Libás Jóska körtemploma

A hagyomány régóta úgy tartja, hogy az abasári Bolt-tetőn helyezték örök nyugalomra Aba Sámuel királyt. A hetvenes évek elején és a kétezres évek első felében végzett ásatások aztán igazolták, hogy az Árpád-korban csakugyan hozzá köthető épületegyüttes emelkedett a dombon. Így jó esély ­mutatkozott arra, hogy a sírja is ott rejtőzzön – ám hogy pontosan hol, arra nem sikerült fényt deríteni. A kérdés tisztázására a Magyarságkutató Intézet irányításával kezdődött ásatás vállalkozott. Ellátogattunk hát a helyszínre, hogy megtudjuk, hogy halad a munka.

A hosszabb csontok zsákba kerülnek, a koponya külön nejlonzacskóba az abasári ásatáson. Rétegek Fotó: Teknős Miklós

Csontváz maradványait tisztogatja egy fiatalember a kezében tartott, keskeny és hegyes kőművesszerszámmal: lassan elbontja, felszámolja a vázat. Antropológus kollégája később újra összeállítja majd a darabokat – immár laboratóriumi körülmények között.

A hosszabb csontok krumpliszsákba kerülnek, a koponya azonban külön nejlonzacskóba.

– Mindig így kell eljárni, hiszen ha szállítás közben – ne adj isten – megsérülne, szilánkjai a hordozóeszközben maradnának, így gond nélkül össze lehet illeszteni, amikor arra kerül a sor – mondja Dávid, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Munkatársa, Gyöngyvér elkéri tőle a bezacskózott fejet, gondosan megszemléli, és felvezet valamit az ölében tartott sztratigráfiai, vagyis rétegtani adatlapra.

A hosszabb csontok zsákba kerülnek, a koponya külön nejlonzacskóba az abasári ásatáson. Rétegek
Fotó: Teknős Miklós

Abasáron járunk. Hátunk mögött szemet gyönyörködtető panoráma, gondosan művelt szőlősorokkal és a Mátra távoli lankáival – a képet még a visontai erőmű sem képes elcsúfítani. Közvetlen közelünkben jókora földhányások, csontvázzá sorvadt lakóikat még el nem bocsátott sírok, több évszázados falak maradványai és az egykori padlózatot borító, eredeti funkciójukat mindmáig ellátó vöröses kőlapok.

Ez az Aba tér, a Sámuel király sírjának megtalálását célzó régészeti feltárás helyszíne. Az ásatási területet északkelet felől a 48-as számú, halványlilára mázolt lakóház határolja.

A később Libás Jóskaként is emlegetett egerszóláti téeszelnök, Dér József építtette az ötvenes években számos kérdést felvető módon: betonkerítése ugyanis átmetszi a romegyüttes hozzá legközelebb eső eleme, egy rotunda, azaz körtemplom kőpalástját, amelynek egyharmada így helyrehozhatatlanul megsemmisült. Építőmunkásai a lakóépületből kifutó vízvezeték lefektetésekor további öt, kora Árpád-kori fal alapjait ütötték át, majd visszatemették kíméletlen beavatkozásuk nyomait.

Elhagyatott tűzoltószertár az Aba téren. Az Árpád-kor egyik legjelentősebb épületegyüttese állhatott a helyén
Fotó: Teknős Miklós

Ez az „érdekes” körülmények között emelt ház a munka kezdetétől a kutatási terület kiterjesztésének, a maradványok teljes körű feltárásának akadálya volt. Vele szemközt, a tér délkeleti szélén vöröses kövekből és téglából emelt egyszintes épület: az Aba tér 50.-et az ötvenes-hatvanas évek fordulóján húzták fel ide, alagsorában tűzoltószertár, földszintjén borozó kapott helyet, emeletén közösségi ház működött. Több mint tizenöt éve üresen áll, állapota azóta egyre romlik, mára életveszélyessé vált. Hátsó homlokzatán kezdetleges palánk rejti a kivert ablakok miatt keletkezett folytonossági hiányt, rajta ismeretlen kéztől származó vallomás: „Tegnap még szerettük egymást”.

