Csontváz maradványait tisztogatja egy fiatalember a kezében tartott, keskeny és hegyes kőművesszerszámmal: lassan elbontja, felszámolja a vázat. Antropológus kollégája később újra összeállítja majd a darabokat – immár laboratóriumi körülmények között.
A hosszabb csontok krumpliszsákba kerülnek, a koponya azonban külön nejlonzacskóba.
– Mindig így kell eljárni, hiszen ha szállítás közben – ne adj isten – megsérülne, szilánkjai a hordozóeszközben maradnának, így gond nélkül össze lehet illeszteni, amikor arra kerül a sor – mondja Dávid, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Munkatársa, Gyöngyvér elkéri tőle a bezacskózott fejet, gondosan megszemléli, és felvezet valamit az ölében tartott sztratigráfiai, vagyis rétegtani adatlapra.

Fotó: Teknős Miklós
Abasáron járunk. Hátunk mögött szemet gyönyörködtető panoráma, gondosan művelt szőlősorokkal és a Mátra távoli lankáival – a képet még a visontai erőmű sem képes elcsúfítani. Közvetlen közelünkben jókora földhányások, csontvázzá sorvadt lakóikat még el nem bocsátott sírok, több évszázados falak maradványai és az egykori padlózatot borító, eredeti funkciójukat mindmáig ellátó vöröses kőlapok.
Ez az Aba tér, a Sámuel király sírjának megtalálását célzó régészeti feltárás helyszíne. Az ásatási területet északkelet felől a 48-as számú, halványlilára mázolt lakóház határolja.
A később Libás Jóskaként is emlegetett egerszóláti téeszelnök, Dér József építtette az ötvenes években számos kérdést felvető módon: betonkerítése ugyanis átmetszi a romegyüttes hozzá legközelebb eső eleme, egy rotunda, azaz körtemplom kőpalástját, amelynek egyharmada így helyrehozhatatlanul megsemmisült. Építőmunkásai a lakóépületből kifutó vízvezeték lefektetésekor további öt, kora Árpád-kori fal alapjait ütötték át, majd visszatemették kíméletlen beavatkozásuk nyomait.

Fotó: Teknős Miklós
Ez az „érdekes” körülmények között emelt ház a munka kezdetétől a kutatási terület kiterjesztésének, a maradványok teljes körű feltárásának akadálya volt. Vele szemközt, a tér délkeleti szélén vöröses kövekből és téglából emelt egyszintes épület: az Aba tér 50.-et az ötvenes-hatvanas évek fordulóján húzták fel ide, alagsorában tűzoltószertár, földszintjén borozó kapott helyet, emeletén közösségi ház működött. Több mint tizenöt éve üresen áll, állapota azóta egyre romlik, mára életveszélyessé vált. Hátsó homlokzatán kezdetleges palánk rejti a kivert ablakok miatt keletkezett folytonossági hiányt, rajta ismeretlen kéztől származó vallomás: „Tegnap még szerettük egymást”.