A székesfehérvári romkertben, a csontkamra környékén sétálva nehéz elképzelni, hogy egykoron itt királyokat koronáztak, majd temettek el. A műkőlapokkal jelölt sírgödrök némelyikében valamelyik magyar király, illetve családtagja nyugodott.
– Az egykori templom csaknem teljes területét feltáró ásatások és írott források közreadása ellenére kevés biztosat mondhatunk el az itt eltemetett királyok sírjainak a helyéről, síremlékeiről – meséli Biczó Piroska régész, aki 1994 óta kutatja a romkert titkait.
A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság templomát Magyarország első királya, az 1083-ban szentté avatott István alapította. István király Fehérváron királyi kápolnát építtetett, ahova temetkezett is. Végakaratát írott forrás ugyan nem őrizte meg, de nyilvánvaló, hogy az uralkodót kívánságának megfelelően temették el. Középkori források megemlítik Szent István székesfehérvári sírját, a király temetkezési helyéről és módjáról azonban csak egyetlen leírás szól, Hartvik püspöknek Könyves Kálmán király uralkodása idején szerzett legendája: „Szent testét az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték” – írta.
A székesfehérvári királysírok jelentősége évszázadokon át szimbolikus volt
A romkert bejáratánál kialakított Szent István-mauzóleumban látható szarkofágot 1930-ban fedezték fel újra. Igen, újra, mert az 1814-ben Székesfehérvárról a Nemzeti Múzeumba került kő sírláda eredete feledésbe merült, az Országos Levéltár nádori iratai között őrzött levél kísérőrajza tette lehetővé Varju Elemérnek, hogy származását tisztázza. Faragványai stílusából XI. századi készítését határozta meg, és a Hartvik által említett fehér márvány szarkofággal azonosította. 1970-ben, amikor Kralovánszky Alán a főhajó tengelyében – az alapítót megillető helyen – egy korai, kőfalú sírgödrének a maradványát találta meg, István király sírja újra felkeltette a kutatók érdeklődését.
Szentté avatása után kezdődött meg a királyi temetkezések sora a Szűz Mária-prépostság templomában. A XII. századi magyar uralkodók közül hatan választották végső nyughelyükül a templomot, és a XIII. század elején, 1205-ben a kisgyermekként elhunyt III. Lászlót is itt temették el. Közülük csak III. Béla (†1196) és felesége, Antiochiai Anna (†1184) sírja maradt meg bolygatatlanul 1848 decemberéig, amikor is csatornázási munkák közben a királyné sírja előkerült. A király sírját Érdy János, a Tudományos Akadémia tagja, a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre tárta fel.
Könyves Kálmán (†1116), II. Béla (†1141), II. Géza (†1162), II. László (†1163), IV. István (†1165) és a gyermek III. László nyughelyét a templomon belül még csak nem is sejtjük. Henszlmann Imre 1874-es ásatása során az északi mellékhajóban négy Árpád-kori sírban öt csontvázat – közöttük egy nőit – talált jelentősebb mellékletek nélkül. Henszlmann Imre úgy vélte, Könyves Kálmán kivételével – akinek sírhelyét 1862. évi ásatása során a délkeleti toronyban vélte megtalálni – a többi XII. századi királyt kell a feltárt maradványokban látni. Napjainkra két csontváz maradt meg az ötből.
Az Árpád-ház kihalása után a magyar királyok különös jelentőséget tulajdonítottak az első király sírját őrző templomnak. Legitimitásukat az ország trónján azzal is hangsúlyozták, hogy abban a templomban kívántak temetkezni, amelyikben számos Árpád-házi elődük nyugodott. Károly Róbert a templomot is átépíttette.
István király sírjától nem messze 1969-ben az északi mellékhajóban három temetkezést rejtő sírgödröt tárt fel Kralovánszky Alán. A sírgödörből Anjou-kori sírbaldachin-töredékek kerültek elő, ezért nem lehet kizárni, hogy Károly Róbert és más, a királyi családhoz tartozó személyek nyughelyét találták meg – említ egy újabb érdekességet Biczó Piroska.
Az első király, akit a bazilikában kentek fel, István utóda, I. (Orseolo vagy Velencei) Péter volt, akit további királyok és királynék követtek a székesfehérvári koronázások hosszú sorában. Szent Istvánnal együtt összesen 15 uralkodót és négy királynét, egy királyi herceget (Szent Imrét), valamint a bazilika kibővítésében komoly szerepet játszott Ozorai Pipót is, Luxemburgi Zsigmond itáliai származású országbáróját a királyi személyek közé temették. A magyar történelem utolsó székesfehérvári királykoronázása 1527. november 3-án történt, ekkor I. (Habsburg) Ferdinándot koronázták magyar királlyá. Az utolsó koronás fő, akit a bazilikában helyeztek örök nyugalomra, az 1540. július 17-én elhunyt I. (Szapolyai) János király volt.
1543-ban jelentek meg először a törökök a városban. Először megkímélték a templomot, a sírok kifosztására 1544-ből és 1545-ből vannak adataink, a síremlékeket szultáni parancsra 1568-ban bontották el. 1601-ben a keresztény hadak megostromolták a törökök megszállta Székesfehérvárt. Szeptember 20-án a koronázó-bazilika gótikus tornyában tárolt lőpor felrobbant, a főhajó beomlott, a templom zöme a tűzvészben megsemmisült. A városba betört keresztény zsoldosok egy, a robbanás által megkímélt kápolnában a még nem teljesen feldúlt sírokat felrobbantották és kifosztották. Kincsek után kutatva szanaszét szórták az uralkodók csontjait. Ami magmaradt az egykori bazilika falaiból, az ezt követő években, évtizedekben széthordták. A 19. század elejére az alapokon kívül semmi sem maradt meg.
