A műsorban a képzőművészet és a film összefonódásáról Bakos Gábor filmtörténész beszélt, akinek fő kutatási területe Gaál István munkássága. A Kunsztban előbb Gaál tanáráról, Szőts Istvánról nyilatkozott, akiről elmondta, hogy ő volt az első magyar filmrendező, aki a modern képzőművészeti módszereket, alkotásmódokat, technikákat tudatosan építette be a film nyelvébe. Közel került bizonyos modern tájképfestőkhöz és Barcsay Jenőhöz is. Ő volt az első, aki kiment Erdélybe, és az egyszerű pásztoremberekről forgatott filmet (Emberek a havason).
– Szőts után a 60-as években a film és a képzőművészet a legszorosabban kapcsolódott egymáshoz. Az alföldi iskolának a népi emberképe megegyezett a magyar új hullám népi szemléletű rendezőinek filmjeivel. Ide tartozott Gaál István, Sára Sándor, Huszárik Zoltán és Kósa Ferenc. Voltak a képzőművészeti ihletésű filmversek, ezekben különböző képzőművészeti kompozíciós megoldásokat alkalmaztak – mondta a filmtörténész, aki kifejtette, hogy ezen alkotások leginkább asszociatív filmversek voltak.
– Ilyen volt Gaál István leghíresebb rövidfilmje, a Pályamunkások, ami 1957-ben készült. Ez volt az első csákányütése a magyar új hullámnak – tette hozzá Bakos Gábor.
A Kunsztban ezt követően Baska Barbarával ismerkedhettünk meg, aki már a szüleitől szívta magába az alkotás örömét, hiszen édesapja Baska József festőművész, édesanyja pedig Rényi Katalin grafikusművész volt. Lányuk a családi képzőművész hagyományokat egyrészt grafikusként, másrészt operatőrként a filmvásznon viszi tovább.
– Az egy nagyon fontos tanítás volt a részükről, hogy ha az ember nagyon szeretne valamit kifejezni, akkor annak ki kell áramlania.
A saját útkeresését, a konzekvens, saját világalkotást, a szenvedélyt és a lelkesedést – amiket tőlük örököltem – fogom továbbadni részben a munkáimban, részben a gyermekeimben. Az útkeresés szerintem egy jó művésznél folyamatos. Aki már megtalálta magát, ott baj van. Ott talán ismétlés, megrekedés, a fejlődés lezárása van. Azt gondolom, hogy ha keresünk, kutatunk, megyünk előre, kipróbálunk, azzal tudunk fejlődni, előrehaladni. Talán azt mondhatjuk, hogy ha valaki jó dolgokat tett le az asztalra, és azt értékelik is – nyilván ezt majd később mondják meg a művészettörténészek –, akkor lehet azt mondani, hogy az egész kiadhatott egy egész személyiséget – vélekedett Baska Barbara.
Galán Angéla műsorvezető véleménye az volt, hogy a legegyértelműbb kapcsolódás a képzőművészet és a film között az animációs film, hiszen ilyenkor egy képzőművészeti produktum több ezerszeres megismétlődése válik egy művészeti alkotássá a filmvásznon. Mint ahogy Rofusz Ferenc A légy című rajzfilmje, amellyel a műfaj első magyar Oscarját szerezte meg.
– Amikor felvételiztem a Pannónia Filmstúdióba, akkor már eldöntöttem, hogy az animációs filmmel szeretnék foglalkozni. Akkor, 1978-ban jött egy ötlet, hogy Az utolsó vacsorát szeretném „megmozdítani” a freskón – emlékezett vissza a rendhagyó ötletre a művész.
Mint a műsorból kiderült, akkor a Magyar Művészeti Tanács nem fogadta el a szokatlan, szakrális témájú film tervét – a művész utólagos örömére –, aki úgy látja, hogy a több mint 40 évvel később elkészült Utolsó vacsorát éppen a modern animációs technológiának köszönhetően sikerült úgy megvalósítani, ahogy azt először megálmodta.
– Fantasztikus ez az új technológiai élet, ami minket most itt körülvesz. Lehet hagyományos 2D-ben animálni, ugyanúgy rajzoljuk meg ceruzával a karaktereket, de már computerrel festjük ki. Fel tudom venni például Rudolf Pétert egy római fürdőben, vagyis egy fotóstúdióban egy zöld háttér előtt, ahogy bejön, mint éjjeliőr, és világít egy zseblámpával, aminek még fénye sincs, majd összerakjuk ezt a különböző technológiákkal készült munkákat, és 3D-ben világít a zseblámpa, megtörténik a csoda, amit nem tudtunk volna akkor régen megcsinálni – fejtette ki Rofusz Ferenc.
A Kunsztban betekintést nyerhetünk még Erdélyi Janka látványtervező, valamint Jegenyés Jusztina üvegszobrász alkotói tevékenységébe is.
Az adást a Médiaklikk oldalán nézhetik vissza.
