Ambrus Éva tervezőművész nevéhez fűződik az 1970-es, 80-as években számos sikeres háztartási porcelán edénykészlet, illetve sorozatgyártott vendéglátóipari termékcsalád, amelyek a mai napig sok helyen fellelhetők. Az 1980-as évek derekától saját műhelyében dolgozott, ahonnan a természettel összhangban lévő kerti kerámia plasztikák, csobogók, majd köztéri művek is kikerültek. A Magyar Művészeti Akadémia Ambrus Évát saját halottjának tekinti.
Ambrus Éva Budapesten született 1941. január 10-én. Tanulmányait a Kaffka Margit Gimnáziumban, a Práter utcai szakmunkásképző iskolában és a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte (porcelántervező művész, 1967), ahol Schrammel Imre volt a mestere.
1959 és 1961 között ipari tanulóként dolgozott a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat aquincumi porcelángyárában, majd a Kőbányai Porcelángyárba került mint porcelánfestő szakmunkás (1961–1962). 1967 és 1984 között Hódmezővásárhelyen az alföldi porcelángyárban előbb tervező iparművész-műszaki ügyintéző, majd 1976-tól művészeti vezető munkakörben, 1981-től félállásban tervezőként dolgozott. 1977-től 1984-ig művészeti vezető volt. Ezt követően saját műhelyében alkotott. Műhelye fokozatos fejlődése később lehetőséget biztosított nagyobb méretű köztéri munkák kivitelezésére is. Magas tüzű kerámia alapanyagokból, a Zsolnay-gyárban megismert technológiával, számos köztéri díszkutat, ivókutat, vízjátékkal kombinált plasztikai művet készített. Egyéni művészként is megőrizte az ipari tervezőkre jellemző mentalitást, formai ideálokat.
A legutóbbi időkben 2012-ben Budapesten a Museion No. 1. Galériában nyílt meg életmű-kiállítása (válogatás 45 év munkáiból), 2017-ben a Körülöttünk. Nemzeti Szalon 2017. Iparművészet és tervezőművészet mutatta be munkáit a Műcsarnokban, 2021-ben pedig Az eredendő anyag. Siklósi Kerámia Szimpozionok (1969–1992) tárlaton szerepelt Pécsett a Múzeum Galériában. Köztéri munkái 1971 és 2010 között készültek. Nevéhez kötődik többek közt a budapesti Erzsébet krt. 17. szám alatt található ház oldalában látható falikút, a csurgói Művelődési Központ csobogója, Badacsony Központi Parkjának díszkútja, Kaposvár Fő terének ivókútja, valamint a Lengyeltótiban található szőlős ivókút. Művészi felfogása nemcsak a formatervezés egykor megtanult, gyakorlott alapelveit, hanem a természet példáját is követte, munkái gyakran a víz hullámait, a növények organikus formáit idézik meg.
Művészetét több alkalommal is kitüntetésekkel ismerték el. 1974-ben SZOT-díjat nyert, 1978-ban a Kulturális Minisztérium nívódíját kapta meg. 1982-ben és 84-ben az Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálén díjazták. 2004-ben megkapta a Ferenczy Noémi-díjat, 2013-ban pedig elnyerte a Gádor István-díjat. Művei megtalálhatók az Iparművészeti Múzeumban, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, valamint a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményében.
Több művészeti szervezetnek is tagja volt, 1967-től a Magyar Népköztársaság Művészeti Alap (később Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagjaként tevékenykedett, 1972-től tagja volt a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének (kerámia szakosztály), majd 1993-tól megszűnéséig a Magyar Designer Kamarának. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013 óta volt rendes tagja.
Borítókép: Ambrus Éva (Forrás: MMA)
