– Csapatjátékos?
– Évekig fociztam a Balmazújváros SC, majd a Debreceni EAC labdarúgócsapatában, úgyhogy szeretek csapatban gondolkodni. A színházcsinálás szintén közösségi műfaj még abban a tágabb értelemben is, hogy végső soron a színészek és a nézők együttesen alkotják meg az előadást.
– Karinthy Márton 2019-es halála után konfliktusokkal teli átmeneti szakasz kezdődött a Karinthy Színház történetében, amely 2021 nyaráig elhúzódott. Fél éve igazgatja a Bartók Béla úti teátrumot. Hogyan fogadták?
– Azt az első pillanatban tisztáztam a kollégákkal, hogy nem szeretnék pártoskodni vagy személyes konfliktusokba bonyolódni. Mindenkinek megvan a maga verziója, a maga igaza, nem ítélkeznék ebben a történetben. Milyen alapon, amikor ott sem voltam?!
Annál több dolgom van Karinthy Márton örökségével, a polgári, szórakoztató színházzal, amelyet feladatom továbbvinni. Ha a szórakoztató színház a bulvárbohózattól Shakespeare-ig terjed, akkor nagyon határozottan Shakespeare irányába szeretném eltolni a hangsúlyt,
és azt hiszem, ez a jövő évadban már látszani is fog. Gyakran tapasztalom, hogy a polgári jelzőt díszként ráaggatjuk a dolgainkra, ettől az könnyen elcsépelté válik és kiürül. Ha a polgári színház lapos és szokványos, az engem nem lelkesít. Nekem polgári Márai Sándor, Szentkuthy Miklós, Babits Mihály vagy épp Karinthy Frigyes pezsgő, eleven, friss és modern szellemi világa.
– A közönsége mit szeret?
– Újbuda társadalmilag nagyon rétegzett. Jónak tartom, hogy a Karinthy Színház kiszolgálja a kerületet, de ezenfelül számítunk a színházba járók legszélesebb közönségére.
Minden korosztályt szeretnénk megszólítani. Van egy állandó, visszatérő nézőkörünk, színházi viszonylatban nem is állunk rosszul, de a jegyeladások száma szinte hetente hullámzik a koronavírus újabb variánsainak terjedésével,
illetve lecsengésével. A helyzetünket nehezíti, hogy bár nincs állandó társulatunk, az alapításkor kialakított struktúra szerint a Karinthy Színház önállóan hoz létre négy-öt előadást évente. Ez persze széles körű tervezést igényel, és hosszú távon azért társulatban is gondolkodom.
– Huszonnyolc évesen került a direktori székbe. Meg kellett fizetnie a tanulópénzt?
– Folyamatosan tanulok, és a vírushelyzet is rugalmasságra nevel. Amikor elvállaltam a színház vezetését, úgy látszott, hogy itt a vakcina, hamarosan vége lesz a Covidnak. Sajnos azóta kiderült, hogy elhúzódik a járvány, minden színház késleltet, eltolja a bemutatókat és sok a pótlás – nálunk is van olyan jegy, amelyet már egy éve megvettek, és csak most kerül sor az elmaradt előadásra.
Nagyszabású terveink vannak, de egyelőre nem tudunk belekezdeni. Karinthy Márton halálát követően szinte másfél évig nem működött a teátrum.
A darabokat fel kellett újítani, szerepeket cserélni, így már azt is sikernek könyvelem el, hogy minden gátló körülmény ellenére működik a színház. Az egész szakmát érintő kérdés, mit hoz a jövő: a világjárvány előtt országosan közel nyolcmillió színházjegyet adtak el évente. Sokak évtizedek alatt kialakult szokása, hogy minden hónapban legalább egyszer elmennek színházba, egyik pillanatról a másikra megváltozott. Nehéz lesz visszaszokni. Nálam tapasztaltabb színházvezetők is úgy saccolják, hogy ha egyszer véget ér ez az időszak, utána még három év, mire nagyjából helyreáll majd a színházak nézettsége.
– A Nemzeti Színház tagjaként is így látja ezt?
– Jók a tapasztalataim, így alapvetően bizakodó vagyok. Sokan nem vesznek róla tudomást, vagy egyenesen elhallgatják, hogy a Nemzeti Színháznak milyen széles a közönsége, és jelenleg is az egyik leglátogatottabb teátrum az országban.
– Az intézményvezetés és a színészet mellett rendez is.
– Ars poetica előadásra készülök: szeretném megmutatni, mit gondolok a színházról, micsoda varázserőnk van, hogy bele tudunk bújni mások bőrébe. Carlo Gozzi A szarvaskirály című vígjátéka sok rögtönzésre ad lehetőséget a commedia dell’arte műfajának megfelelően. A Gyulai Várszínházban lesz a bemutató idén augusztusban, szeptembertől pedig a Karinthy Színházban látható a darab. Korombeliekkel dolgozom, talán csak egy színész játszik majd benne, aki harminc fölötti – mert már 31 éves –, a fiatalságunk is benne lesz a darabban, amely magáról a színházról is szól.
– Hogyan tudja összeegyeztetni a szerepeit: a színházvezetőt, a rendezőt és a színészt? Nem sajnálja a szervezéssel vagy az adminisztrációval töltött időt?
– Vannak pillanatok, amikor hiányzik az alkotómunka, de februártól Sütő András Balkáni gerle című darabját kezdem rendezni a Déryné Társulatnak. Közben felmerült egy filmszerep lehetősége.
És írok is, most jelent meg a Szent István Társulat kiadásában a JHVH – A név című regényem, amely a zsidó–keresztény kultúrkör alapkérdésére reflektál: Isten nevének tiszteletére, titkára.
Mondjuk Jahvének vagy Jehovának, bár a vallástörténészek szerint biztosan nem így hangzott, a zsidó kultúrában ráadásul csak az engesztelés napja alkalmával mondhatta ki a főpap a Szentek szentjében. Csakhogy a jeruzsálemi szentélyt lerombolták, és ezzel a név kimondhatósága is elveszett. Ezzel egy időben megkaptuk Krisztust. Határpont ez, amikor az ember a teremtés korából átlép a megváltás korába. A regény bemutatója február 14-én lesz a Nemzeti Színházban.
Borítókép: Berettyán Nándor (Fotó: Teknős Miklós)
