A Rozgics család meséi egy jurtából

Rozgics-Kiss Anitát a gyötrelmes út végén legnagyobb álma várta: az isteni teremtés rendjébe visszatagozódó ember szabadsága,

A fűszerkertben termett és azóta a kályha fölött kiszárított kakukkfüvet morzsolom. Erről eszembe jut, amikor azt írja, bárhová néz, magok, gyógynövények, fűszerek száradnak, majd arra gondolok, mi lehetett az első szikra, amely elindította azon a hosszú és nemegyszer gyötrelmes úton, amelynek végén legnagyobb álma várta, az isteni teremtés rendjébe visszatagozódó ember szabadsága, amire rajtam kívül – úgy vélem – sok más ember is vágyik.

A Családmesék egy jurtából című kötet rövid történeteiből egy természetközeli élet bontakozik ki. A főhős a családjával egy jurtában lakik az erdő közepén, ahol előállítják maguknak, amire szükségük van, messze mindentől, amit ma civilizációnak nevezünk. Az én álmom is hasonló, és nem is a mai fűszermorzsolással kezdődött, de új lendületet kaptam Rozgics-Kiss Anita könyvétől, amelyben töviről hegyire leírja, honnan indultak és hová jutottak el, miközben három gyermekük mellé megszületett a negyedik is, természetesen otthon.

Az édesanya két hosszú kórházi szülés után el sem akarta hinni, hogy így is lehet. Azóta dúlaként ő maga is segédkezett már otthonszüléseknél, amikor is az újszülött abba a szerető közegbe érkezik, ahol élni fog; mihelyt kibújik, a szülőanyja bőrének melege fogadja, a köldökzsinór még táplálja, oxigént szállít számára, hogy fokozatosan szokjon hozzá a tüdőlégzéshez és a kinti kondíciókhoz, nem viszik el idegenek pár perccel később lemérni és pólyába bugyolálni. Csodák csodájára, ilyen körülmények között a csecsemő szinte soha nem sír, miután megszületett, vagy, ahogy Rozgics-Kiss Anita mondja: világra szentült, hiszen az anyaság és a születés is szentség. De térjünk vissza a környék lakói által csak jurtásokként emlegetett családhoz!

A történet nagyon messziről indul – leginkább átvitt értelemben –, hiszen csupán pár esztendő, nagyjából egy évtized eseményeit sorakoztatja fel, amely során azonban egy Budapesten dolgozó fiatal lányból az érintetlen természet boldogasszonya válik, aki növényt termeszt, tűzön főz, a patak vizével mosogat, megköszöni és felhasználja, amit az erdő ad, és családja összhangban él az érintetlen élővilággal. Elenyésző ökológiai lábnyomot hagynak, jurtájuk belesimul a környezetbe, még a vadállomány – köztük az egyetlen ott lakó medve – is elfogadta vagy inkább befogadta őket.

Az idáig vezető, kalandos utat és a célba érés utáni kiteljesedést mutatja be a könyv olyan olvasmányos és élvezetes stílusban, öniróniával és humorral bőven megszórva, hogy nemegyszer hangosan felnevettem olvasás közben, máskor pedig bizony könnyes lett a szemem, de majdnem végig libabőrös voltam. A korábban kommunikációs és marketingszakemberként dolgozó szerzőtől azonban, akinek cenzora és egyben anyósa Rozgics Mária író, újságíró, nem is várhat mást az ember.

Egy székelyföldi természetvédelmi akció keretei között ismerkedett meg a fiatal mérnökkel, későbbi férjével, s már ott örök hűséget fogadtak egymásnak. Egy időre ugyan szétváltak útjaik, de Bendegúz, első kisfiuk érkezése végleg megpecsételte korábbi fogadalmukat. Majd jött sorban a többi csemete, és a hasonlóan gondolkodó szülőkben egyre inkább megérett az elhatározás: visszatérnek Isten tenyerére. Vagyis Istenmezejére, mert hosszú kutatómunka és keresgélés után, két évvel ezelőtt az északkelet-magyarországi település polgármestere segítségével találtak végleges otthonukra, ahogy ők maguk nevezik: a Táltos Csoda Kerekerdőben.

Amikor azonban valaki az álmai után iramodik, mint a népmeséinkben, sokszor nehéz megpróbáltatásokon kell átesnie. Sokan nem nézték jó szemmel a különcöket. A vadászterületét féltő helyi vadásztársaság fel is jelentette őket a rendőrségen és a gyámügynél is. Nyolc hónapnyi idegtépő és lélekölő megfigyelést, környezettanulmányt és esetkonferenciát követően mindent rendben találtak és lezárták az ügyet. Akadt olyan szakértő, aki még abba is belekötött, milyen színű pecsét van a tanulói jogviszonyt igazoló nyomtatványon, a többség mégis elismerte, hogy a gyermekeket semmilyen veszély nem fenyegeti, sőt jobbat és egészségesebbet kapnak mindenből, mint az országban élő átlag. Tüdejüket friss levegő tölti fel, mesterséges adalékanyag nem kerül a szervezetükbe saját terményeikből, és rengeteget mozognak; nyáron fára másznak, patakban fürdenek. A csokoládéról pedig saját elhatározásukból mondtak le, amikor megtudták, hogy a pálmaolaj kitermelése mekkora károkat okoz az őserdőkben.

Legnagyobb örömük az együtt eltöltött idő, miközben segítenek hagymát dugványozni, borsót fejteni vagy éppen krumplit pucolni, édesanyjuk mesél nekik a magyar történelem hőseiről, a nemzet őseiről, Atilla királyról, a hunokról. Lefekvés előtt – zseblámpa fényénél – édesapjuk sző történeteket a természet ölén, amelyeknek hősei ők maguk, a legérdekesebb szereplőket – mint Rókutyi, Fekete Csont, Nincsszívű vagy a hunegerek – azonban a saját fantáziájuk teremti. Ilyen az, amikor a gyerekek agyát nem korlátozzák a rajz- és animációs filmek képei, saját képzeletük alkot szövevényes regéket – vallja az édesanya, aki úgy érzi, visszatekintve egy dologra biztosan nem fog emlékezni, mégpedig hogy a gyermekei valaha is unatkoztak volna.

Fotó: Havas Eszter

A Családmesék egy jurtából című könyv lapjain nem csupán egy olyan világ bontakozik ki a Rozgics család mindennapjai által, ahol a meleget a tűz, a vizet a patak adja, nincs elektromos áram vagy aszfaltos út, hanem egy fontos üzenet is, amely szerint lehet másként is. Lehet másként élni, mint ahogy azt a fogyasztói társadalom normái diktálják a reklámokon keresztül, lehet nemet mondani a málnaízű szörpre és a házi jellegű kenyérre, ki lehet lépni a testet, lelket, szellemet megnyomorító taposómalomból. Ahogy a könyv utolsó lapján olvasható: „Ismerjük fel az előttünk lévő ösvényt, merjünk rálépni, tenni az álmainkért.”

(Rozgics-Kiss Anita Családmesék egy jurtából című könyve a [email protected] elektronikus levélcímen rendelhető meg.)