A történet szüzséje szerint Dr. Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert egy zárdába rendelik azzal a megbízással, hogy derítse ki, vajon beszámítható vagy őrültnek tekinthető Ágnes novícia, aki titokban tartotta terhességét, majd a gyanú szerint meggyilkolta újszülöttjét. De vajon tényleg így történt? A zárda főnökasszonya, Miriam anya mindenesetre igyekszik a lehető legtávolabb tartani a doktornőt Ágnestől, ami enyhén szólva fokozza Livingstone gyanúit.
A színpadon mindez szinte mellékes.
A három nő lenyűgöző alakítása beengedi a nézőt a tények mögé, a lelkek titkos kamráiba, s amit ott talál, azokból rak össze három önálló, a zárdában folyó nyomozás keretei között mégis egymásba fonódó élettörténetet.
Miközben a felszínen csakis arról szól a darab, hogy ki lehet a gyermek apja, kik tudhattak Ágnes terhességéről, ki ölte meg a csecsemőt, aközben a mélyben más kérdések feszegetik a lelkeket. Miből táplálkozik a hit? Honnan ered az élet? Mit jelent a szeretet? Mi a bűn és mi az erény? Kik a szentek és kik a hivatottak? Vannak-e csodák, vagy mindenre választ ad a tudomány?
John Pielmeier világhírű drámáját Bodor Géza állította színpadra. A címszerepet Fodor Boglárka alakítja.
Ágnest a doktornő lényegében őrültnek tartja, a zárdafőnök szentnek vagy valami ahhoz hasonlónak.
A fiatal színésznő azonban nem ezért kapott nehéz feladatot, hanem azért, mert nem pusztán a megesett novícia szerepét kell eljátszania, de úgy kell megformálnia a látomásokkal élő, misztikus, rajongó apáca alakját, hogy a nézőben eleven maradjon a gyanú: talán nem is annyira jámbor és tiszta teremtés Ágnes, mint amilyennek mutatja magát.
A zárdafőnök, úgy tűnik, nem ennyire bonyolult karakter. Bár az ő alakja mögött is lappang számos titok. Ahogy ezek feltárulnak, Miriam anya személyisége is egyre összetettebb lesz, s Pásztor Edina megrázó hitelességgel alakítja a kezdetben zárt, a helyzetet határozottan uralni akaró, majd egyre érzelemtelibb, s egyre őszintébb asszony szerepét. A céltudatos asszony az események során mind több létkétellyel kerül szembe, s a színésznő magával ragadó játékának köszönhetően a néző sehogyan sem tudja eldönteni, hol kezdődik az őszinte hit, és hol végződik a sorstragédiák elől menekülő psziché reményekkel teli fantáziavilága.
És ha most azt gondolnánk, hogy a két apáca mellett a hűvös racionalitást képviselő doktornő jelenti az ellenpontot, nagyon messzire kerülnénk a pszichothrillerek dramaturgiájától. Dr. Livingstone talán még nagyobb terheket cipel, s Gubík Ági úgy tud egyensúlyozni a feladatteljesítő józanság és a feszítő indulatokkal küzdő agresszió között, hogy mi, nézők folyamatosan azt hisszük, mindjárt leesik az egyik oldalon. De vajon melyiken?
Elképesztően jól játszik mindhárom színésznő. Végletesen hitelesek, s bizonyára nem is lehetne másképp élvezhetővé tenni a lélektani játékot.
A dráma megdöbbentő erővel mutatja meg, hogy világképünk mögött nagyon egyszerű okok állnak. A materialista doktornő logikába vetett hite és a zárdafőnök spirituális meggyőződése ugyanazon az érzelmi talapzaton áll. Egy szörnyű vagy egy felemelő élmény alapvető formát adhat világnézetünknek, állítja Pielmeier. S vannak élmények, amelyek hatására a lélek elhagyja a tapasztalati világot, ahogyan azt Ágnes sorsa mutatja.
Egyszóval miközben a világ olyan, amilyen, amit valóságunkról gondolunk, az – éppen érzelmi alapállásunk okán – még akkor is súlyosan eltérő lehet, ha kihagyjuk belőle a földöntúli összefüggéseket. De, ha belevesszük… Nos, akkor nagyon nehéz megtalálni a közös nevezőket. De vajon egyáltalán nem lehet?
