– Van-e lehetőség arra, hogy a fiatalok olyan pályát fussanak be a karikatúra területén mint ön?
– Úgy látom, hogy nincs. Nem azért, mert érdemtelenek lennének erre, hanem azért, mert közel sincs annyi lehetőségük, mint ami a mi korosztályunknak megadatott. Ma nagyon kevés lapban, magazinban publikálnak karikatúrákat. Egykoron nekem a Ludas Matyiban le kellett adni minden héten hat-hét rajzot, amelyből aztán megjelent három darab.
Igaz, hogy a visszaadott rajzokat később próbáltuk újra elsütni, de ez az állandó készültség lehetőséget biztosított arra, hogy a karikatúrakészítők fejlődhessenek.
Egykoron a Ludas Matyinál tizenketten voltunk állásban sőt, voltak még külsősök is. Ez a világ sajnálatosan megszűnt.
– Mennyire lett más a karikatúra nyomtatásban, mint a rajzlapon?
– Teljesen más volt újságban viszontlátni a rajzokat. Magam is gyakorta elcsodálkoztam, amikor több nap után viszontláttam a saját rajzomat. Sokszor elámultam azon, hogy csinálhattam ilyet? Volt, hogy még lelkiismeret-furdalásom is volt, mert pár nappal elteltével egészen másképpen, jobban átgondolva dolgoztam volna fel a témát. Ez az állandó készültség fejlődéshez segített engem is és más pályatársamat egyaránt.
Higgye el, heti hat-hét karikatúrát készíteni éveken keresztül az nagy iskola! Sajnálatosan ma ez nincsen meg.
– Miért nem kellenek a karikatúrák a mai újságokban, digitális portálok felületein?
– Ennek számos oka lehet, régebben is a baj legtöbbször anyagi természetű volt. Nem akarták a lapok kis helyre pazarolni a pénzüket. A szerkesztőim is arra panaszkodtak, hogy egy-egy rajz leközlése kétszer annyiba került, mintha valamelyik újságíró kolléga megírt volna valamilyen témáról még két hasábot. Ráadásul a képek esetében állandó probléma volt az is, hogy az itt-ott kimaradt részre mit tegyenek, hogyan tördeljék be az oldalt.
Ma nem látom, hogy a karikatúrákkal szeretnének feltölteni a lapokat, talán ma még jobban sajnálják a pénzt rájuk.
Holott lehetne jó helyet találni a karikatúráknak ma is a digitális terekben.
– Mi lehet a karikatúra mai szerepe a sajtóban?
– Ugyanaz, mint régen. Ez egy sajátos műfaj, amelyet más nem pótolhat. Írásban nem lehet elérni azt a tömörséget, hogy amikor ránéz az ember, akkor két-három másodperc múlva megérti azt az üzenetet, amely mögötte van. A karikatúra lényege éppen abban áll, hogy sűrítve képes az eseményeket bemutatni.
Abban egészen biztos vagyok, hogy a mai fiatal művészekben is ugyanúgy megvan a karikatúrakészítéshez szükséges lényeglátás, mint bennünk, de sajnálatosan nincs lehetőségük tudásukat bemutatni.
Nincs lehetőség arra, hogy évtizedekig a pályán maradva fejlődjenek.
– A karikatúra csak szórakozást jelent vagy annál többet?
– A karikatúrával lehet szórakoztatni, de jóval többet jelent annál, hogy valaki megpróbál valamilyen humorosat kitalálni és azt megrajzolni. Az újságolvasók nem biztos, hogy mindig észrevették a rajz mögött megbúvó gondolatokat, üzeneteket. A karikatúra úgy jön létre, hogy azt megelőzi egy gondolat, amit az embernek ki kell találni. Az a jó karikatúra, amikor ezt az üzenetet úgy sikerül átadni. Erre a műfajta, erre a közös játékra ma is lenne igény.
Borítókép: Sajdik Ferenc egyik karikatúrája (Fotó: Tóth Gábor)
