Nepomuki Szent János szegény szülők gyermeke volt. 1380-ban szentelték pappá. Kilenc évvel később már a prágai érsek általános helynöke volt. Az érsek és a király között állandóan nagy volt a feszültség. Amikor az érsek megírta a király bűnlajstromát a pápának, azt is belevette, hogy a helynökét a király a Moldva vizébe fojtatta, akinek a testét a Szent Vitus-székesegyházban temették el. A sírjánál történt csodákat követően, 1721-ben boldoggá, nyolc évvel később pedig szentté avatták. A kanonizációban az akkori váci püspök is személyesen részt vett.
Kultuszát a jezsuiták alapozták meg még az ezerhatszázas években, talán Thomas Ebendorfer von Haselbach, a bécsi egyetem rektora nyomán, aki negyven évvel a gyilkosság után járt Prágában, és ezt írta: „Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.” A történészek a négy évtizedes távolság miatt kételkednek abban, hogy a gyónási titok megtartása volt a valódi ok. Ennek azonban nincs túlzott jelentősége. Nepomuki Szent János alakja számunkra egyike Közép-Európa jellegzetességeinek. Története megérintette az embereket. Egyes vidékeken bizalmaskodva Jánoskának nevezték. Ünnepnapján a szobrához körmenetben vonultak. Tiszteletére társulatok alakultak, amelyek többnyire jezsuita vezetéssel az emberek jó hírének tisztelete és megvédelmezése érdekében a pletyka és rágalom ellen léptek fel. Ha az álhírek mai terjedésére gondolunk, szinte indokolt lenne ezeket a társulatokat ismét létrehozni.
Magyarországon 527, Budapesten 15 szobráról, illetve színes üvegablak-ábrázolásáról tud a Köztérkép.
A legrégebbi 1721-ben, a legújabb – Markolt Sebestyén alkotása – 2011-ben készült. A régi szobrok többségét is felújították, karbantartják. Tisztelete tehát ma is él. Isten szolgája, Bálint Sándor hosszan ismerteti a személyéhez fűződő népszokásokat, (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, I. oszk.hu) és azt is, hogy kik miért szokták közbenjárását kérni. Ezzel kapcsolatban Illyés András (1639–1712) erdélyi püspököt idézi, aki többek között ezt mondja: Azokat is segéti Szent János, kik veszedelmes szemérmetességtől viseltetvén, szégyenlik a szentgyónásban igazán megvallani tulajdon vétkeket. Kerüljük ezt a „veszedelmes szemérmetességet!”
Nepomuki Szent Jánosnak épen maradt a nyelve, s ez indokolta, hogy az említett pletykálkodás ügyében is hozzá fordultak. Szobrain a szája elé tartott, azt lezáró ujjak tehát nemcsak a gyónási titok megtartására, hanem az áskálódó, hamis beszéd megszüntetésére is utalnak. „Óh nagy szószóló és hathatós pártfogó, dicsőséges Nepomuki Szent János, kérvén Téged nagy alázatossággal, hogy minden gonosz, ellenem agyarkodó és utánam áskálódó nyelveket megzabolázni méltóztassál, nem engedvén, hogy magam vagy felebarátim becsületének lehessenek ártalmára. De egyszersmind az én nyelvemet is mind a szólásban, mind pedig az hallgatásban akképpen kormányozzad és igazgassad, hogy mind a kettő által az én szerelmes Istenemet itt a földön dicsérhessem, amott pedig a boldog örökkévalóságban szüntelen magasztalhassam. Ámen.” Így szól egy régi ima, aminek időszerűségét nem kell magyarázni.
Borítókép: Nepomuki Szent János felújított szobra Budafokon (Fotó: Budafoktétény.hu)
