Fergeteges hangulat kerekedett a Fonóban + exkluzív videó

Hétvégén rendezték meg a 43. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt a Papp László Budapest Sportarénában hazai és határontúli résztvevőkkel, ahol a néptáncé és a hagyományőrzésé volt a főszerep.

2024. 04. 06. 18:00
BPM_20240405 (14)
Elkezdődött a 43. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár Fotó: Bach Mate
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombat és vasárnap minden a népművészetről szólt a Papp László Budapest Sportarénában az idei országos tánctalálkozón. Pénteken, a rendezvény nyitóprogramján számos zenekar szórakoztatta a közönséget és húzta a talpalávalót. A bandák egymást váltották, a muzsikát szerető kicsik és nagyok pedig egyre csak gyűltek és gyűltek a helyszínre, a Fonó Budai Zeneházba. Az este során többek közt játszott a Szászcsávási Banda és a Magyarpalatkai Banda, a Hidegségi Forró Gyöngyök tánccsoport pedig olyan lendülettel adta elő táncait, hogy azt követően nem volt kérdéses a közönség táncra perdülése sem, hiszen kellőképpen meghozták a gyerekek és a felnőttek kedvét egy igazi táncházas estéhez.

BPM_20240405 (7)
Táncháztalálkozót tartanak hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában. Fotó: Bach Máté

 

Népzene és néptánc

Az ügyes és hatalmas lendülettel táncoló Hidegségi Forró Gyöngyök tánccsoport tagjai nagy reménnyel és izgalommal vágtak bele a hétvégébe: – Ettől a hétvégétől régóta féltem, de nagyon vártam. Azt hiszem, mindenki így van ezzel. Ahogy megérkeztünk a helyszínre, idegesebbek lettünk, de amennyire izgultunk, annyira ügyesek voltunk. Reméljük, ez a következő napokban is így lesz – mondta a csoport egyik tagja a péntek esti fellépést követően.

 

Népművészet: táncra fel!

A hétvégére hangolódás nem volt vétetlen, hiszen a táncháztalálkozó nagy múltra tekint vissza. Az évente megrendezett programsorozat hosszú ideje fontos szerepet tölt be a népművészet gazdag világának közvetítésében, a táncházmozgalmak múltjának ápolásában. 

A rendezvény által egyre többen ismerhetik és kedvelhetik meg, illetve kerülhetnek közelebb a népművészethez.

BPM_20240405 (27)
A nyitórendezvényt április 5-én, a Fonó Budai Zeneházban tartották. Fotó: Bach Máté

A két nap alatt, azaz szombaton és vasárnap több mint ezer fellépővel találkozhattak a látogatók a sportcsarnokban, akiknek közös nyelve a népművészet. A népművészeti kirakodóvásárban a hagyományos tárgyalkotás kapott figyelmet, ahol számos képző- és iparművész alkotásait lehet megtekinteni és akár hazavinnie az érdeklődőknek. Volt aprók bálja, a gyerekek kipróbálhatták a népi játékokat és ügyességi versenyeken mérettethették meg magukat. A kisebbeket Tücsökringató és a Kőketánc, valamint kézműves-tevékenység várta.

– A táncháztalálkozó táncházak sorozata, ahol a résztvevők beállhatnak tájegységi zenékre és zenei folyamatokra lehet táncolnia. Kisgyerekeknek és családoknak szóló programrészek is vannak, de fiatal felnőtteknek és idősebbeknek is szólnak programok. Szombat reggeltől vasárnap estig mindenki megtalálja a korosztályának és ügyességének megfelelőt. 

Be lehet állni táncolni, nem kötelező népviseletbe öltözni, de ha valaki szeretne, az sem probléma.

 Kicsiknek lesz  gyerekjátszó és kézműves-foglalkozás, -mesterségeket is ki lehet majd próbálni. Nagyon fontos, hogy a népművészeti vásárban rengeteg mindent lehet beszerezni – nyilatkozta Berán István, a Táncház Egyesület vezetője.

 

Sebestyén Mártát is díjazták

A Táncház Egyesület az OTP Bankkal közösen 2012-ben hívta életre a Táncház Díjat, melyet idén Sebestyén Márta népdalénekes nyert el. Ez évben is a díj mellett kihírdették a Táncház-érméket elnyerők névsorát. Az elismerést olyan személyek vagy csoportok kapták, akik/amelyek szakmai tevékenységükkel hozzájárulnak a táncházmozgalom sikeréhez.

A videót készítette: Lakatos-Szabó Fruzsina, Lengyel Zsanett, Sulyok László


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.