Diktátum a Duna TV-n

A Duna Televízióban január 31-én debütál a trianoni békediktátum aláírásának közvetlen előzményeire és következményeire koncentráló új film, a Béke – a nemzetek felett. Az alkotók a magyar delegáció munkáját a szakértői nyilatkozatok mellett játékfilmes elemekkel illusztrálták.

Magyar Nemzet
2023. 01. 24. 19:12
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Béke – a nemzetek felett című új dokumentum-játékfilm bemutatja a magyar békedelegáció küzdelmét egy arányos és tisztességes szerződés megkötéséért, miközben magyar és francia történészek segítségével feltárja azokat az akkori belpolitikai és külpolitikai okokat, körülményeket, amelyek Magyarország ezeréves történelmének legkatasztrofálisabb veszteségéhez vezettek.
Helmeczy Dorottya Balázs Béla-díjas producer a Megafilm gyártásában készült filmről elmondta: nemcsak hazai, hanem külföldi kutatóintézetekkel is egyeztettek, bekértek archív anyagokat, más európai államok kétoldalú egyezményei ugyanis kihatással voltak Magyarország határainak kijelölésére.
A Megafilm alkotása többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy vajon mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7. után. Kik és milyen képet festettek a magyarokról a korabeli közvélemény előtt annak érdekében, hogy meggyőzővé tegyék a Magyarország felosztására irányuló elképzelést, valamint hogyan jutottak el odáig, hogy a szerződést a felek 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor aláírják a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban.


A dokumentum-játékfilm eddig a történelmi tematikus televíziós csatornák és a streamingszolgáltatók zászlóshajója volt, a Megafilm azonban először nagyvászonra készítette el azt a történelmi visszatekintést, amely többek között archív felvételeket és játékfilmes elemeket is tartalmaz.

Ezelőtt 100 évvel Magyarországnak jól jött volna egy példátlan európai összefogás annak érdekében, hogy ne veszítse el saját területének mintegy kétharmadát. Azonban inkább egy példátlan európai összefogás jött létre annak érdekében, hogy elveszítse, és hogy más nemzetek háborút követő területi igénye érvényesülhessen

– fogalmazott Helmeczy Dorottya producer, hozzátéve: azóta a trianoni szerződést a legtöbb ember hajlamos egyfajta zavaró, unalmas történelmi háttéranyagként kezelni, belenyugvással nézni, szemet hunyni afelett, hogy magyar emberek százezrei élnek egyenlőtlenségben, hátrányban évtizedek óta.

Mi színészekkel, történészekkel, archív felvételekkel, filmes grafikákkal meséljük el végre mindössze egy „filmnyi” idő alatt, hogy mégis hogyan történhetett mindez

– mondta a producer.
A filmben Apponyi Albertet, a magyar delegáció vezetőjét Kelemen József, Georges Clemenceau-t Szélyes Imre, Lloyd George-ot pedig Dóczy Péter alakítja. A filmet Tősér Ádám rendezte, a forgatókönyvet Dombrovszky Linda többszörös fesztiváldíjas alkotó jegyzi Somogyi Györggyel közösen, az operatőrök Fecske Flóra és Vecsernyés János voltak.
A Béke – a nemzetek felett című dokumentum-játékfilm televíziós premierje január 31-én a Duna tévécsatornán lesz.

Borítókép: Csáky István (Csapó Attila) felügyeli a békedelegáció levelezését (Forrás: Megafilm)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.