– A Senki madara című lemez, mely magyar népzenei gyökerekre épült, népszerűséget hozott nemzetközi szinten is, Japánban volt a leginkább népszerű. Ennek oka a magyar és az ázsiai népzene közötti áthallás?
– Igen, az egyik oka az lehet, hogy a japánoknak kedves a magyar népzene, mivel mindkét nép népzenéjének a pentatónia az alapja. A japánok másik vonzódása a stílusból eredeztethető. Kedvelik a hetvenes évek stílusán alapuló progresszív rockzenét, és a magyar progresszív rock hagyománya is élő Japánban. Tehát a régi magyar progresszív zenekarok, például a Solaris vagy az East alapozták meg, hogy jobban odafigyelnek ránk is.
– A nagylemezek magyar nyelvűek. Miért döntöttek így annak ellenére, hogy a közönség nemzetközi?
– Fontosnak éreztük, hogy a nagylemezeink magyarul szólaljanak meg, ez elemi késztetés, hiszen az anyanyelvünkön tudjuk a legjobban kifejezni érzéseinket. A nem magyar nyelvű rajongók jelezték, hogy csak magyarul énekeljünk, mert ez egzotikus nyelv nekik, szeretik, és nem tartják esszenciálisnak a szövegértést. Az angol nyelvű rajongók visszajelzése szerint számukra kellemetlen is, hogy a nem anyanyelvű zenekarok akcentussal énekelnek. Mindazonáltal óriási kihívás magyarul dalszöveget írni. Ugyanis a magyar nyelvben mindig az első szótagra kell a hangsúlynak kerülnie, viszont a mi zenénk bonyolult ritmikájú, így előáll az a kihívás, hogy nem hangozhat magyartalanul a szöveg.
– Milyen híd vezetett az Exupéry-lemezhez?
– A Senki madara afféle folkráhangolódás, kitérő volt számunkra, az Exupéry-tematika pedig régi álom. Beszereztem az összes elérhető Exupéry-novellát és regényt, az Éjszakai repülést, Az ember földjét, A déli futárgépet. Ezekből fantasztikus világ tárult elém, melyek olyan pluszt adtak a Kis herceg történetéhez, hogy megértettem azt a mély egzisztenciális élethelyzetet, melyből ez a mű született. Exupéry 1935-ben kényszerleszállás miatt három napot töltött a líbiai sivatagban, a haldoklás előtti pillanatban találtak rá. A Méreg című dalunkba rádiós hangként be is emeltem egy idézetet.
– Kontrasztban Exupéry létfilozófiai súlyosságával, az új lemez a progresszív rock hagyományát könnyed köntösbe öltözteti. Milyen zenei elvek alapján születtek a dalok?
– A szimfonikus progresszív rockzene kompozíciós zene. Bár ez bonyolultan összerakott, nehezebben emészthető stílus, hangsúlyos, hogy az üzenet szépen átjöjjön, ezért fontos, hogy a zene dallamorientált legyen, ne öncélú. Az üzenet érthető, könnyen kapcsolatot teremtő, fülbe ragadó dallamon szólaljon meg.
– Mi az Exupéry-lemez egészének mondanivalója?
– Elengedés. Az ember az életében sok mindent elenged, és a Kis herceg történetéből is az az egyik fő utórezgésem, hogy az elengedésről szól. A megkönnyebbülés akkor jön, amikor a Kis herceg elmondja, nem kell sírni, csak el kell őt engedni, és a csillagok közé felnézve halljuk majd a kacagását. Ez mindig megszorongatta a lelkemet. A zenekar billentyűse, Enyedi Zsolt a lemez készítése előtt meghalt. Ahogy írtuk a dalokat, ott volt annak az árnyéka, hogy az egyik legfőbb játszótársunkat veszítettük el. Az elengedés allegóriája, a búcsú ténye belejátszott a dalokba.
– A felvételekhez a nagykárolyi Károlyi-kastély régi Petrof zongoráján játszottak. Miért tartották fontosnak a valódi hangszer használatát?
– A virtuális hangszerek, főképp a zongora, túl tökéletesek. Egy valódi zongora, a picit elhangoltságával organikusabb, fülközelibb, emberbarátibb hangzású. Törekszünk arra, hogy a zenénkben ne legyen túlpolírozott hangzás, hanem az igazi dolgokat közvetítse hangzásban is.
Borítókép: Bogáti-Bokor Ákos (Fotó: Bogáti-Bokor Ákos)