A teret délnyugat felől jelenleg is használatban lévő lakóház zárja le, az 52. szám. E három épület által közrefogott területen zajlik hát az ásatás. A 2008-ban lezárult munkafázis után a szakemberek úgy gondolták, a már említett Árpád-kori épületegyüttes három fő részből áll: a rotundából, amelyhez nagyobb, téglalap alapú helyiség kapcsolódott, ahonnan kisebb, négyzetes helyiségbe nyílott átjárás. Előbbit Sámuel király palotájaként és nemzetségi központjaként, utóbbit az ahhoz kapcsolódó kápolnaként azonosították. A tavaly ősszel megkezdődött ásatás azonban árnyalta e képet: – A rotunda – amely a maga idejében valószínűleg keresztelőkápolnaként működött – évtizedekkel korábbi, mint eddig gondoltuk: Szent István idejéből származhat, így nem Aba Sámuel emeltette, hanem valamelyik őse. Talán Pata, az egyetlen, akit név szerint ismerünk közülük – mondja Makoldi Miklós, az ásatási munkálatok irányítója, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának vezetője. – Amit pedig korábban királyi palotának véltünk, az valójában a Sámuel által alapított bencés monostor központi eleme, a templom. Arról, hogy a templom mellett kolostor állt, eddig nem tudtunk, ám most előkerültek a belső udvar és a kerengő nyomai. A romok a tűzoltószertár felé futnak, és feltehetően alatta érnek véget. A kolostor külső fala a szertár előtt futó utcán túl húzódhatott. Annak idején tehát az Árpád-kor egyik legnagyobb kiterjedésű, legjelentősebb épületegyüttese állhatott itt: a templom főhajójának hossza ötven méter volt!

Eredményekben eddig sem volt hiány:

tavaly ősszel az egykorvolt templom területén az Aba család címerével díszített, faragott kőlap került elő a földből, amely osszárium, vagyis csontkamra fedőlapjának bizonyult: nem egyetlen személy – netán maga Sámuel király – nyugodott az alatta megbúvó üregben, hanem több: valószínűleg az Aba nemzetség tagjai.

De ki is volt Aba Sámuel király? A magyar történelem harmadik uralkodója, egyben az első olyan, akit a magyarok választottak maguk fölé. István oldalán harcolt a Koppány ellen vívott sorsdöntő csatában, István uralkodása alatt pedig öt vármegye ura, továbbá nádorispán lett belőle.

– Valószínűleg első királyunk sógora volt, Géza nagyfejedelem tehát megtisztelte azzal, hogy hozzáadta az egyik leányát. Mindez arra enged következtetni, hogy az Aba nemzetség közvetlenül az Árpád-ház után következhetett a sorban! – mutat rá Makoldi Miklós.

Aba Sámuel személyében tehát olyan férfi képe bontakozik ki előttünk, aki követhette volna ­Istvánt a trónon. Első királyunk azonban unokaöccsére, a Velencei néven is emlegetett ­Orseolo Péterre hagyta a koronát.

A huszonhét éves fiatalember – német- és olaszbarát politikájával, a magyarok háttérbe szorításával – polgárháborúba sodorta az országot, ezért 1041 őszén menekülni kényszerült, a főurak pedig Sámuelt választották a helyére. És mert Orseolo Péter III. Henrik császár fegyveres segítségével szeretett volna visszatérni, az új király kétszer is kiverte az országból a német hadakat – az 1044 nyarán Ménfőnél megvívott csatában azonban emberei egy része meghajtotta a zászlóit, és egyszerűen levonult a hadszíntérről. A feljegyzések szerint Sámuel ugyanis vissza kívánta állítani a közrendűek államalapítás előtti jogosítványait, többek között azt, hogy a szabad embereknek nem kell adót fizetniük.

