A Liverpool legendája szerint Szalah megbánná, ha a távolból nézné Budapestet
Nem tudni, hogy mi lesz az egyiptomi klasszis sorsa.
Nem tudni, hogy mi lesz az egyiptomi klasszis sorsa.

A Szalahot kritizáló exliverpooli játékos egy ember miatt kiemelten örül a győzelemnek.

Az egyiptomi támadó egyedül edz a liverpooli edzőközpontban.

A Liverpool legendája szerint az egyiptomi támadó mindent kitervelt előre az ügynökével.

A Vörösök egykori játékosait kiakasztotta a csapat Sunderland elleni teljesítménye.

Carragher Virgil van Dijkot, a Liverpool csapatkapitányát állította szembe Szalahhal.

Ezúttal nemcsak Jamie Carragher kritizált, hanem a Vörösök egy másik ikonikus labdarúgója is.

A Liverpool elvett gólja az angol szakértők körében is téma volt a vasárnapi rangadó után.

A magyar védő megtörte a csendet, miközben Jamie Carragher a csapat mély válságát boncolgatta.

Szoboszlaiék egyiptomi gólvágóját kitennék a kezdőcsapatból gyenge formája miatt, akadnak, akik az arab világba küldenék.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hullóban van a Tisza Párt csillaga az ország nyugati részében.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

Eldőlhet Ukrajna sorsa.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Mark Rutte elismerte, hogy több európai ország kész katonai erőket küldeni Ukrajnába.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Az éjféli mise a sötétben felragyogó világosságot szimbolizálja – ez Krisztus születése.

A téli szezonra készülő sörök testesebbek, sötétebbek, általában magasabb alkoholtartalmúak és inkább édeskésebb, malátahangsúlyos ízviláguk van.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.