Klasszikusnak, mondhatni alapműnek számít a világon Alexandre Dumas 1844-46-ban folytatásokban megjelent regénye, a Monte Cristo grófja, amely arról szól, hogyan áll bosszút a főszereplő, Edmond Dantes azokon, akik miatt – koholt vádak alapján – tizennégy évig If várában raboskodott. A Monte Cristo grófja azt boncolgatja, hogy meddig mehet el az ember, ha bosszút akar állni ellenségein. Mélyen elgondolkodtató, örök érvényű történet ez, amely foglalkoztatja a színházi alkotókat (is). Olyannyira, hogy Dumas regényét tizenkét évvel ezelőtt Pozsgai Zsolt színpadra alkalmazta, Szomor György zenét és dalszöveget írt hozzá, s az ő rendezésében láthatta a közönség a Békéscsabai Jókai Színházban. A hétvégén pedig a darab felújított változatát mutatták be a Budapesti Operettszínházban – hatalmas sikerrel.
Vincze Balázs rendező-koreográfus ezúttal a látványos, táncos, zenés jelenetekre helyezte a hangsúlyt: többször igazi karneváli hangulatot teremtett a színpadon, ami már önmagában elég lett volna a sikerhez, de nem elégedett meg ennyivel. Abba is nem kevés energiát fektetett, hogy a történetet könnyen követhetővé tegye és a főbb szereplők karaktereit kibontsa.
Az egyik jelenetben értelmet nyert az ifjabb és az idősebb Edmond Dantes karaktere
Az ifjú Edmond Dantest alakító Sándor Péter kiválóan hozta a jóhiszemű, becsületes tengerészt, aki feleségül akarja venni kedvesét, Mercedest. Gubik Petra nagy átéléssel alakította Dantes szerelmét, s nemcsak hangja, hanem színészi teljesítménye is megragadta a közönséget. Nem túlzás azt állítani, hogy amikor szólóját előadta, megfagyott a levegő a nézőtéren. Ritkán élhetünk át ilyen átszellemült, katartikus pillanatot. Az első felvonás végén jelent meg az idősebb Edmond Dantes, akit Dolhai Attila formált meg a tőle már megszokott magabiztos, gazdag színészi és énekesi eszköztárral. Bár nem teljesen indokolt, hogy két színész játssza a főszerepet, az egyik jelenetben mégis értelmet nyert az ifjabb és az idősebb Dantes karaktere.
A darabban feltűnt maga az író, Dumas is, akit Cseh Dávid Péter igazán nagyszerűen hozott. Jelenléte eleinte szokatlan volt, de hozzátett a történet sorsfordító pillanataihoz, ahogy a körülötte táncoló, misztikus angyalok is.
Fernand, később Morcerf grófja (György-Rózsa Sándor), Danglars (Kiss Zoltán) és Villefort (Földes Tamás) könnyedén hozta a gonosz karakterét, s érdemes még kiemelni Pacalio (Nádasi Veronika), Jacopo (Szentmártoni Norman) és Bonifacio (Czikora István László) hármasát, akik humoros perceket szereztek a nézőknek.
Kétségtelen, hogy a Monte Cristo grófja musical rengeteg szereplőt megmozgató, színes, táncos, dalos jelenetei a darab erősségei. Emellett
Vincze Balázs ismét megmutatta, hogyan kell egy klasszikus történetet úgy feldolgozni, hogy az ne csak szórakoztató legyen, de művészi értéket is adjon, s magával ragadja a nézőket.
Persze nem csupán az ő érdeme mindez, hanem a zenét és a dalokat jegyző Szomor Györgyé, valamint a színészeké.
Bár a Monte Cristo grófja musical visszaadta a regény esszenciáját és hangulatában tökéletesen megidézte azt, a lezárása súlytalan lett. Ennek ellenére a látványvilág, a fénybeállítások, a jelmezek, a könnyen megjegyezhető dallamok, valamint a színészek parádés teljesítménye sokáig velünk marad. Hiszen Monte Cristo története egy rendhagyó jellemfejlődés is, amelyben a tisztességes fiú galádul megbosszulja az ellene elkövetett bűnöket. Arról, hogy ezzel mennyire tudunk azonosulni, hosszasan lehet vitatkozni. Ám az állva tapsoló közönséget elnézve egészen biztos, hogy mindaz, amit Monte Cristo alakja képvisel, valahol ott szunnyad bennünk.
A Monte Cristo grófja musicalt hármas szereposztásban nézhetik meg július elejéig a Budapesti Operettszínházban.
