Magyar Péterre rájár a rúd, ezúttal a házi rapperét döngölte földbe a balosok rémálma
„Egy kicsit se zseni, mint Krúdy, ő a csürhe rappere: a Krúbi.”
„Egy kicsit se zseni, mint Krúdy, ő a csürhe rappere: a Krúbi.”

Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.

Az esszé műfajban benne foglaltatik az érzelmi és az értelmi élet zenéje is, s amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjén – másfelől a költészet és a valóság között – ingázik.

Irodalmi gasztroportrék Vinkó József tollából.

Huszárik Zoltán korai halála után negyven évvel eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen filmeket rendezett volna még.

Szüretre készülök – közben Szent Mihály napján aggódva kémlelem az esős eget és a kilátásokat.
„A nemzeti gondolat annyi hányódtatás után győzedelmesen áll az országban, de véres csatatérre tekint vissza.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.