A magyar–szlovák határrégió gasztrokulturális értékeinek feltárására vállalkozik a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet, valamint a felvidéki Sacher Polgári Társulás az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.
A XIX. század közepén az Esterházy család szolgálatába fogadta a Sacher-torta megálmodóját, Franz Sachert, aki 1842-ben és ’43-ban, két évig élt a felvidéki Zselízen, mint Esterházy Rozina grófnő főszakácsa. Itt született meg Veininger Rózival közös fiuk, Eduard Sacher, a bécsi Sacher Hotel alapítója is. Tiszteletükre, valamint a monarchia kulturális hagyatékának ápolása és népszerűsítése céljából alakult meg 2016-ban a Sacher Polgári Társulás, amely a zselízi lokálpatriotizmus erősítésére rendszeresen valósít meg kulturális, művészeti, történelmi, közművelődési, valamint turisztikai és társadalmi közösségfejlesztő rendezvényeket, ismeretterjesztő előadásokat, megemlékezéseket. A társulás kiemelt feladatának tekinti továbbá a zselízi Esterházy-kastély parkjában álló Sacher-ház rekonstrukcióját és a kulturális térbe való bekapcsolását – tudtuk meg Kepka Márktól, a társulás elnökétől.