A klasszicista és eklektikus stílusban épült fehérvárcsurgói Károlyi-kastély ad otthont az Echo Nyári Akadémiának, amelyet Fülei Balázs álmodott meg. A zongoraművész 2016 tavaszán Károlyi Angelica asszony meghívására járt a gyönyörűen felújított kastélyban. – Azonnal tudtam, hogy ideális helyszíne lenne egy nyári akadémiának, hiszen nem múzeumként működik, hanem minden helyisége használható, s a tágas tereknek köszönhetően páratlan az akusztikája. Így 2016 nyarán megrendeztük az első Echo Nyári Akadémiát, amelynek a lényege semmit nem változott azóta, csupán több program és koncert valósul meg – mondta Fülei Balázs, aki arról is beszélt, hogy nagy álma volt egy olyan nyitott akadémia, ahol az érdeklődők betekinthetnek a műhelymunkába.

Az Echo Nyári Akadémia oktatási rendje sem változott az évek során. Idén is mindennap reggeltől kora délutánig hangszeres órákon vesznek részt a fiatal hegedűsök, csellisták és zongoristák, emellett érdekes előadásokkal is készülnek a szervezők, este pedig különleges kamarakoncertekkel várják a közönséget.
Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tart hangszeres órákat. A vonós mesterkurzusokon a Liszt-díjas Kovalszki Mária és Dani Imre zongoraművész tanít.
Fülei Balázstól megtudtuk, hogy a nyári akadémiára azokat a tizennyolc és harminc év közötti fiatalokat várják, akik nyitottak és érdeklődők, hiszen itt új perspektívákkal találkozhatnak a művészek.
Fontos, hogy minden növendék megfogalmazza a saját kérdéseit s az azokra adott válaszokat, ez a tanulási folyamat része
– hangsúlyozta a zongoraművész, aki szerint a nyári akadémia sikerét sokszor az mutatja, hogy a házi kottatárból szép számmal fogynak a kották. Másrészt pedig, hogy éjszakába nyúlóan zenélnek a fiatal művészek, akik idén Svájcból, Németországból, Csehországból, Kínából, Indiából és az Amerikai Egyesült Államokból érkeznek.
Mint kifejtette,
nemcsak a mintegy húsz növendéknek, hanem a tanároknak is rendkívül intenzív élmény a nyári akadémia, amelynek a lényegét a koncertek és a hangszeres órák mellett az együtt töltött idő és az inspiráló beszélgetések adják.
Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei 20 órakor kezdődnek. Fülei Balázs elmondta, hogy az esemény hagyományosan a tanárok nyitó hangversenyével kezdődik. Vasárnap Kováts Péter, Varga István és Fülei Balázs Spectrum of Trio címmel ad koncertet, amelyen Hummel, Dvorák, Martinu és Turina ritkábban hallható művei csendülnek fel.