Makoldi Miklós, az ásatás irányítója a csontkamra előkerült fedőlapjával Fotó: Heves Megyei Hírlap/Czímer Tamás

A kieső bevételeket ugyanakkor a nemesség és a papság megadóztatásával kívánta pótolni, ami cseppet sem volt az egyház és a főrendek ínyére. Egy részük tehát Péterhez pártolt. Ménfői árulásuk eldöntötte a csatát, s megpecsételte a király sorsát. Halála után ismét a Velencei került trónra, aki 1045-ben hűbérbe adta az országot a császárnak.

– Sámuel holttestét először a feldebrői monostorban helyezték nyugalomra, ám amikor évekkel később felnyitották a sírt, hogy átszállítsák – minden valószínűség szerint ide, az 1062 után megépült abasári monostorba –, meglepve ­tapasztalták, hogy teste romlatlan maradt, akár a szenteké

– mondja Makoldi Miklós, hozzátéve: Sámuel alakjával méltatlanul bánt az utókor.

A Sár-hegy alatt

A település eredeti, Saár nevét őrző legrégibb írás 1261-ből maradt fenn, de vajon milyen az élet manapság a Heves megyei községben? A lakosság száma néhány éve 2500 fő körül stagnál – ez részben annak tulajdonítható, hogy az elköltözött három-négyszáz főt visszapótolták a közeli Gyöngyösről kiköltöző, harminc-negyven év körüli többgyermekes családosok. Aki helyben talált magának megélhetést, általában szőlőtermesztéssel foglalkozik, de mert a kisebb családi birtokok jó része megszűnt, és helyüket átvette a nagybirtok, a lakosság jellemzően az alig nyolc kilométerre eső Gyöngyösre jár dolgozni.

– Az ottani ipari park a város keleti részén található, így Abasárról könnyebb megközelíteni, mint magáról Gyöngyösről. A településen így gyakorlatilag nem lehet munkanélküliségről beszélni: a közfoglalkoztatási programban mindössze négy fő vesz részt – derül ki Kazsu Attila polgármester szavaiból.

Ami pedig a kirándulókat illeti: a turistákra a közeli Sár-hegy, valamint a mátrai borvidék gyakorolja a legnagyobb vonzerőt. A látnivalók közül az Abasár közelében – a Cseplye-tető északnyugati oldalán – fekvő, több száz méter hosszan húzódó kőtenger különlegességnek számít, a település központjában, a Fő út mentén található, az ötmillió meg nem született gyermeknek emléket állító szoborcsoport pedig ritkaság, amelyhez hasonló nemigen található az országban.

– A krónikák elfogultan írnak róla: trónkövetelőnek ábrázolják, akit a pápa kiátkozott. Csakhogy IX. Benedek III. Henrik bábja volt. Ha Sámuel­ csak­ugyan letért a hit útjáról, miért alapított Abasáron kolostort, és miért esett el több püspök az oldalán a ménfői csatában? Ideje hát átértékelni a róla alkotott képünket: trónra lépésekor egyáltalán nem volt biztos, hogy az egész országban megszilárdul-e a nyugati rítusú kereszténység, s megmarad-e az alig egy emberöltővel azelőtt megalakított magyar királyság.

Hogy így történt, abban neki is volt szerepe. Sámuel Szent István örökségének folytatója és az ország függetlenségének védelmezője volt, tevékenységének mérlege tehát alapvetően pozitív!

Nos, eme uralkodó sírjának helyét kutatják a romok között. Az ásatásvezetőnek arról is vannak elképzelései, merre érdemes keresni: – Jelenleg a templom XIII. századi szintjét tártuk fel, ám mintegy hetven centiméterrel alatta húzódik a korábbi, XI. századi is. A tatárjárás során megrongálódhatott, ám a dúlás­ elmúltával újjáépítették – feltehetően azért, mert a korban ismert hely volt, ami fontos ereklyét rejtett: Sámuel király maradványait. Ha tehát megállapítjuk, hol volt a XIII. századi, háromhajós, román stílusban épült templom oltára, meg kell bontanunk a padlót, és alatta – a XI. századi szinten – minden bizonnyal ott lesz Aba Sámuel nyughelye.

