Szalah teljesen formán kívül
A 33 éves szélső noha szerződést hosszabbított, egyelőre keresi régi énjét. Jól látszik, hogy a csapatban történt változások rá is negatív hatással vannak, Trent Alexander-Arnold távozását Szalah érzi meg a legjobban.
- 16 mérkőzés
- 5 gól
- 3 gólpassz
Szalah az elmúlt négy tétmeccsén nem talált a kapuba, Slot viszont ennek ellenére sem cserélte le őt. Az egyiptomi ráadásul december második felében Angliát is elhagyja az Afrikai Nemzetek Kupája miatt, és Egyiptom menetelésétől függ, hogy mennyi meccset hagy ki Liverpoolban – ha a Fáraók egészen a döntőig menetelnek, akkor a Vörösök akár hét összecsapásra is elveszíthetik a szélsőt. Persze, az egyiptomi jelen formájában ezt a klub kevésbé fogja megérezni.
Carragher szerint Slotnak maradnia kell a Liverpool élén
Az angol szakértő ezután azt is elmondta a műsorban, hogy Sloton természetesen hatalmas a nyomás, miután az első idényében már bajnok lett a csapat élén, míg a nyáron közel 500 millió euróért kapott új játékosokat. Carragher Jürgen Kloppot, a klub korábbi legendás edzőjét állította párhuzamba Slottal.
– Jürgen Kloppnak is voltak nehéz pillanatai – egy időben hat mérkőzést veszített zsinórban az Anfielden a bajnokságban… Persze akkor a koronavírus miatt nem voltak szurkolók a stadionban. Soha nem éreztem, hogy az emberek Klopp pozíciójáról úgy beszéltek volna, ahogyan a hétvégén Arne Slot pozíciójáról.
Ez a helyzet természetes, hiszen ő a világ egyik legnagyobb klubjának menedzsere, de szerintem nem szabad arról beszélni vagy gondolkodni, hogy ez a menedzser elveszíti az állását ebben a szezonban
– zárta Carragher, aki egyértelműen bevédte Slotot – aki egyébként a Liverpool-edzők közül a legtöbb pontot szerezte az első 50 bajnoki mérkőzésén (31 győzelem, 103 pont).
A Liverpool szerdán a Bajnokok Ligája alapszakaszában javíthat, a holland PSV Eindhovent fogadja az Anfielden.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!