Nem kívánt ugyan versenyre kelni velük, mára mégis meghaladta mindegyik példaképét a Néző Pont kötetszáma, terjedelme – több mint 10 ezer oldal! –, sőt a műfaji-tematikai kínálata is. Hiszen található benne vers és próza, esszé és irodalmi tanulmány, portré és tárca, könyvrecenzió és képzőművészeti szemle, dokumentumfotó, művészeti reprodukció és több más műfaj, rovat is. A folyóirat írója-szerkesztője mellett az ötvenedik kötet óta rendszeresen vendégszerzők is helyet kaptak, s többen közülük, akik itt debütáltak, már önálló kötettel rendelkeznek.
A 111. kötet szokás szerint különleges szellemi és esztétikai élményt nyújt az olvasónak. A gazdag kínálatból mindenképp kiemelendő a szerző két írása a 125 éve született, „megkerülhetetlen” Tamási Áronról és a Szép Domokos Anna című balladai novellájáról, már csak azért is, mert Vitéz három hónapja I. díjat kapott a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Írószövetség által meghirdetett Tamási Áron esszépályázaton. Emellett a kötet egyik legfontosabb írása a száz évvel ezelőtt elhunyt Gárdonyi Gézáról szóló nagyívű tanulmány és nyolc remek kisesszé az irodalomról. Ez utóbbiakban Vitéz (többek között) arra keresi a választ, hogy mire jó az irodalom, hogyan hatnak olvasmányaink a valóságképünkre, mit ne olvassunk el és mit olvassunk újra, mit tanulhatunk a kvantumpoétika nevű új értelmezési mód által, és hányféle értelmezése lehetséges Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című ikonikus versének. Különleges csemegék a kötetben bemutatott képzőművészeti művek – festmények, grafikák, tűzzománcok, szobrok – által ihletett asszociációs versek, stílusgyakorlatok, amelyek egyébként Vitéz régóta tapasztalható „művészetközi”, illetve holisztikus érdeklődésének, törekvéseinek jellegzetes darabjai.
A legutóbbi a Néző Pont 111. kötete, ahogy fent írtam, vagy netán a legutolsó?
Az író-szerkesztő a bevezetőben bejelenti, hogy részben anyagi-pénzügyi nehézségek, részben rengeteg más feladata (tanítás, kutatás, egyetemi hivatal stb.) és családi kötelességei miatt (talán átmeneti időre) felfüggeszti a folyóirat kiadását. Ez azért fájdalmas döntés számára, mert a hobbijáról és szenvedélyéről – ami egyúttal „a kultúra missziója” – tizenhét év után nehezen mond le az ember.
Miért nem írt Beethoven harmadik tételt az opus 111-es szonátához? – kérdezi Wendell Kretzschmar orgonista-zeneszerző a Doktor Faustusban, s azt válaszolja, azért, mert a második tétel transzcendens búcsúmotívumával a konkrét mű, sőt a szonáta mint olyan elérte célját, ezen túl már nem lehet menni. De a 111-es szám spirituális üzenete az is lehet, hogy egy korszak véget ér és következik egy másik – írja Vitéz. És megígéri: alkalmas időben újra jelentkezik.
Ne búcsúzzunk hát el ettől a kivételes kultúraőrző és -közvetítő vállalkozástól, hanem bízzunk abban, hogy a Néző Pont után nem egy, hanem három pont kerül. S ahogy Ady írta: „Tartsd magad, / Mert most az a leggazdagabb, / Ki várni érez, várni tud.”
Borítókép: Vitéz Ferenc író, költő, újságíró (Fotó: Reformátusok Lapja)
