Megszólal a sírvilág: ezt vallották eddig a titokzatos székesfehérvári királysírok
Intenzív kutatások folynak a magyar történelem nagy uralkodóinak azonosítására.
Intenzív kutatások folynak a magyar történelem nagy uralkodóinak azonosítására.

Külföldi szakvélemény is megerősíti a Magyarságkutató Intézet egyik munkatársának sejtését.

A székesfehérvári királysírok genetikai vizsgálatait nehezíti, hogy a hódoltság idején a csontok nagy része elveszett

A király sírjának feltárásakor meglepve tapasztalták, hogy teste romlatlan maradt, akár a szenteké.

Valóban előkerülhet Aba Sámuel sírja és csontváza? Nemsokára kiderül, viszont az eddigi eredmények is szenzációsnak mondhatók.

Az Aranybullát kiadó és az egyetlen magyar keresztes hadjáratot vezető II. András magyar király és második felesége, Courtenay Jolánta síremlékének nyomára bukkanhattak a régészek a Temes megyei Egresen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élő közvetítéssel jelentkezünk.

Az Európai Néppárt háborúpárti politikája alól Magyar Péternek sem jár kivétel.

A tegnapi próba után ma már minden készen áll Miskolcon.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

A döntést már most sokan kritizálják.

A világ összerezzen Donald Trump szavaitól.

Publicistánk legújabb blogbejegyzése.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója Tóth Alexről is beszélt.

We must resist being sucked into the vortex of war.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.