– Idén júniustól immár ön is hatossal kezdi az életkorát. A jeles dátumot év végén a pécsi Kodály Központban a közönség, valamint legjobb zenészbarátai körében fogja majd megünnepelni. Mit tudhatunk az eseményről?
– Öt éve minden esztendőben tartunk telt házas karácsonyi vagy évzáró koncertet a Kodály Központban, ezek a megmozdulások hagyománnyá váltak. Rendszerint olyan vendégeket hívok a színpadra, akikkel többször és több formációban játszottam, valamint régóta a példaképeim. Legutóbb például nem véletlenül lépett fel velem Török Ádám, aki sajnos már eltávozott közülünk. Örülök, hogy még meg tudtam hívni, óriási hangulatot csinált; az est fénypontját jelentette.
Igyekszem minden évben más jellegű és különleges műsorral meglepni a közönséget, hála Istennek, van miből válogatni.
A dalokat esetenként kiegészítő szimfonikusokra vagy éppen fúvósokra hangszereltük, de olyan is előfordult, hogy big band színesítette a hangzást. Mindemellett egy-két olyan rockopera-betétdal is változatossá, érdekessé teszi a programot, amelyben az utóbbi időben szerepeltem. Idei vendégem Varga Miklós lesz, akit az István, a királlyal ismert és szeretett meg az ország. Ráadásul a rockopera épp negyvenes jubileumát üli, így abból is terítékre kerül egy-két betétdal.
Az ünnepi koncertek első állomása Budapesten lesz a Barba Negrában december 8-án, amely valamivel rockosabb hangvételű lesz a pécsinél. Ott Kalapács Józsi barátom lesz a vendégem, akivel hosszú évek óta dolgozom együtt. Harminc éve álmomban sem gondoltam arra, hogy az a frontember, akit a Pokolgép énekesi posztján követtem, az egyik legjobb barátom lesz, és majd valamikor együtt dolgozunk. Igazából 1993-ban a Margitszigeten kezdődött ez a barátság az Attila, Isten kardja című Szörényi-rockopera bemutatóján, ahol Mr. Basaryval (Babári József) közösen szerepeltünk. A három József azóta is együtt maradt, az Attila Fiai Társulattal járjuk az országot és a határon túli településeket.
Három héttel a budapesti koncert után, december 29-én – ahogy korábban említettem – szülővárosomban, Pécsett ünnepelünk a közönséggel és zenész barátaimmal.
A Kodály Központban a műsor annyiban is különbözni fog az eddigiektől, hogy a hatvanéves születésnapomat ünnepeljük, amely egy kis összegzésre, visszatekintésre is alkalmat ad.
– Mikor kezdődött a pályafutása?
– Ha jól utánaszámolok, negyvenöt éve vagyok színpadon, tehát szép kort megértem ebben a szakmában. Legelső formációm 1978-ban a Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolában alakult Pécsett, aztán jöttek a különböző zenekarok, egészen a Codáig, amely óriási előrelépést jelentett a pályámon. Ilyen módon akár dupla jubileumként is hirdethetnénk a koncertet.
– Két éve jelent meg az önéletrajzi kötete, amelynek címe megegyezik a nevével, és amelyben kendőzetlen őszinteséggel ír az önt ért magánéleti és szakmai hatásokról. Milyen utórezgések jutottak el a szerzőhöz?
– Nem láttam és ma sem látom értelmét annak, hogy letagadjam a tényeket. Egy önéletrajzi kötetnek nem is szabad(na) másként nekiállni! A negatívumok éppúgy részei az életemnek, mint a jó dolgok. Ezen mindenki keresztülmegy, csak van, aki nem beszél róla. Az említett evidenciákon kívül az is az őszinteségre sarkallt, hogy korábban több olyan életrajzi könyv is megjelent, amelynek szereplője voltam, és amely az illető szemszögéből láttatja ugyanazon történetet. Ami, bevallom, nem nagyon tetszett, hiszen azokat én egészen másképp éltem meg annak idején. Az éremnek két oldala van. Így, hogy ugyanazon történet két változatban is napvilágot látott, mindenkinek, akit érdekel, lehetősége nyílik az összehasonlításra. Aztán majd levonja belőle a szükséges tanulságokat.
