Hogyan telt a karácsony száz évvel ezelőtt?
1. A XX. század első felében a hagyományos, nagyon komolyan vett vallási szokásokat tartó családok mellett megjelentek a modern, már inkább világi módon viselkedő polgárok. Azok, akik tartották a szokásokat, december 24-én hagyományosan böjtöltek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztották el a böjti vacsorát. Itt főleg bab, borsó, lencse és hal került az asztalra. Fehér alapon piros csíkos abrosszal terítettek Krisztus tiszteletére, és természetesen misére jártak. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. December 25-én érkezett a szépen megterített ünnepi asztalokra a bőséges karácsonyi ebéd, majd a vacsora.
2. A vallásos, katolikus családoknál a mákos metéltet, más néven angyalhajat kint hagyták a Jézuskának, hogy ő is lakjon jól. Szokás volt, hogy az éjféli vacsora után a helyiség négy pontjába diót raktak a bőség reményében.
3. Már abban az időben is rengeteg karácsonyi vásárt tartottak Budapesten is. Ezek meglehetősen hasonlítanak a maiakra.
Volt fenyőfavásár is, lehetett édességeket, játékot, sült gesztenyét kapni és korcsolyázni is.
Általában kézműves dolgokat, ám ebben az időben az számított elegánsnak és különlegesnek, amit géppel készítenek, géppel gyártanak.
4. A téli időszak és az adventi vásárok kedvelt itala volt a manapság már kevésbé ismert krampampuli, nem összekeverendő a forralt borral. Ez valószínűleg Franciaországból ered. A cukorral, aszalt gyümölcsökkel kevert, fűszerezett alkoholos itókát gyakran meg is gyújtották, és speciális ördögfejes üvegpohárban szervírozták.
5. Az 1900-as évekig a karácsonyi ajándékok zöme apróság, icipici különlegesség volt, mint aranyozott dió, angyalok és gyertyák.
A budapestiek a múlt század első évtizedeiben a piacok helyett már egyre inkább az állandó boltokban intézték vásárlásaikat, mint például a Párisi Nagyáruházban.
Itt vették meg a kicsinyeknek a beszélő babákat, a fényes katonákat, a babaruhákat, a repülő angyalkákat, s a legfinomabb édességeket, no meg a csipkés új ruhákat és a kis csizmákat is. A XX. század elején még csak a nagyobb városokban volt divatban az ajándékcsere, ott is csupán a jómódú polgárság és az arisztokrácia körében.
6. Az ünnepi menü elkészítéséhez természetesen meg lehetett venni számos friss alapanyagot, úgy mint káposztát, krumplit, répát, viszont számos fogást már nyáron elő kellett készíteni, így került az asztalra például rumos meggy. Ilyenkor rántották le a textil zsákot a nyáron előre meggyúrt több kilónyi tésztáról, vagy vették elő az ínycsiklandozó lekvárokat a süteményekhez, kalácsokhoz. Ez volt az az időszak, amikor a háziasszonyok a tartalékokat talán kicsit lazábban kezelték és kiélvezték.
7. A nagypolgári családokban az ünnepkör kezdetét jelezvén, kifejezetten valamilyen sertésből készült ételt ettek.
Ez lehetett disznótoros, sertéssült, amihez karácsonyi kalács dukált.
Tulajdonképpen a nem kimondottan vallásos családokban is megjelentek bizonyos népies szokásokat, mint például hogy annyi almagerezdet ettek, ahányan voltak a családban, ezt mindig a családfő szelte meg, vagy mézbe mártott fokhagymát fogyasztottak az egészségért.
8. Az 1900-as években világítás gyanánt gyertyát tettek a karácsonyfára, amely sajnos elég tűzveszélyes volt. A fény szétszórására szép ónlemez díszeket készítettek. Ezen kívül a ma ismert szaloncukor helyett pedig ezerféle alakban formázott és csomagolt fondant cukor, habkarika, csillag és angyal formájú csokoládé, szalmadísz vagy üveggömb került a fára. Érdekesség, hogy egy átlag cukrászdában a karácsonyt megelőző időszakban harminc kiló kakaóbabot használtak fel az édesség gyártásához.
9. Mosni karácsony első napjától január 2-ig nem volt szabad. Nem lehetett mosott, felakasztott ruha és száradni kitett bőr a házban, mert azt tartották, akkor sok állat hull el a következő évben.
10. A falvakban az ünnepi abroszt vetőkendőként használták tavasszal, hogy a termés bő legyen. Az asztal alá munkaeszközöket pakoltak, hogy jól menjen a munka jövőre. E hiedelem városi változata lehetett, hogy – főképp a faluról származó cselédek – ollót, varrókészletet helyeztek a bűvös asztalra.
Borítókép: Mindenki karácsonyfája a Gellért lépcső alatt 1936-ban (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
