Vivát Petőfi! – Életrajzok Sajdik Ferenc grafikustól

Budapest, 2013. április 4. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Sajdik Ferenc Munkácsy Mihály-díjas grafikusmûvész, karikaturista, érdemes mûvész budapesti otthonában 2013. április 4-én. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Sokakhoz hasonlóan Sajdik is kedveli a lánglelkű költőhöz fűződő anekdotákat, Petőfi gyermekkorának, ifjúságának úti kalandjait. Válogat is szép számmal az adomákból, ám az idézetek közé saját úti rajzait teszi. Így szegődik a költő mellé, mintha csak együtt vándorolnának szerte a hazában, rendszerint gyalog, pénz nélkül.

A kötet előszavában Szakonyi Károly méltán dicséri a Kossuth-díjas grafikus csodaceruzáját, derűs és életvidám rajzait. 

Mitől összetéveszthetetlen Sajdik stílusa? Csálé, billenékeny vonalai azt a hatást keltik, mintha bemozdulnának, ettől mozgékonnyá válik a kép: kirajzolódik az emberi arc gazdag mimikája, és máris zajlik az élet körülöttünk, ismerős tárgyak megbillennek, egy könyv eldől a polcon, mire a bútor megreccsen, az idő vasfogai őrölnek. 

Sajdik Ferenc: Vivát Petőfi! – Élet-rajzok. (Holnap Kiadó, Budapest, 2022, 88 oldal. Ára: 4700 forint)

Sajdik grafikáin a mi tárgyaink és a mi történeteink szerepelnek, persze maga az alkotó sem maradhat ki rajzai világából, ő is benne él a képben: az aszódi algimnázium tanári karában szeretetteljes kíváncsisággal nézi, amint egy vékonydongájú, bátor legényke beajánlja testvérét: „A múlt esztendőben engem itt olyan jól tanítottak, hogy öcsémet is elhoztam magammal.” 

Alkotó és olvasó együtt mosolyog a gyermeki öntudat megnyilvánulásain, aztán már szöknénk vándorszínésznek, együtt fagyoskodunk Petőfivel 1843–44 telén Debrecenben, a költő mellé telepedünk az egri kocsmában, bejárjuk vele Pestet, és elkísérjük őt a szabadságharcba is, az utolsó lépésig, ameddig földi halandó elmehet – még éppen látjuk belépni a halhatatlanságba.

Margócsy István kötetzáró, A köztünk élő Petőfi című tanulmányában úgy fogalmaz: egy jelentős művész játékos, de nagyon komolyan vehető vízióit szemlélhetjük. Sajdik megrajzolta a költő útkeresését, sikereit, kudarcait, próbálkozásait, csínyeit, balfogásait, fellépéseit és magányos töprengéseit.

 Gazdag és sokrétű világot (kis emberek társaságát, várost, tájat, szobabelsőt, utcát) rajzol Petőfi köré, bár hőse a képek jelentős részénél nem is dominálja az egész táblát. Zsúfolt és mozgékony képein a főszereplő nemegyszer csak mint mellékszereplő kerül a szemünk elé. Sajdik Petőfije az a hős, aki mindennapi emberként közöttünk él.

Hányféle Petőfi-kép él a köztudatban? A költőt már életében a legjelentősebb magyar lírikusként emlegették, Nemzeti dal című versének kitörölhetetlen szerep jutott az 1848-as forradalom kirobbanásában. Petőfi halála, eltűnése a segesvári csatában időben közel egybeesett a szabadságharc bukásával. 

Innen ered, hogy alakja a nemzet mitikus képzeletében egybeolvadt a nemzet dicsőségével és tragédiájával. A róla kialakított történelmi kép lényegében szimbólummá nőtte ki magát. E jelképiség működteti a Petőfi-képek pátoszát, a patetikus ünneplő emlékbeszédek vagy a romantikus festmények, grafikák és olajnyomatok magasztosságát.

A hősies Petőfi-kép mellett (vagy alatt) azonban ott az a kalandos életű, vidám fiatalember, aki a szimbolikus aktusokban nem, az anekdotákban viszont annál inkább megtalálható. Ő hitelesíti a hőst, igazolja, hogy valóban létezett, esendő, hús-vér emberi alak volt. Ezt a Petőfit állítja elénk Sajdik Ferenc is a rá jellemző árnyalt humorral. 

Az anekdotikus Petőfi-alak mindennapiságát azonban-akarva akaratlan beragyogja a nagyszabású szerepvállalás, így szerző és olvasó egyaránt tudja: ez a Petőfi nem más, mint az a Petőfi.

Borítókép: A Kossuth-díjjal kitüntetett Sajdik Ferenc Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, karikaturista, érdemes művész budapesti otthonában 2013. április 4-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)