„Kicsi a bors, de erős” – A Borsszem Jankó indulása

Több mint másfél száz esztendeje, 1868. január 5-én jelent meg a Borsszem Jankó című élclap első száma.

Több mint másfél száz esztendeje, 1868. január 5-én jelent meg a Borsszem Jankó című élclap első száma. A sajtó különleges műfaját képezték azok a vicclapok, azaz az akkoriban még élclapnak nevezett időszaki kiadványok, amelyek az ellentmondásosnak, vagy kivetni valónak ítélt jelenségeket, a kívánatostól való eltéréseket, a ferdeségeket, a túlkapásokat írásban és képben a humor eszközével jelenítették meg. A mintát főként a francia Le Charivariszolgáltatta, majd meghatározó lett az angol Punch, a német Kladderadatsch, vagy Fliegende Blätter is. A műfaj természetéből adódóan többségük a politikai ellenzékhez tartozott, de akadt köztük kormánypárti is, mint amilyen Magyarországon a Borsszem Jankóis volt.

A kiegyezés után a magyar sajtóélet a sajtószabadság rendezésével addig soha nem tapasztalt lehetőséghez jutott, amely olyan sok olyan újság indulását jelentette, hogy a szerkesztőségek alig találtak munkatársakat. Az 1867-ben felálló új kormányzat egyrészt egyszer csak azt tapasztalta, hogy az akkor létező élclapok mindegyike az ellenzék oldalára sodródott, másrészt az ország városba tömörülni kezdő lakosságát a példának tekintett angol, német és francia polgárságához hasonlóvá kívánták alakítani, olyanokká, akik majd el tudják fogadni és fel tudják venni az ipari társadalom működtetéséhez szükséges életritmust és gondolkodást. Az átformálás egyik hathatós módja a kifigurázás volt, hiszen a városi ismeretlenségébe szakadó, vagy abban felolvadó emberek – szűkebb referenciaközegüket hátrahagyva, háttérbe szorítva – semmiképp sem szerettek volna tudatlannak tűnni. A sikeresebb városi életesélyekhez elengedhetetlen az alkalmazkodó készség, az új normák ismerete és elsajátítása – a tájékozottság (látszata).

Ágai Adolf. Vasárnapi Újság, 26. (1879. március 16.) 11. sz. 173. (A kép lelőhelye: Országos Széchenyi Könyvtár – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis.)

Ebben a folyamatban jutott vezető szerephez Ágai Adolf (1836–1916), illetve az általa szerkesztett Borsszem Jankó. Ágai Lengyelországból menekült vallásos zsidó családból származott, „tősgyökeres magyarnak” vallotta magát, tanárai között tudhatta Arany Jánost (1817–1882), diákként látta az 1848. március 15-e eseményeit és hőseit, később orvosi végzettségre tett szert, beutazta a világot, írásai jelentek meg az irodalmi, közművelődési újságokban és élclapokban. Az adomázó visszaemlékezések szerint a véletlennek köszönhető a szerkesztőválasztás. Az Andrássy-kormányzat mindenképpen egy „pártélclapot” indítani, de nem találtak megfelelő embert. A korabeli miniszterelnökségi sajtófőnök, Ludasi [Ludassy] Mór (1829–1885) éppen e kérdés megoldatlanságán bosszankodott, amikor összetalálkozott az utcán Ágai Adolffal, aki saját magát ajánlotta a feladatra. Néhány nap múlva gróf Andrássy Gyula (1823–1890) fogadta az önjelölt szerkesztőt. A miniszterelnök először a Babszem Jankót javasolta a lap címének, amely végül a Borsszem Jankóra módosult az egyeztetésen.

A lap indulásának körülményeit a szakirodalom feltárta, Ágai maga többször megírta. A változatosság kedvéért egy kortárs élclapból vett idézet tanúskodjon a Borsszem Jankó keletkezéséről. A Bolond Miska az 1868. április 26-i számának 71. oldalán az új lap születését a valóságos történéseknek a színfalak mögötti titkait kifecsegő stílusban a következőképp örökítette meg:

Fölébredt egy szép reggel gr. Andrássy Gyula, megfriziroztatta magát s gondolá: csinál ő most valami olyant, a mi még Anglia kormányférfíainak se jutott soha eszébe ; mi az a »Morning Post«, »Star«? egy humorisztikus kormánylap ... ez kellene ... c’est magnifique! ... hol van Ludassy? […] És igy megszületett egy szép közösügyes hajnalon a »Borsszem Jankó«; eleinte »Babszem Jankó« akart lenni, ezt a nevet azonban gróf Andrássy Gyula ő excellentiája nagyon demokratikusnak találta s a »bab« csuszpaisz »bors«sal cseréltetett föl. (Ez komoly historiai tény.) […] Különben Borsszem Jankó igen jó, ötletdus és kedélyes fiu s ha az ember beszél vele, olyan ártatlan hangulat ömlik el egész lényén, mintha azt se tudná, hogy mi az a subventio?

A Borsszem Jankó címének kezdőbetűje. Borsszem Jankó, 20. (1887. április 10.) 1004. (15.) sz. 1. (A kép lelőhelye: Országos Széchenyi Könyvtár – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis.)

Az élclap valóban sikeresen indult, s a helyzetét kétségtelenül megkönnyítette a biztos állami támogatás, amit viszont a többi élclap nehezményezett. A szerkesztő Jankó Jánost (1833–1896) szerette volna megszerezni rajzolónak, amely eleinte lehetetlennek tűnt a vetélytárslapok miatt, ezért kezdetben a cseh Karel Klič (1841–1926) kapott megbízást 1870-ig. Az első lapszám címlapjának fő alakos, névadó Borsszem Jankója később felköltözött a lap címének első betűjébe, ahol már egy kikerekedett, pajkos (kis)gyermeki vonásokat tükröző figuraként csücsült a nagy „B” alsó részében. A szárnyait bontogató lap munkatársainak kedvenc találkozóhelye, azaz „szerkesztősége” a „Kávéforrás” nevű kávéház egyik törzsasztala volt. (Az épület ma az V. kerületben, a József Attila utca 3. szám alatt található.) Az újság egyre népszerűbb lett, s 1887. március 13-án megjelentethette az 1000. számot. A jubileum értékelő visszatekintésre nyújtott alkalmat a Borsszem Jankó karakterét megszemélyesítő Ágai Adolfnak:

Azt a háborút, a melyet, mióta élek, folytatok a nyegleség, a léhaság, a dölyf és a »virtus« ellen – a magyarság, a lelkiismeret szabadsága s a czivilizáczió mellett. Minden héten, ismételve.

És ismétlő fegyverkém messze hord, jól talál. Nem dicsekedve – inkább panaszkép mondom. Mert jól esnék, nem érni már ellenséget az utamon.

Kiirtani nem akarom — mert annál szebb a szép, s annál jobb a jó, ha van mitől különböznie.

A Borsszem Jankó egészen 1938-ig szórakoztatta olvasóit. Az élclap klasszikus jellemfigurái közkeletűvé váltak, bevonultak az általános köztudatba, és hozzájárultak a polgárosodás menetéhez.

Fabó Edit

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.