Ami a visszajelzéseket illeti, egyszerű a képlet: akinek tetszett a könyv, pozitívan nyilvánult meg felém, akinek nem, az valószínűleg félretette. Vagy, ha eleve nem szimpatizált velem, inkább meg sem vette.
Ha már itt tartunk, véleményem szerint amúgy sem dívik a fiatalok körében az olvasás, a hagyományos könyv még kevésbé. Úgyhogy gondolkodtam egy hangoskönyvön is, amely az én hangommal lenne rögzítve. Kamionosoknak különösen ajánlva.
– Nehéz volt elfogadtatni a közönséggel, hogy Rudán Joe immár nem a P. Mobil, a Pokolgép – amelyekben egy, illetve két évtizedet töltött, és akkor még nem beszéltünk a Dinamitról, illetve Mobilmániáról – frontembere, hanem a saját zenekarai élén adja elő szólópályájának, illetve az említett korszakok legemblematikusabb dalait? Mennyire sikerült zökkenőmentesre az átállás?
– Már csak azért is teljesen zökkenőmentesen zajlott, mivel a Coda, amely a múltam jelentős részét képezte, soha nem tűnt el teljesen az életemből. 1988 óta működő formációról beszélünk, amellyel főként a rock klasszikusait, a Led Zeppelint, a Deep Purple-t, a Whitesnaket vagy épp a Bad Companyt idéztük meg. Itt figyeltek fel rám a pokolgépesek, és hívtak énekelni Kalapács Józsi távozása után. A hagyományos hard rock szeretete a mai napig él bennem, aminek hangot is adok a saját zenekaromban. Annak ellenére, hogy a Pokolgép és a P. Mobil szinte minden időmet lekötötte, mint említettem, a zenekar mindig is létezett.
Szólópályám kezdetén aztán a Rudán Joe’s Codát Rudán Joe Bandre változtattam, amellyel a mai napig műsoron tartjuk az említett klasszikusokat. A repertoár zömét azonban a szólólemezeim anyaga tölti ki, ebből épp most készül a negyedik. Emellett elvárják tőlem, hogy a nevemmel fémjelzett P. Mobil-, Pokolgép- vagy éppen Mobilmánia-korszak dalait is eljátsszuk.
A saját zenekarom előtti utolsó nagy, ismert klasszikus banda a Dinamit volt, amellyel a második szólóalbumom megjelenése miatt szakadt meg az együttműködés. Szerettem énekelni azokat a dalokat és szerettem a zenekart, de a két projekt sajnos ütötte egymást.
Barátsággal váltam el Németh Gáboréktól; hívásukra csakúgy, mint a negyvenesen, a nemsokára esedékes negyvenötödik évfordulós koncerten is örömmel részt veszek.
Szívesen énekeltem volna a P. Mobil ötvenedik jubileumán is – ha már tíz évig én voltam a frontember a zenekarban –, ám arra nem hívtak meg. Ma már tudom, sokkal előbb el kellett volna kezdenem a saját dolgaimat, de a legendás zenekarok felkéréseit nem tudtam visszautasítani, és bíztam benne, hogy maradandó albumokat tudunk készíteni.
– Több vasat tart a tűzben: a már említett Attila Fiai Társulat mellett a Rudán Joe Banddel hangos rockot hallgathat a közönség, az Akusztikkal pedig nevéből adódóan is csendesebb, elmélyültebb módon zenél; de állandó vendége a Totális Metál elnevezésű, Pokolgép-dalokat megidéző formációnak is. Mi dönti el, hogy mikor melyikkel lép színpadra?
– A meghívásoktól függ. Ha valamely szervezőnek van elképzelése, a felsorolt különböző lehetőségek közül kiválasztja a neki tetszőt vagy megfelelőt, és elmegyünk. Az Akusztikkal inkább klubokban lépünk fel, a többivel fesztiválokon, városi rendezvényeken veszünk részt. De szerepet vállaltam nemrég a Kinizsi, korábban a Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperában is, ez utóbbiban ritkán ugyan, de nagy örömmel játszom.
