Íme, a király!

Minden korábbinál pontosabb vonásokkal alkották újra III. Béla királyunk és felesége, Antiochiai Anna arcmását. A Budapesti Nagyboldogasszony-templomban, azaz a Mátyás-templomban nyugvó királyi párról már korábban is készült arcrekonstrukció, ám most a koponyákról készült CT-felvételek révén az eddigieknél pontosabb megelevenítés vált lehetővé.

Napra pontosan 175 éve, 1848. december 12-én tárták fel III. Béla (uralkodott: 1172–1196) királyunk csontjait Székesfehérvárott a Szűz Mária-bazilika romjai között. Az évforduló kapcsán az új arcmásokról, illetve Béla király jelentőségéről Szabados György történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa, a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója nyilatkozott a Mandinernek. 

Korábbi fejrekonstrukciók: alul Árpás Károlyé, felül Skultéty Gyuláé (Fotó: Szabados György)

A történész elmondta, hogy a koponyacsontok alapján Árpás Károly és később Skultéty Gyula által készített rekonstrukciók eddig is hitelesnek tűntek, ám most alaposabb vizsgálat tette lehetővé a pontos arcvonások bemutatását. Ez alkalommal Gábor Emese képzőművész, a Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpont és Archívumának munkatársa készítette el a királyi pár arcát. A beszélgetésből azonban kiderül, III. Béla ábrázatát tulajdonképpen évszázadok óta ismerjük, habár csak a közelmúltban ismertük föl ezt a tényt. László Gyula régészprofesszor mutatott rá, hogy a Szent László-herma Bélát ábrázolja. 

Igazát nemcsak a fejereklyetartó és az 1848-ban feltárt királycsontváz koponyájának embertani megfelelése támasztja alá, hanem a logika: I. László király a felemeltetésekor (1192) már 97 éve halott volt, így a herma férfiarcát csak a szentté avatást elrendelő királyról, III. Béláról mintázhatták

– szögezi le a történész. 
 

Szabados György ugyanakkor arról is beszél, milyen fontos szerepet tölt be a 175 évvel ezelőtti feltárás az Árpád-ház kutatásában. Úgy fogalmaz: „Béla csontjai a magyar archeogenetikai kutatás arkhimédészi pontját képezik.”

1848-ban Pauer János és Érdy János azonosította a maradványokat, felismerve, hogy a sír III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna csontvázát rejtette. Az eredményt tiszteletre méltónak mondja a nyilatkozó, hiszen a két hajdani kutató csak történeti és régészeti érvekre támaszkodhatott. Most azonban a modern genetika is segíti a tudományos munkát. 

Szent László hermája (Forrás: Wikipédia)

Az archeogenetika III. Béla és a Szent László-hermában őrzött koponya között távoli és nem közeli férfiági rokonságot mutatott ki, ami megfelel a genealógiai tényeknek: Szent László bátyja, I. Géza király az ükapja volt III. Bélának; Kálmán viszont László unokaöccse, így közeli rokona volt

– mondja Szabados György annak kapcsán, hogy korábban felmerült, nem Béla, hanem Kálmán csontjait találták volna meg. 

A kutatás érdekességei mellett a történész III. Béla emberi vonásait és uralkodói jelentőségét is felvázolja a beszélgetés során. Elmondja például, hogy a kor viszonyaihoz képest kifejezetten kegyelemre hajlamos lelkületet tükröztek tettei. Királyként sem ontott rokon vért: lázadó öccsét börtön, majd száműzetés várta. 

Volt egy sajátos politikai humora is: a Bizánci Birodalomtól balkáni területeket foglalt el, majd azokat nászajándékba visszaadta vejének, II. Izsák császárnak.

A történész így foglalja össze a Bizáncban nevelkedett, sőt egy ideig a császári trón örököseként nevelt király korát: „Uralkodása az Árpád-kor egyik fénykora volt: az ország népe békében élt, szellemiekben és anyagiakban gyarapodott. A Magyar Királyság a korabeli keresztény világ élvonalába tartozott.”
A teljes beszélgetést laptársunk, a Mandiner hasábjain olvashatják.

Borítókép: III. Béla és Anna legújabb fejrekonstrukciója készülőben Gábor Emese műtermében (Fotó: Gábor Emese)