– Gazdag és sokoldalú színházi, sajtópálya után 2009-ben fordult a gasztronómia felé, a Heti Válasz című hetilapban indított kulináris rovatot. 2010-ben társtulajdonosként és főszerkesztőként újraindította a Magyar Konyha című havilapot. A Kossuth rádióban 2014. január óta minden szombaton hallható Szellem a fazékból című gasztrotörténeti sorozata. Mi keltette ennyire fel az érdeklődését a konyha iránt?
– Hivatkozhatnék a Helló, világ! című turisztikai műsoromra, amelyben a világ legszebb ünnepeiről tudósítottunk, és ezek az ünnepek valahogy mindig fergeteges lakomákkal záródtak. Meghökkentett, hogy a kulinária milyen mélyen hozzátartozik az adott ország kultúrájához. Akár a zene, a tánc, a színház, az irodalom. De van prózaibb ok is. A feleségem rám parancsolt, hogy keressek rendes állást magamnak. Bementem Borókai Gáborhoz, a Heti Válasz főszerkesztőjéhez, és azt mondtam neki, írok színikritikát. – Van színikritikusunk – felelte. Jó, akkor könyvkritikát. – Azt az Osztovits Ági csinálja. – Jó – mondtam, és indultam kifelé. – Írj étteremkritikát – szólt utánam –, az most divat. – Fizetsz, hogy egyek? – kérdeztem. Így lettem botcsinálta gasztrokritikus. Eleinte gonosz szövegeket írtam, hiszen fogalmam sem volt, milyen egy konyhában dolgozni nyáron, amikor a sütő mellett ötven fok van. Ilyeneket írtam: „A pocsolyaízű ponty nekiúszott az avas zsemlemorzsának…” Szerencsére Bíró Lajos figyelmeztetett, hogy ha így folytatom, az egyik pincér megbotlik és a nyakamba önti a forró húslevest (ez az egyik francia kritikussal megtörtént), no egyből átnyergeltem a gasztrotörténetre. 2009-ben még újdonságnak számított, hogy a Rákóczi-túróst nem a fejedelemről nevezték el, az orosz krémtorta meg nem orosz, amit bojkottálni kell. Előbbi Rákóczi János dombóvári cukrászmesterről kapta nevét, a második meg Oroszy Sándor győri cukrász alkotása, és így tovább. Elkezdtem tehát ezeket a gasztrotörténeteket kibogozni, és váratlanul sikerük lett. Írtam vagy ötszáz tárcát. Szellem a fazékból lett a rovatcím. Így kezdődött.