A bazilikában 15 királyt és 20 királyi családtagot temettek el. A székesfehérvári királyi bazilika embertani leletei 1848–2002 címen a Balassi Kiadó gondozásában megjelent kötet a templombelsőben feltárt 38 kriptához 12 csontvázat tudott kapcsolni. Ezek között van III, Béla és Antiochiai Anna maradványa. A többit kísérő leletek hiányában nem lehetett azonosítani. Éry Kinga antropológus és munkatársai III. Béla és Antiochiai Anna földi maradványain kívül egyetlen magyar királyt sem tudtak bizonyossággal azonosítani. A genetikai vizsgálatokat erősen korlátozza, hogy a sírok hódoltság kori feldúlásakor a csontok nagy része szétszóródott, elveszett.
2006-ban vetődött fel, hogy az 1848-ban feltárt királyi temetkezés nem III. Béla, hanem Kálmán király és felesége sírjával lenne azonosítható. Ezt a teóriát erősíti, hogy a királyi és királynéi sírt fedő vörös terrazzo padlót a bazilika 12. század közepénél későbbre nem datálható átépítése során készült pillérek alapozásával már átvágták. Ugyanakkor Biczó Piroska szerint nem igazolható, hogy a vörös terrazzo fedte volna a királyi pár sírját. A sír vörösmárvány bélése is inkább az 1170-es évek utánra mutat. Az antropológiai vizsgálat szerint a koponya állapota is ellentmond Kálmán személyének – nem látszik a súlyos fülgyulladás.
A csontkamra és a királysírok kapcsán még mindig sok a kérdés
A székesfehérvári királysírok azonosítása tehát további kérdéseket vet fel. Az Archeológia.hu szakportálon megjelent tanulmány szerint az ellentmondások arra figyelmeztetnek, hogy vagy a régészeti, vagy a művészettörténeti, vagy az antropológiai adataink valahol hibásak. Van azonban még egy, eddig ki nem használt vizsgálati módszer, ami esetleg eredményt hozhatna: ez pedig a szénizotópos kormeghatározás. Kálmán és III. Béla halála között nyolcvan év telt el. Ez az időtáv már elég nagy ahhoz, hogy ez a vizsgálati módszer eldöntse a kérdést.
Az egykori bazilika belsejében a kriptákból származó 12 csontvázon túl 134 egyén földi maradványait határozták meg a templombelső temetkezéseiként. Ezek egyszerű sírgödrök, nem kripták, mindenféle épített – kő- vagy tégla- – fal nélkül. Ezek a sírhelyek zömmel nem meghatározhatók. A templomon kívüli uralkodói temetkezés nem ismert, ennek ellenére annak a környékét is megkutatták a szakemberek. A bazilika körül 1936–37-ben végzett ásatáson előkerült 120 maradványból 103-at sikerült azonosítani. Az 1936–37-es ásatás anyagának rendbetételéhez hetvenezer csontot kellett kézbe venni és egyénenként csoportosítani. Biczó Piroska szerint természetesen ezek nem minden esetben egész vázak, már a feltáráskor sem voltak azok.
Az 1938-ban épített osszáriumba nyolcvanhárom ládában visszatemették a maradványokat, a feltételezett királyi csontokat tartalmazó tizenhét ládát a földalatti építmény közepére tették. Évtizedekkel később derült csak ki, hogy a magas talajvíz és a nem megfelelő csomagolás következtében sérültek a csontok.
2002-ben adták át az új, talajvízmentes osszáriumot. Itt 216 rozsdamentes acélládában, lezárt polietilén zsákokban helyezték el a csontokat. A sorszámozott ládákról készült dokumentáció alapján minden csontváz megtalálható és újra vizsgálható. A csontkamra hőmérsékletének, páratartalmának adatait számítógép rögzíti, az adatok leolvashatók és ellenőrizhetők
– érzékelteti Biczó Piroska, hogy az utókor gondosan őrzi a régmúlt emlékeit.
Mátyás király kutatása
Mátyás király fiát, Corvin János herceget a horvátországi Lepoglavában temették el. A források szerint a herceg 1504-ben bekövetkezett halála óta temetkezési helyét soha nem fosztották ki, illetve dúlták fel. A Magyarságkutató Intézet koordinálásában folyó kutatás részeként mintát vettek a sírban talált két maradványból. A radiokarbon-vizsgálat megerősítette a történelmi kormeghatározást, az elsődleges antropológiai vizsgálatok pedig Corvin János és gyermekkorú fia, Corvin Kristóf elhalálozáskori életkorával mutattak egyezést. Azaz van két maradvány, ami jó eséllyel Mátyás király fiáé és unokájáé, Corvin Jánosé, illetve Corvin Kristófé. Ha az osszárium csontanyagában találnak a horvátországi templomban őrzött maradványokkal közeli rokoni kapcsolatban álló csontot, jó eséllyel kijelenthető, hogy az Mátyás király maradványa.
Borítókép: Szent István sírja Székesfehérváron. Fotó: Havran Zoltán
