Adventi hangolódás a Nemzeti Színházban

Élő narrációs diafilmnézéssel, betlehemes szokások felelevenítésével, adventi-karácsonyi dalokkal és versekkel, valamint egy különleges filmvetítéssel is várja az ünnepre hangolódó közönséget a Nemzeti Színház az adventi időszakban. Ahogy a nézők már megszokhatták, idén is lesz jótékony célú gyűjtés, ezúttal a szociális otthonokban élő, tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekeknek szánt adományokat várják a színház munkatársai.

Magyar Nemzet
2022. 11. 26. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Színház a jótékonyságnak ebben az adventben is külön figyelmet szentel. A teátrum minden évben egy-egy kiemelt szervezetnek rendez jótékonysági adománygyűjtést, idén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szociális intézményeiben gondozott, tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermekeknek szánják az ajándékokat. Ők ugyanis a karácsonyt többnyire az intézmény falai közt töltik, mert otthoni ellátásuk nem megvalósítható, így mindenki másnál jobban örülnek majd a személyre szabott ajándékoknak. A Nemzeti Színház honlapján részletes felsorolás található arról, mi mindent lehet elhelyezni a főbejáratnál elhelyezett dobozba. Az adományokat keddtől szombatig, minden nap 16 órától 18.30-ig várják – tette hozzá a színház ifjúsági munkatársa. Az összegyűlt ajándékokat december 17-én adják át a gyermekvédelmi intézmény képviselőjének.

Folytatódik a #anemzetimindenkie elnevezésű program is decemberben, 16-án a János vitéz előadásán 500, szintén a gyermekvédelemben élő fiatal vendégeskedik a teátrumban, 17-én, az utolsó adventi rendezvény napján pedig azok a gyermekvédelmi nevelők, szociális munkások nézhetik meg a Vitéz lélek előadását, akik az idei adománygyűjtés kedvezményezettjeit gondozzák.

A Nemzeti Színház adventi programjai ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges. Az előadóterekben összesen 110 főt tudnak fogadni alkalmanként. Amennyiben nem tudnak mégsem eljönni, a szervezők kérik, azt a [email protected] e-mail címen jelezzék.

Borítókép: Huzella Péter (Forrás: Nemzeti Színház)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.