A Szindbád után az ember másként nézett a velős csontra. A Szindbád az a film, amelyet nem tízszer nézünk meg életünk során, hanem mondjuk negyvenszer. A Szindbádban minden benne van, amiért élni érdemes. Még egy dupla csavar is. Ugyanis mindazt, amivel oly szívesen azonosulunk, Krúdy már nem szerette. Nem tartotta aranyidőnek. Mert az már elmúlt. Mert az mindig elmúlik. Vendelin el is mondja a vendéglőben. Második és egyben utolsó mozija, a Csontváry, esszencia. Párhuzamos összegzés. A festő és a rendező sorsa.
Valószínűleg Latinovits játszotta volna mindkettőjüket. És persze saját magát. Át- és belehallásokkal. A Csontváry nagyon magyar lett, nagyon kelet-közép-európai. Egyszer Jajcében sokáig keresgéltem, honnan festhette pontosan a vízesést. A kutya sem értette, miért toporgok ott olyan izgatottan.
