A székesfehérvári romkertben, a csontkamra környékén sétálva nehéz elképzelni, hogy egykoron itt királyokat koronáztak, majd temettek el. A műkőlapokkal jelölt sírgödrök némelyikében valamelyik magyar király, illetve családtagja nyugodott.

– Az egykori templom csaknem teljes területét feltáró ásatások és írott források közreadása ellenére kevés biztosat mondhatunk el az itt eltemetett királyok sírjainak a helyéről, síremlékeiről – meséli Biczó Piroska régész, aki 1994 óta kutatja a romkert titkait.
A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság templomát Magyarország első királya, az 1083-ban szentté avatott István alapította. István király Fehérváron királyi kápolnát építtetett, ahova temetkezett is. Végakaratát írott forrás ugyan nem őrizte meg, de nyilvánvaló, hogy az uralkodót kívánságának megfelelően temették el. Középkori források megemlítik Szent István székesfehérvári sírját, a király temetkezési helyéről és módjáról azonban csak egyetlen leírás szól, Hartvik püspöknek Könyves Kálmán király uralkodása idején szerzett legendája: „Szent testét az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték” – írta.
A székesfehérvári királysírok jelentősége évszázadokon át szimbolikus volt
A romkert bejáratánál kialakított Szent István-mauzóleumban látható szarkofágot 1930-ban fedezték fel újra. Igen, újra, mert az 1814-ben Székesfehérvárról a Nemzeti Múzeumba került kő sírláda eredete feledésbe merült, az Országos Levéltár nádori iratai között őrzött levél kísérőrajza tette lehetővé Varju Elemérnek, hogy származását tisztázza. Faragványai stílusából XI. századi készítését határozta meg, és a Hartvik által említett fehér márvány szarkofággal azonosította. 1970-ben, amikor Kralovánszky Alán a főhajó tengelyében – az alapítót megillető helyen – egy korai, kőfalú sírgödrének a maradványát találta meg, István király sírja újra felkeltette a kutatók érdeklődését.
Szentté avatása után kezdődött meg a királyi temetkezések sora a Szűz Mária-prépostság templomában. A XII. századi magyar uralkodók közül hatan választották végső nyughelyükül a templomot, és a XIII. század elején, 1205-ben a kisgyermekként elhunyt III. Lászlót is itt temették el. Közülük csak III. Béla (†1196) és felesége, Antiochiai Anna (†1184) sírja maradt meg bolygatatlanul 1848 decemberéig, amikor is csatornázási munkák közben a királyné sírja előkerült. A király sírját Érdy János, a Tudományos Akadémia tagja, a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre tárta fel.