Átadták a Honthy-díjakat + galéria

Idén negyedik alkalommal adták át a Budapesti Operettszínház művészeinek a Honthy Hanna primadonnáról elnevezett díjakat, amelyet Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa hozott létre 2018-ban. A szombati eseménynek a Kálmán Imre Teátrum adott otthont, ahol nemcsak a díjazottakat, hanem az egész társulat munkáját ünnepelték. Az elismeréseket Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Eleni Korani, a Honthy-díj-bizottság elnöke és Molnár Zoltán pénzügyi szakember, a Honthy-díj-bizottság főtitkára adta át.

2023. 10. 08. 17:45
Honthy-díj átadó 2023
20231007 Budapest Operettszínház Honthy díj 2003 Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A díjakat ezután hat területen adták át a színház dolgozóinak. 

A 2022/2023-as évad férfi karakterszínésze Csuha Lajos lett, aki a Monte Cristo grófja című musicalben Faria abbét formálta meg, míg az évad női karakterszínésze Kalocsai Zsuzsa lett, aki Mária főhadnagyban Simunichnét alakította. Az évad női főszereplője díjban Füredi Nikolett részesült, aki a Monte Cristo grófja című musicalben Mercedes szerepét alakította, az évad férfi főszereplője díjat pedig Szomor György kapta a Monte Cristo grófja című musical karaktere, Edmond Dantes megformálásáért. 

De ugyancsak Szomor György vihette haza az évad színházi alkotója címet a Monte Cristo grófja című musical zenéjéért és dalszövegeiért.

A díjátadó azonban nem csak a művészekről szól. Kiss-B. Atilla főigazgató hangsúlyozta annak az embert próbáló munkának, illetve intézményi követelések és „művészi érzékenység” közti mediátor szerepnek a jelentőségét, amelyet az évad backstage szakembere, Jenei Petra jelmeztárvezető nap mint nap elvégez. 

 

Borítókép: A 2022/2023 évad Honthy-díjait adták át szombaton a Kálmán Imre Teátrum színpadán (Fotó: Mirkó István)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.