– A szobrászat nagyon drága műfaj?
– Rengeteg gép és anyag kell hozzá, olyan infrastruktúra, amellyel minőségi tárgyakat lehet létrehozni. Ezt az újpesti műtermet Majoros Áron Zsolt szobrász- és Esse Bánki Ákos festőművésszel közösen használjuk. Mi hárman középiskolába, aztán egyetemre is együtt jártunk, Áronnal osztálytársak voltunk, ő is „Kőpálos” volt. Már akkor közösen béreltünk műtermet, és a munkánkért kapott pénzt gépekbe forgattuk vissza. Aztán úgy gondoltuk, hogy egyetem után is együtt maradunk.
– Azt értem, hogy a Képzőművészeti Egyetemre már egyenes út vezetett. De hogyan választotta ki a kőfaragó–kőszobrász szakot az Építőipari és Díszítőművészeti Szakközépiskolában?
– Karmikus történet. Általános iskolában újságpapírt gyűjtöttünk, és Újpesten betévedtünk egy rajzszakkörbe, amelyet Balló Gábor és Bertalan Tivadar vezetett. Azt mondták, elvihetem a felesleges újságpapírokat, ha másnap elmegyek rajzolni. Öt évig maradtam náluk. A szakközépiskolában díszítőfestőnek jelentkeztem, de nem vettek fel, viszont kőszobrásznak igen. Elkezdtem követ faragni, és nagyon megtetszett. Érettségi után nem mertem rögtön jelentkezni a Képzőművészeti Egyetemre. Elvégeztem egy fazekasképzést, s egy évig kerámiáztam. A következő évben felvettek a Képzőre, ahol Kő Pál, Karmó Zoltán és Gálhidy Péter voltak a mestereim. Nagy szerencsém volt, mert az egyetem után a Molnár Ani Galéria leszerződtetett, s öt évig velük dolgoztam.
Itthon nem könnyű a helyzet, mert kevesen gyűjtenek műtárgyakat, szobrokat még kevesebben, és azok, akik az én szobraimat akarják megvenni… Mindig új piacokat kell keresni. Talán furcsán hangzik, de esetünkben is ugyanolyan brandépítés szükséges, mint egy cég vagy egy popzenész esetében.– A művésznek alkalmazkodnia is kell a piachoz?
– Ez döntés kérdése. Én is több lábon állok. Amellett, hogy a saját szobraimat készítem, egy barátommal alapítottunk egy kis bronzöntő céget, ahol köztéri szobrokat, bronzalkotásokat készítünk megrendelésre.
– Gyakran jár művésztelepekre?
– Igyekszem. Az egyetem alatt végigturnéztuk a nyarat. A Tolna megyei kis faluban, Miszlán is jártam, fantasztikus hely. A Makay család szervezi a művésztelepet, mindent biztosítanak nekünk, a gyönyörűen felújított vadászkastélyban semmi más dolgunk nincs, csak hogy alkossunk. Szlovéniába is járunk, Lendvára, amely egy kis ékszerdoboz. Az utóbbi két évben bronzöntő-szimpóziumon vettem részt, ahol együtt dolgoztunk a környező régiókból érkezett művészekkel.