De nem ez az egyetlen cél: az ásatás helyszíne szeptemberre – a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitására – romkertté alakul, hogy az érdeklődők megtekinthessék az épületegyüttes maradványait, és megismerhessék a bencés monostor történetét, amely körül a mai Abasár elődje kinőtt a földből.

A lila ház addigra eltűnik, az önkormányzat ugyanis – az állam által rendelkezésére bocsátott keretből – megvásárolta az ingatlant Dér József örököseitől, és az engedélyezési eljárás lezárulta után elbontatja azt.

Légi felvétel a feltárás területéről
Fotó: Heves Megyei Hírlap–Czímer Tamás

Ami pedig a volt tűzoltószertár és közösségi ház épületét illeti: a leletegyüttes integritása szempontjából az ásatásvezető azt tartaná a legmegnyugtatóbbnak, ha szintén eltűnnének a térről, de erről még nem született döntés.

– El kell döntenünk, hogy a hatvanas évek szocialista építészetét kezeljük-e értékként, vagy az ezeréves kereszténység emlékeit!

– mondja Makoldi Miklós, majd megkér egy munkást: frissebben azzal a talicskával. Hiába, szeptemberig már csak néhány hónap van hátra…

Csontazonosítás

Az Aba nemzetség tagjainak maradványait – az Abasáron tavaly októberben, a családi címerrel díszített fedlap alól előkerült csontvázakat – jelenleg az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjában vizsgálják. A belőlük nyert genetikai mintákat összevetik a buda­pesti Mátyás-templomban nyugvó uralkodók – III., valamint II. (Vak) Béla – maradványaiból származó mintákkal is. Így a későbbiekben, a lelet napvilágra kerülése után kiderülhet, sikerült-e megtalálni Aba Sámuel földi maradványait, vagy sem. Neparáczki Endre, a kutatóközpont igazgatója elmondta: emellett a székesfehérvári koronázóbazilika osszáriumából származó csontok elemzésén is dolgoznak. A bazilika a történelem folyamán – Szent Istvántól Hunyadi Mátyáson át Szapolyai Jánosig – tizenöt magyar király nyughelye lett, de nem csak az övék: mintegy kilencszáz személy maradványai találhatók a csontkamrában, csaknem kétszáz vízhatlan fémdobozban. Ezek tartalmát az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjának laborjában elemzik, hogy a frissen nyert genetikai adatok és a korábbi írásos dokumentáció segítségével a lehető legtöbb csonthoz személyazonosságot rendeljenek, vagyis megállapítsák róluk, kinek a maradványai. A vizsgálat célja kettős: a magyar uralkodók egyértelműen azonosított csontjainak a londoni Westminsterhez, a madridi El Escorialhoz, a bécsi császári kriptához vagy épp a krakkói Wawelhez hasonló nemzeti kegyhelyet hoznak létre.

– A többi azonosított genetikai adatait feltöltjük nyilvános adatbázisba, hogy a szakemberek vagy a hozzátartozók számára elérhetővé, kutathatóvá váljon, hiszen a szóban forgó kilencszáz egyén feltehetően magas rangú egyházi és világi tisztviselő, a korabeli Európa színe-virága lehetett – mondja Neparáczki Endre.

A vállalkozás különösen izgalmas része Mátyás király maradványainak azonosítása, csontvázának összeállítása. Ehhez Mátyás természetes fia, Corvin János genetikai mintája jelenti a kulcsot, amelyet a Magyarságkutató Intézet munkatársai idén januárban nyertek ki a bán Horvátországban nyugvó maradványaiból. És mert az osszáriumban Luxemburgi ­Erzsébet – Luxemburgi Zsigmond lánya – maradványai is megtalálhatók, a belőlük származó genetikai minta felhasz-

nálásával várhatóan cáfolni lehet majd a legendát, miszerint Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar és cseh király lett volna Hunyadi János apja, Mátyás nagyapja. Ennek a munkának első konkrét eredménye a Corvin János DNS-profiljáról szóló tudományos publikáció lesz, amelyet az intézet munkatársai és a horvát fél kutatói közösen jegyeznek majd.