
Marilyn Manson örökösei lassan túlszárnyalják a példaképüket
Tíz év után visszatér Magyarországra a Motionless in White.
Verebély Iván halálának hírét szerdán közölte a Centrál Színház a hivatalos Facebook-oldalán.
Verebély Iván 1937-ben született Budapesten. Édesapja többek között a Vígszínház orvosa is volt. Verebély Iván a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, és 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Saját bevallása szerint végigbetegeskedte a gyerekkorát. Előfordult olyan is, hogy két évig feküdt szanatóriumban az úgynevezett Hilus-folyamattal, amit a tüdőbaj előszobájának szoktak nevezni. Azért is tartott ennyi ideig a gyógyulás, mert akkor még nem fedezték fel a penicillint.
1961 és 1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1963 és 1968 között pedig a Nemzeti Színházban játszott. Verebély Iván 1968 óta volt a Vidám Színpad társulatának tagja, ahol később örökös taggá választották.
Gyerekként karmesternek készült, rengeteget járt az Operába is. Nagyjából ötéves volt, amikor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látta a Víg özvegyet, ahol édesapja volt az ügyeletes orvos, aki mellől nézte az előadást egy ideig. Aztán az egyik pillanatban belopózott a zenekarba, ahol javában vezényelt. Állítólag a filmhíradó rögzítette is a mozdulatait, és heteken át vetítették a jelenetet.
Gyerekként többször kezdett bele a zongoratanulásba, de szinte minden alkalommal egy hosszabb kórházi kezelés kezdődött, így végül a Színház- és Filmművészeti Főiskola lett a folytatás. Színpadi és játékfilmes szerepei mellett Verebély Iván rengeteget szinkronizált: több mint 380 szinkronszerep fűződik a nevéhez.
A főiskola után került Miskolcra, majd a budapesti Nemzeti Színházba, végül a Vidám Színpadhoz, amely 1996-ban megszűnt, majd ugyanazzal a névvel alakult ott egy új színház, amely 2008 óta Centrál Színház néven működik.
Verebély Iván 2018 karácsonyán került kórházba szívelégtelenséggel, ami mellé még egy nagyon súlyos tüdőgyulladás is párosult. Akkor még az orvosok sem adtak neki sok esélyt, de mégis felépült, és visszaállt a színpadra, visszavette szerepeit.
Akkor azt mondta, hogy a gyerekeinek és az unokáinak köszönhette, hogy újra megtanult járni. „Mindennap jött valamelyik, volt, hogy mind az öten. A betegségem vége felé két oldalról megfogtak, és mennem kellett velük” – mondta akkor a Borsnak. A felépülés után lehetett tudni, hogy a szíve nem lesz már erősebb, és az ő korában kockázatos egy komoly beavatkozás.
Tíz év után visszatér Magyarországra a Motionless in White.
A kezük miatt szólt be.
A színész-rendező egészen érdekes műfajokban is kipróbálta magát.
Hetvenegy éves korában érte a halál.
Közel havi egymilliót visznek haza a 444 újságírói – jól fizet a külföld
Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Még ki sem rúgták, máris megvan Pintér Attila utódja a Vasasnál
Megjósolták az Európai Unió felbomlását: kártyavárként fog összeomlani, ha bekövetkezik a baj
Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg
Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik
A PSG veszélyesen kezdte az Inter elleni BL-döntőt – élő
Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Feljutott az NB I-be, mégsem kér a csapatból – sejtjük, hová készül a magyar sikeredző
Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított
A Győr edzője hatalmas káoszról beszélt a sorsdöntő BL-elődöntő előtt
Tíz év után visszatér Magyarországra a Motionless in White.
A kezük miatt szólt be.
A színész-rendező egészen érdekes műfajokban is kipróbálta magát.
Hetvenegy éves korában érte a halál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.