Sipos Imre rendkívüli ember. Biológusként lett a Kaposvári Egyházmegyében 1996-ban jóváhagyott Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Szerzetes Közösség tagja. Szerzetesi életformájuk előkészítését már jóval a rendszerváltozás előtt megkezdték, titokban. Már kisgyerekként szerette és járta a természetet, nem véletlen, hogy általános iskolás korában kapcsolatba került a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum fiatal muzeológusaival. Nyaranta sokat táborozott velük a Bakony különböző helyein, ahol állatokat, növényeket gyűjtöttek, preparáltak, vizsgálatokat végeztek. Ez természetesen folytatódott a gimnáziumi évei alatt is, részt vett a Bakony élővilágának kutatásában, különösen a herpetológia, vagyis a kétéltűek, hüllők vizsgálata érdekelte, de élénken foglalkoztatta az ornitológia, a madarászat is, biológiai versenyeken is indultak a társaival. Egyenes út vezetett tehát számára az érettségi után a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakára. Az egyetemen már az első évben tagja lett az állattani diákkörnek, szerveztek madarászkört, madárgyűrűzéseket, odútelepítési programot, miközben előadásokat tartottak. Felsőbb évesként az Állattani Tanszék demonstrátora lett, néhány gyakorlatot már ő tarthatott az alsóbb éveseknek. A látókörét elmondása szerint nagyban tágította, hogy 1984-ben egy
hathetes expedíciót szerveztek mongol évfolyamtársaival a Góbi-Altaj csodálatos helyeire, ahol megismerhette az érintetlen természetet,
de hamarosan az akkori Nyugat-Németországba is eljuthatott, egy tanulmányútra.
A tudományos kutatói pályája tehát egyenesen ívelt felfelé, sokan nem is azt szokták tőle kérdezni, hogyan lett biológus, hanem inkább azt, hogy ilyen előélet után miért választotta Isten szolgálatát, hogyan lett szerzetes. Ráadásul pont a szocializmus éveiben, a nyolcvanas évek közepe táján, amikor még az egyházüldözést is érezni lehetett az országban. – Ezt akkor nem értették meg – meséli a választásáról. – Az egyetemen több éven át köztársasági ösztöndíjas voltam, kitűnően diplomáztam, tucatnyi állásajánlatom volt, a tanszéken is ott marasztaltak volna oktatni. Még az Állami Egyházügyi Hivatal is élénken érdeklődött utánam, arról kérdezték a tanszék vezetését, mit tudnak rólam, hová tűntem.
Nem tudták felfogni, hogy ilyen előmenetel után miért kezdtem el újra első évfolyamosként egy másik egyetemet, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémiát