar folkmetál-zenekar az őserejű metál-zene szerzésén kívül kulturális küldetést is teljesít: a 2009-ben megjelent Arany-albumukon Arany János balladáit zenésítették meg, és ezzel lényegében többet tettek a költő népszerűsítéséért, mint bármely emlékév. A koncertjeiken elképesztő élmény, amikor több ezer ember énekli Zách Klára balladáját.
Most már legálisan, jó minőségű hangzásban is meghallgatható a Mesék, álmok, regék című 2015-ös válogatásalbumuk, melyben az addigi munkásságuk legjavát summázták. Többek között olyan klasszikus dalaik vannak ezen a lemezen, mint A walesi bárdok, a Szent László, a Hajdútánc vagy a Téli ének. A zenekar közösségi oldalán azt írta, hogy ezzel a lemezzel kezdik, és a mai naptól kezdve folyamatosan töltenek fel Dalriada dalokat, mint írják: „heti három nap kiteszünk egy dalt, szöveges videó formájában. Mindenkinek jó zenehallgatást!”
Joachim Lang, a Goebbels - A manipuláció művészete című film rendezője a családi érintettségéről is mesélt a holokauszttal kapcsolatban.
Klasszikus western, modern köntösben.
Visszatér a nyolcvanas évek szubkultúrája egy este erejéig Budapesten.
A Biffy Clyro korábban már bizonyított a Sziget főfellépőjeként, most a Budapest Parkban láthatjuk őket.
Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Rejtélyes kulisszatitkok derültek ki a pápaválasztásról: Ezt jelenti Erdő Péter 10-es száma
Felkészült a válaszlépésre Orbán Viktor: már meg is tette a szükséges intézkedéseket
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Joachim Lang, a Goebbels - A manipuláció művészete című film rendezője a családi érintettségéről is mesélt a holokauszttal kapcsolatban.
Klasszikus western, modern köntösben.
Visszatér a nyolcvanas évek szubkultúrája egy este erejéig Budapesten.
A Biffy Clyro korábban már bizonyított a Sziget főfellépőjeként, most a Budapest Parkban láthatjuk őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.