Hanna Schygulla az akkor Németországhoz tartozó felső-sziléziai Königshüttében (ma: Chorzów, Lengyelország) született valószínűleg lengyel eredetű, elnémetesedett családban. A második világháborúban besorozott apja Olaszországban esett hadifogságba, és csak 1948-ban térhetett haza. Schygulla és anyja akkor már Münchenben éltek, ahová 1945-ben menekültek, miután Lengyelországhoz került szülőföldjükről kitelepítették a németeket. Apa és lánya idegenek maradtak egymásnak, ami mély nyomot hagyott a kislányban. Az iskolában hamar felfigyeltek jó fogalmazóképességére és arra biztatták, hogy írjon.
Tizenévesen Edith Piaf sanzonjai iránt lelkesedett, érettségi után művészettörténetet tanult Párizsban, ahol egy évig au pair is volt. Hazatérve Münchenben germanisztikát és romanisztikát hallgatott, színi tanulmányokba kezdett. Megismerkedett Rainer Werner Fassbinderrel, aki 1967-ben az általa alapított Action-Theater tagjai közé hívta a szlávos arcú Hannát. A rendezőt követte a a brechti színjátszás elveit követő Antitheaterbe, minden hagyományt felrúgó előadásaik nagy visszhangot keltettek, sokszor botrányt kavartak.
Első közös filmjük az 1969-es A szerelem hidegebb, mint a halál volt.
Fassbinder 1982-ben bekövetkezett haláláig 42 filmet forgatott, Schygulla 1972-ig egy kivételével az összesben szerepelt.
Fassbinder, a német filmművészet egyik legmeghatározóbb és legellentmondásosabb alakja olyan kérdéseket boncolgatott, mint a történelemhez és a politikához fűződő viszony, a társadalmi értékek miatt megsemmisült emberi kapcsolatok, az érzelmi és lelki válságok. Számára Schygulla volt „a” színésznő, akinek hatásos nőfigurákat írt, s bár sokan nőgyűlölőnek tartották, ezt többször visszautasította. Közös munkájuk az Alfred Döblin regényéből készült monumentális, 16 órás, 14 részes tévésorozat, a Berlin, Alexanderplatz is. A 23 mozifilm közé olyan remekművek tartoznak, mint Fassbinder legszemélyesebb, egyben legpesszimistább darabja, A dögvész istenei vagy a melodramatikus A zöldségkereskedő, sokak szerint a második világháború utáni legjobb német film, az új német film elindítója.
A színésznő sokoldalú tehetségét megmutatta vígjátékban (Óvakodj a szent kurvától) és drámában (Petra von Kant keserű könnyei, Effi Briest). 1974-ben négyéves törés következett be kapcsolatukban, csak a Maria Braun házasságában, a rendező a háború utáni német történelemről készített filmsorozatának első darabjában dolgoztak együtt újra, Schygulla alakításáért elnyerte a Berlinale Ezüst Medve-díját. Ezt követte a Lili Marleen, a második világháborúban mindkét oldal katonái között népszerű dalt éneklő Lale Andersen önéletrajza alapján, a színésznő forgatás közben szerette meg az éneklést.
Fassbinder halála után visszatért kamaszkori álmainak városába, Párizsba, ahová a szerelem vitte – több mint egy évtizedig élt együtt Jean-Claude Carriere francia rendezővel. Itt kezdett sanzonokat énekelni, szöveget két kedvenc kortárs szerzője, Peter Handke és Thomas Bernhard is írt számára. Estjével később Budapesten is fellépett, több CD-je is megjelent, s még az amerikai Time magazin címlapjára is felkerült.
A hetvenes és a nyolcvanas években a legnagyobb európai rendezők ajánlottak számára szerepet – Wim Wenders (Téves mozdulat), Jean-Luc Godard (Passiójáték), Andrzej Wajda (Szerelem Németországban), Ettore Scola (A postakocsi), Marco Ferreri (a Piera története című életrajzi drámában nyújtott alakításáért 1983-ban megkapta a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját), Volker Schlöndorff (Die Fälschung), Carlos Saura (Antonieta).
Bár komolyan számításba vették, végül nem őt választották az Alan J. Pakula rendezte Sophie választása főszerepére, amely Oscar-díjat hozott Meryl Streepnek. A kamera mögül instruálta mások mellett Agnes Varda (101 éjszaka), Kenneth Branagh (Meghalsz újra - a filmben annak a Derek Jacobinak az anyját alakította, aki a valóságban öt évvel fiatalabb nála). Fatih Akin A másik oldalon című, többszörös díjnyertes német-török filmdrámájában (2007) nyújtott alakításáért első és eddig egyetlen német színésznőként nyerte el az amerikai filmkritikusok társaságának díját. Az utóbbi években kamera elé állt a Fortunata című olasz (2017), majd a Minden rendben ment című, Francois Ozon rendezte francia drámában (2021). Tavaly ugyancsak Ozon instruálta a Peter von Kant című filmben, ami Fassbinder kultikus színdarabjának és az abból készült, Petra von Kant keserű könnyei című alkotásának feldolgozása. Idén a görög Jorgosz Lantimosz rendezte Szegény párák (Poor Things) című Frankenstein-fantasyban vállalt szerepet, amely a velencei filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, az Arany Oroszlánt, s amelyet hét Golden Globe-díjra jelöltek.
Schygulla hosszú pályafutása alatt magyar rendezőkkel is dolgozott: Sándor Pál a két világháború közötti pesti mulató történetét feldolgozó Miss Arizona című művében (1988) Sugár Micit formálta meg Marcello Mastroianni partnereként, s játszott Tarr Béla Werckmeister harmóniák (2000) című filmjében is.
A színésznő önéletrajza 2013-ban jelent meg Ébredj fel és álmodj címmel. Művészetét a többi közt 2005-ben életműdíjjal ismerték el az első Német Filmfesztiválon, 2011-ben a prágai Fabiofesten, 2014-ben a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon. 2010-ben a Berlinalén tiszteletbeli Arany Medvét vehetett át életművéért, ugyanabban az évben az elsők között kapott csillagot a berlini Hírességek sétányán.
Borítókép: Hanna Schygulla (Forrás: hdg.de)
