Milyen veszélyek fenyegetik a magyar műveltséget?

A magyar kultúrát fenyegető veszélyekről, a kulturális intézményeink küldetéséről és természetesen személyes elkötelezettségeiről is nyilatkozott Demeter Szilárd. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy szolidaritásáról biztosítsa Vidnyánszky Attilát, akinek, „a lemondása olyan gesztus volt, amely ritka a mai világban”.

A kérdezett rámutat arra, hogy határon túlról érkezettként Vidnyánszky is, ő maga is érzékenyebb azokra a jelekre, amelyek azt mutatják, hogy az anyanyelvi, nemzeti kultúra veszélyben van. A kultúrharc 

tétje, hogy száz év múlva lesz-e errefelé még egyáltalán bármilyen magyar kultúra. Egészen pontosan ennek a természetes kerete – tágabban az európai, illetve nyugati kultúra – megmarad-e abban a formában, ahogyan azt mi élhetőnek gondoljuk

- fogalmaz Demeter. Magyarázatként elmondja, hogy az európai műveltségre több irányból is nyomás nehezedik. 

Itt van rögtön a cancel culture. Ennek a kiindulópontja, hogy a mai nyugati kultúra halott fehér férfiak terméke, dominánsként elnyomva minden mást, ezért itt az ideje a történelem szemét­dombjára dobni. Ez a gondolat pedig, ha tetszik, ha nem, rólunk, európaiakról és benne rólunk, magyarokról is szól. Rettenetesen sajnálom, de a tényeket nem lehet erőszakkal megmásítani: mi a világnak ezen a részén többségében igenis fehér emberek vagyunk. Amit összeraktunk sok száz, mi több, ezer évben, talán nem kéne önként és dalolva veszni hagyni.

 Demeter Szilárd (Fotó: Földházi Árpád)

Másik veszélyforrásként a bevándorlással kapcsolatos problémákat említi a PIM főigazgatója. 

Kertész Imre mondja: az öngyilkos liberalizmus és az iszlám térhódítása együtt Európa halálát fogja eredményezni. Ezért is aggasztó, ahogy hamis jóemberkedésből tömegek tüntetnek most szerte a világon a Hamász mellett. Amely nemcsak Iz­raelnek, hanem az egész nyugati civilizációnak és kultúrának üzent hadat; ezt kellene végre megérteni. És azt, hogy nem lokális, a Gázai övezetre összpontosuló konfliktusról, hanem egész pályás letámadásról van szó. Közben meg fogalmunk sincs, az illegális migrációs útvonalakon kik szivárogtak be Európa minden pontjára. Hány olyan kiképzett terrorista, aki lehet, hogy éppen egy Palesztina-párti tüntetésen robbant majd? 

Ugyancsak szóba kerül a homoszexuális érzékenyítés kérdésköre. Ezzel kapcsolatban Demeter Szilárd így fogalmaz: 

A minden felületen »kihangosított« LMBTQ-­probléma például a nyugati társadalmak lakosságának csak az öt százalékát érinti, az viszont, hogy a gyerekeink milyen környezetben nőnek fel, milyen típusú kulturális tartalmakat kapnak, mindannyiunkat száz százalékban érint. És ahogyan az elő szokott fordulni a történelemben, az emberek a végén szinte mindig a többség javát szolgáló, racionális döntéseket hoznak. Egyszerűbben mondva, a józan paraszti ész felülemelkedik a sok szemfényvesztésen; ez az ellentartás mindenfajta ideologikus diktatúrának a halálát jelentette eddig. A mostani, liberálisnak hazudott fölénynek sem lehet más a vége. Jön az istenadta nép, és azt mondja, elég volt. Ahogyan korábban nem akartunk sokoldalúan fejlett szocialisták lenni, úgy nem kérünk a ránk erőszakolt multikulti európaiságból sem. Mert ezzel a gyerekeink jövőjét kockáztatjuk. És mivel, hála Istennek, Európában egyelőre még mindenhol demokrácia van, az adott ország szabadon választott vezetőinek a feladata törvényes eszközöket találni arra, hogyan győzzék meg az elitet is a változtatás szükségességéről.

Természetesen a téma kapcsán nem megkerülhető a Magyar Nemzeti Múzeum éléről menesztett L. Simon László ügye, illetve ezen túl a  gyermek­védelmi törvény egyik sarkalatos pontja, annak megkövetelése, hogy az LMBTQ-témájú műveket valamilyen módon meg kell különböztetni, hogy a szüők számára lehetővé tegyék a döntést.  Demeter Szilárd mindezeken túl, illetve mindezek eredőjeként arról is beszél, hogy sokféle elfoglaltsága és identitása középpontjában apasága áll. Így fogalmaz: 

Az identitásomat tekintve elsősorban apa vagyok. Minden más, a munkám, a szenvedélyeim is ebből eredeztethetők: legelsősorban a gyermekem és tágabb értelemben az összes magyar gyermek számára szeretnék jobb életet, jövőt biztosítani.

A beszélgetés teljes szövegét laptársunk, a Mandiner felületén érhetik el.

Borítókép: Demeter Szilárd a PIM kertjében (Fotó: Földházi Árpád)