„Nekünk lett igazunk” – Sebő Ferenccel beszélgetett a 061 a táncház napja alkalmából

Rockzenei mércével mérhető érdeklődés, kígyózó sorok, vécéablakon bemászás, dulakodás, üvegtörés, szirénázó rendőrautók – ilyen volt az első, mindenki számára szabadon látogatható budapesti táncház 1973 februárjában a Fővárosi Művelődési Házban. Senki nem számított ekkora sikerre, maga Sebő Ferenc, a táncházmozgalom egyik elindítója sem. Vele készített interjúnkban e különlegesen mély szövetű közösség és módszer kezdetét elevenítjük fel, és az is kiderül, a Kossuth-díjas zenész-népzenekutató hogyan viseli a bezártságot.

– A biharis szervezők egy zárt klubot szerettek volna azzal a céllal, hogy a táncosok összebarátkozhassanak egymással, és ne az állandó veszekedés menjen, ami a fesztiválokon jellemző volt, hogy ki lesz az első díjas meg a második díjas – szólt a kezdetekről Sebő Ferenc, hozzátéve: Lelkes Lajosék (a Bihari együttes táncosa – a szerk.) egyrészt tisztában voltak azzal, hogy rendőri engedély nélkül ezt nem lehet csinálni – márpedig az nem volt nekik akkor –, másrészt nem akartak civilekkel bajlódni, akik nem is tudnak táncolni, akiket tanítani kell.

– Ezzel szemben mi megláttuk a lehetőséget ebben, és nekünk lett igazunk. Megérte belefektetni ezt a kis munkát, hogy megtanítunk civil embereket táncolni, hiszen remekül szórakoznak vele – mutatott rá a zenész, aki emlékeztetett: többször is kijött az URH. Mai fejjel nehéz elképzelni, hogy akkoriban újdonság volt a fiataloknak, hogy gyülekezhetnek, addig csak az állam által szervezett rendezvényeken lehetett megjelenni.

Sebő Ferenc elmondta: ma a fiatalok százezrei foglalkoznak népzenével, néptánccal, ez a zárt körben tenyésztett kis tudásanyag kiáradt az országba, sőt az országhatárokon túlra is, és lassan beépül a magyar kultúra szövetébe.

– Ez volt a szándékunk vagy inkább a vágyunk, mert nem is hittük, hogy ez meg fog valósulni. Ma már egyetemen oktatják a néptáncot, népzenét – mondta a muzsikus. – Több generáció szerette volna ezt elérni, nekünk sikerült.

Balról jobbra Korniss Péter későbbi Kossuth-díjas fotóművész, Novák Ferenc koreográfus, Borbély Jolán etnográfus és Csoóri Sándor költő
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A teljes cikk itt olvasható.