Hozzáteszem, a Rudán Joe Banddel nagyon sok olyan meghívásunk van, ahová sztárfellépőket is kérnek. Látják, hogy a koncertjeimen különböző neves művészek vendégeskednek, ezért sokszor eleve így kérik tőlem a műsort. Jövőre már három olyan rendezvényünk van, ahol a Rudán Joe Band mellé el kell vigyem a rockikonokat: Vikidál Gyulát, Kalapács Józsit, Nagy Ferót, Varga Miklóst vagy Vadkerti Imre barátomat. Legutóbb éppen Kalapáccsal és Varga Miklóssal vettünk részt a Kolozsvári Magyar Napokon.
– Az interneten több, Tunyogi Péterrel közös fotójuk is kering. Köztudott, hogy a P. Mobilban őt váltotta az énekesi poszton. Utólag összebarátkoztak?
– Nem, még a P. Mobil-os tagságom előtt összebarátkoztunk. Ez 1995-től datálódik, amikor Póka Egon barátom egy Deep Purple tribute koncertet szervezett a Petőfi Csarnokba. De Tunyót a saját zenekarával is többször meghívtam egy pécsi klubba, ahová koncerteket szerveztem.
Hálatlan, egyben megtisztelő feladat volt, hogy a P. Mobilban nekem kellett énekelni utána, csakúgy, mint Kalapács Józsi után a Pokolgépben.
De akár a Dinamitot is említhetném, hiszen Vikidál Gyula után is „kapaszkodni” kellett. Egyébként a P. Mobilban töltött tíz évem alatt mindössze egyetlen lemez készült velük, a Kutyából szalonna, amit nagyon sajnálok. Azokban az években több mint húsz albumon énekeltem, ezek legalább megmaradnak az utókornak.
Tunyót és a hangját mindig is szerettem. Nehéz lehetett neki Vikidál Gyula után megfelelni, aki magasra tette a lécet, ám hála Istennek megtalálta a saját hangját. Ahogy ma mondják, önmagát adta. Mindvégig figyelemmel kísértem a pályafutását: saját zenekara, a Tunyogi Rock Band egyfajta konkurenciát jelentett a P. Mobilnak, ám ez sem akadályozott meg abban, hogy pécsi fellépései után nálunk, a házunkban aludjon. Aztán a Mobilmániában összekerültünk, ahol Vikidál Gyulával és vele nagyon szépen tudtunk együtt dolgozni. Szívből sajnálom, hogy a közös szereplés mindössze fél évig tartott, ezalatt nagyon megromlott az egészségi állapota.
– Most pedig nagyszabású koncerttel emlékeznek az épp tizenöt esztendeje elhunyt énekesre.
– A Zsolnay kulturális negyed E78 rendezvénytermében lesz a valóban nagyszabású koncert, ahol felidézzük Tunyó legszebb dalait. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy megalakult a Tunyó Öröksége zenekar, amely életben tartja a Péter által előadott dalokat. Tavaly Varga Miklóssal és Kalapács Józsival együtt a zenekar engem is meghívott a Békéscsabán tartott év végi koncertre, ahol kellemes meglepetésként ért, ahogy hozzányúltak a P. Mobil- és a TRB-szerzeményekhez. Jó zenészek jó érzékkel játsszák a dalokat, különös tekintettel az énekesre, akinek a hangfekvése, előadásmódja szinte megtévesztésig hasonló Tunyóéhoz. Azon ugyancsak meglepődtem, hogy Békéscsabán telt ház fogadott bennünket; jó érzéssel töltött el, hogy csaknem másfél évtized múltán is ennyi embert érdekel Tunyó munkássága.
Az előadás sikere bátorított arra, hogy Pécsett október 14-én ugyanazon szereplőgárdával ezt a műsort megismételjük.
Az esemény szomorú apropója: idén novemberben tizenöt éve, hogy Tunyogi Péter végzetes balesetet szenvedett, és ezzel a koncerttel szeretnénk emlékezni rá.
Borítókép: Rudán Joe kendőzetlen őszinteséggel ír az őt ért magánéleti és szakmai hatásokról (Forrás: Facebook/Rudán Joe)
