„Többet voltunk együtt, mint egymás nélkül”

Súlyos témákat bújtatott különleges hangköntösbe az idén huszonöt éves Misztrál. Legújabb ARJ című lemezük változatos zenei világa a lírikus hangvételtől a rockon keresztül az elektronikus hangzásig terjed, és egy igazán mély, izgalmas lelkivilág bomlik ki a megzenésített versek nyomán.

Bekerült a hangszerek széles repertoárjába a zongora Heigl László által, ugyanakkor a lírikus hangvételtől a rockon át az elektronikus hangzásig mindenből kapunk egy kis ízelítőt. Ami még szembetűnő változás, hogy a hangnem igencsak komollyá, sőt komorrá vált, ami a versek kiválasztását illeti. Radnóti Miklós Huszonnyolc év című művében például a költő arról vall, hogy születése egyben édesanyja és ikertestvére halálát hozta magával. Egy ilyen súlyos témához nyúlni nemcsak kihívás, de veszélyes vállalkozás is. A Misztrál legújabb lemeze pedig tele van ilyen vállalkozással, elég csak Radnóti Tétova ódáját, Ady kételkedő-önmarcangoló istenes verseit – melyekre Takaró Mihály irodalomtörténész szerint sokkal inkább illik az istenkereső jelző – vagy József Attila Nem én kiáltok című líráját említeni, amely arról tanúskodik, hogy váteszünk már a múlt század első felében tökéletesen látta, merre tart a világ, és miként lehet csak túlélni majd.

„Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán” – szól a figyelmeztetés, melyet a Misztrál igazán különleges, elektronikus-misztikus hangköntösbe bújtatva tálal Pusztai Gábor segítségével, ami korábban kevésbé volt jellemző a formációra. Ez a futurisztikus hangzás azonban tökéletesen simul a vers üzenetéhez, és ezt elmondhatjuk az összes megzenésítésről, ami a lemezre került.

Mély, izgalmas tartalmakat bontott ki a zenekar az ARJ-vel, amely nemcsak a tagok különböző zenei ízlését, sokoldalú szerzői készségét és rendkívüli tehetségét mutatja meg, hanem egyúttal a XX. századi magyar költészet három kiemelkedő alakja előtt is méltó főhajtás jelenkorunkban, mindemellett pedig betekintést nyújt a magyarság sajátos lelkivilágába.

A magyar művészetre ugyanis évszázadok óta jellemző, hogy saját fájdalmát dolgozza fel, amelyhez megkapta a tökéletes eszközt is: az ősi, rétegzett, szakrális magyar nyelvet. A személyes sorstragédiák mellett nemzetünk kivételes történelme ihlette azt a keserves hangot, amely költőóriá­saink tollából folyt a papírra az idők során, s amely mindenkori kultúrák örökös nyersanyagául szolgál. Heinczinger Mika szavaival élve, a magyar költészet nem más, mint a magyar emberek lelki kivetülése.

A Misztrál nem hazudtolta meg önmagát; most sem csupán megzenésítették a verseket, hanem – ahogy Grandpierre Atilla fogalmazta meg – feltöltötték az adott életérzés hímporával és mélyen átélt emberi tudással. Huszonöt évnyi közös munka eredménye mindez, és hogy mi a titok? Török Máté szerint az, hogy mikor nehézség adódik, akkor sem szabad feladni.

Többet voltunk együtt, mint egymás nélkül, ha az életkorunkat nézzük

– fejti ki az énekes, aki végül egy transzcendentális kulisszatitokba is beavat. Mint mondja, akár három, akár öt tagot lát a közönség a színpadon, eggyel mégis mindig többen vannak ott, és ez az, ami igazán összetartja őket.

Borítókép: A Misztrál (Fotó: Szeidl Mariann)