A Covid–19 sok más mellett a kultúra fő ellensége. E megállapítást tényként kezelhetjük, hiszen a járvány egyetlen művészeti ágat sem hagyott érintetlenül. Gondolhatnánk, az irodalmat nem. Mert a költő, a próza- vagy drámaíró amúgy is önkéntes karanténban éli napjait. Igen ám, de a könyvbemutatók, az író-olvasó találkozók, s ami a legfájóbb, a könyvfesztivál, mind elmaradtak.
Miként elmaradtak a színházi premierek szerte az országban. A kényszerszünet idején a színészek, színházi dolgozók a járványveszély előírásait betartva igyekeztek enyhíteni a nagyérdemű bezártságán, szabadtéri zenés-táncos produkcióikkal, online előadásokkal, míg a fennmaradó időben maszkot varrtak. Aztán augusztusban, amikor békeidőben még tart a nyári szünet, elindították az évadot teátrumaink, hogy bepótolják az elmaradt előadásokat.
A szabadúszók sínylették meg legjobban a kényszerű leállást, amennyiben gázsi nélkül maradtak. Rajtuk színházi szervezetek, a minisztérium és adakozó kollégák egyaránt igyekeztek segíteni. Nem történt ez másként a muzsikusok és az artisták esetében sem.
A pop-rock zenészek liberálisai kiabálva mutogattak a kormányra, mondván: bezzeg focimeccset szabad tartani, koncertet nem. Noha addig sem lettek magukra hagyva, azóta pedig online garázskoncertekért számíthatnak honoráriumra.
A legkomolyabb krachot a filmgyártás szenvedte el, amikor a veszélyhelyzet kihirdetése hallatán az összes amerikai stáb pakolt, s még aznap repülőre szállt. A szervizmunkákra szerződött cégek, amelyek a filmes munkák kilencven százalékát szolgáltatják – a maradék tíz az államilag finanszírozott saját alkotás –, teljesen leálltak. A Nemzeti Filmintézet segítő kezet nyújtott az alkotóknak.
Hasonló keserű kenyér jutott a fesztiváloknak. Az ötszáz fő felettiek mind elmaradtak, a nagyszámú külföldi turistát vonzó Szigettől és a Balaton Soundtól a régiós megmozdulásokig, mint a VOLT vagy a Művészetek Völgye. Az előre megvásárolt jegyeket sokan nem váltották vissza, bizalmat szavazva a szervezőknek.
Komoly bevételkiesést szenvedtek el a nagy múzeumok, képtárak, csakúgy, mint a kis magángalériák. Előbbiek mivel már falon lévő nagy kiállításaikat – mint a Műcsarnok a Nemzeti Szalont – kényszerültek elhalasztani, utóbbiak pedig életműtárlataikat, aukcióikat. Bár történtek online értékesítések, azonban jóval kevesebb, a hagyományoshoz képest.
