Sejtelmes fények, árnyak és a színészek erőteljes mozgása jelezte a tengeren kitört vihar erejét a darab felütésében. A halálfélelem, az aggodalom előbb a néma mozdulatokban, majd szövegben és zenében is kifejezésre jutott. A történetet egyfajta misztikum lengi át. A díszlet minimalista és funkcionális, így a színészek előadása, a zene és a tánc kap hangsúlyos szerepet a darabban. Jánosházy György Shakespeare-fordításából kiindulva, tömörített szövegváltozat került színpadra.
A vihar egy tisztább, új világot képes teremteni
A darab Shakespeare utolsó színműve, egy költői szépségű mesejáték, amelyben az elveszett reneszánsz újrateremtésének reményét villantja fel az örök értékek újraértékelésével. A vihar ijesztő, de egy tisztább, új világot képes maga után varázsolni. A viharban minden szereplő megtisztul és önmagára talál, megtapasztalja az összetartozás érzését, és a hazatérés reményében az újrakezdést fogalmazza meg. „Életek és életterek szűnnek meg a viharban, de megismerteti velünk az újrakezdés fogalmát a semmiből és az újonnan felfedezett lehetőségekből. Kisebbségi létünk önazonosságért aggódó, kultúránk napszámosaiként álom szigetre száműzzük magunkat és elképzeljük, hogyan teremthetjük vissza az elveszett paradicsomot, ha majd hazatérünk.” – írták a darab szinopszisában. A vihar előzménye a szereplők párbeszédéből és a főszereplő, Prospero monológjából bontakozik ki. Prosperót, Milánó törvényes hercegét hataloméhes testvére elűzte a trónról, és kislányával, Mirandával együtt a tengerre vetette. A száműzöttek egy távoli szigeten értek partot. Prospero könyvei révén különleges bölcsességre tett szert, urává lett az elemeknek és a sziget szörnyeinek, köztük Calibannak, akiket később varázserejének segítségével szabadított fel. Ariel, a légi szellem hálából szintén a szolgálója lett. A darab valódi cselekménye tizenkét évvel később kezdődik. Prospero vihart támaszt a tengeren, mert megtudja, hogy áruló testvére és szövetségese, Alonso, Nápoly királya, valamint fia, Ferdinánd és Alonso öccse, Sebastian a közelben hajózik el. A viharban hajótörést szenvednek, és a szigeten érnek partot. Prospero a varázslaton keresztül próbálja az embereket megregulázni, ám Ferdinándot a mindenki által megélt szerelem csodájának varázslata repíti egy olyan útra, amelyet Mirandával teljesít be. A reneszánsz idején játszódó gyönyörűen feldolgozott történetben hangsúlyos a zene és a tánc is. A zeneszerző Kelemen László, a koreográfia Sikentáncz Szilveszter munkája. Kelemen László korábban nyilatkozta, hogy Erdélyben a reneszánsz sokkal szélesebb és mélyrehatóbb volt, mint ahogy elképzeljük. A török hódoltság miatt a nyugati világtól elvágott Erdélyben a reneszánsz jóval tovább tartott és a vonóshangszerek betörését is jelentette, melyeket az akkoriban szomszédos Lengyelországból hozták be a hozzájuk tartozó táncokkal együtt. Erdélyben ennek a zenének és táncnak nagyon sok folklorizálódott maradványa van. – A rendi társadalomban a nemesség és a szabadparasztság táncolta őket, oda is lecsorgott a reneszánsz dallam- és táncvilág. Koreográfus társammal együtt ezeket a folklorizálódott maradványokat építettük be az előadásba – mondta a zeneszerző.
Beszélgetés a rendezővel és a színészekkel
A rendező úgy fogalmazott a darabot követő beszélgetés során, hogy az előadás üzenete egyfajta visszateremtés Prospero varázspálcájával. Prospero azt mondja, hogy „az álmok anyagából szőttek bennünket”, és őt az álom éltette tovább, hogy haza akar menni. A sziget szelleme azonban állandóan fogja. Prospero ebből szeretne tovább építkezni, erőt gyűjteni, majd hazatérni Milánóba és újjáteremteni azt az elveszett paradicsomot, amiből annak idején kiűzetett. A beszélgetés során kiderült, a darabválasztást a rendező lelki beállítottsága is indokolja. A csoda számára a színház része, és ebben a műben ez fontos szerepet kap, akárcsak a zene és a tánc.
A beszélgetésen elmondták, hogy már tíz éve tartja a kapcsolatot a két színtársulat, a beregszásziak többször voltak Marosvásárhelyen vendégszerepelni. A kárpátaljai színészeket az ukrajnai háborús nehézségek komoly kihívások elé állították, ám a beregszászi magyar színház a hadiállapot ellenére a mai napig működik. A nagyrészt Magyarországon tartott próbákkal és előadásokkal párhuzamosan a beregszásziak Kárpátalján is játszanak, a két ország között ingáznak heti rendszerességgel, hogy otthoni feladataikat is el tudják látni. Január óta próbálták a darabot. Előbb Budapesten dolgoztak közösen, aztán volt egy hét közös próba szintén itt, majd a bemutatót Marosvásárhelyen tartották szerdán. Legközelebb április 26-án és 27-én tekinthető meg az előadás Kisvárdán, majd június elsején Kőszegen.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Shakespeare utolsó színműve egy költői szépségű mesejáték (Fotó: Kállai-Tóth Anett)
