A film szépen bemutatja, milyen az, amikor egy gigakoncert után Céline Dion rohan haza a gyermekeihez, hogy mire azok felébrednek, az ágyuk mellett lehessen. A nézők pedig szembesülnek azzal, hogy egy nő életében is összeegyeztethető a magánélet és a világraszóló karrier. De azt is bemutatja az alkotás, hogy egyedül semmi nem megy az életben. A film megható drámai pillanatai közé tartozik, amikor Céline Dion a férje halála után nem képes színpadra állni. A néző ekkor szembesül is azzal, hogy ez a lány, aki szemünk láttára cseperedett csodaszép nővé, egész életében úgy lépett a színpadra, hogy előtte megérintette, kézen fogta, megnyugtatta a férfi, akit szeret. A film központi kérdése lesz: lehet-e, kell-e folytatni az életet, ha elveszítjük azt, akit a legjobban szerettünk a világon. Céline Dion a film drámai csúcspontjában világgá megy. Kihagyja a koncertet, elkóborol bánatában. Ám egy padon ücsörögve rá kell ébrednie arra, hogy tehetségét nem azért kapta Istentől, hogy csak úgy elvesztegesse. Egy padon ücsörögve rá kell döbbennie arra, hogy nemcsak a saját örömére kell énekelnie, hanem minden hallgatója boldogságára. Látjuk a filmben, hogy az egyik koncert során elment az énekesnő hangja, nem tudta elénekelni az utolsó két számot. Miután mindezt bejelentették, a közönség egy emberként kezdett bele a dalba, elénekelték neki, s ezzel visszaadtak abból az energiából valamennyit, amit tőle kaptak ajándékba.
Borítókép: Valérie Lemercier rendező Céline Dion szerepében (Vertigo Media)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!