Már lehet jelentkezni a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyre

2024 szeptemberében ismét megrendezik a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt Érsekújváron, amelyet a Szlovákiai Civil Becsületrend polgári társulás hívott életre 2016-ban, és amely az elmúlt években a térség egyik legrangosabb zenei megmérettetésévé nőtte ki magát. Az énekversenyre idén is három kategóriában – opera, operett és musical – várják az énekesek jelentkezését.

2024. 07. 09. 12:02
Házy Erzsébet énekverseny
Forrás: Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Házy Erzsébet Pozsonyból indulva a XX. század egyik legjelentősebb magyar opera- és operetténekesévé vált. Pályáját a Magyar Rádió énekkarában kezdte, a Magyar Állami Operaházban 1951-ben mutatkozott be Verdi Rigolettójában. Legnagyobb sikerének a Manon Lescaut címszerepét tartják, amely akkora népszerűségnek örvendett, hogy a premiert követően az Opera több mint negyven alkalommal tűzte műsorára telt házzal.

Forrás: Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny

A 2024-es énekversenyre augusztus 15-ig lehet jelentkezni a tehetségkutató honlapjáról letöltött, géppel kitöltött jelentkezési lappal, a [email protected] e-mail-címen. 

Az énekesek öt számmal nevezhetnek, amelyből egyet a válogató során, egyet a középdöntőben, egyet pedig – a zsűri választása alapján – a döntőben kell előadniuk.

Idén rendhagyó módon az előválogató online zajlik, a jelentkezőknek a kitöltött adatlap mellé csatolniuk kell azt a videót is, amelyen az első forduló dalát éneklik. A középdöntőt és a döntőt szeptember 21-én és 22-én rendezik Érsekújváron.

A verseny pénzdíjas, az első helyezett 500, a második 300, a harmadik 200 eurós jutalomban részesül. A szervezők a célkitűzésüknek megfelelően igyekeznek fellépési lehetőséghez juttatni a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt előadókat, ezért a legjobb énekes a megmérettetés fődíjaként egy koncerten bemutatkozhat Dunakeszin, Pozsonyban (Szlovákia), Somorján (Szlovákia), Sienában (Olaszország) és Monteriggioniban (Olaszország) is.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) is hozzájárul a kimagasló énekesek támogatásához, elismerő oklevéllel, és ehhez kapcsolódóan 300 ezer + 200 ezer forint pénzdíjjal ismernek majd el az egy-egy jelentkezőt. Ezen felül a legjobb tenoristának átadják a Fülöp Attila-emlékdíjat.

Az énekverseny létrejöttét és lebonyolítását anyagilag támogatja a Bethlen Gábor Alap mellett a Kultminor, Nyitra megye Önkormányzata, a CEF – Central European Foundation, az MMA, a Rotary International, a pozsonyi Liszt Intézet és Érsekújvár Önkormányzata. Médiapartnere a Pátria Rádió, a Ma7, az Atempo.sk és a Felvidék.ma.

Az egyes fordulókban az énekesek teljesítményét tizenegy fős szakmai zsűri bírálja el:
Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, az énekverseny fővédnöke, 
Klemen Terézia, a Szlovákiai Becsületrend alapító elnöke, a verseny főszervezője,
Simon Svitok operaénekes, rendező és dramaturg, a Besztercebányai Állami Operaház művészeti vezetője,
Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező,
Miller Lajos Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja,
Klein Otokár operaénekes, Érsekújvár polgármestere,
Martin Leginus, a Szlovák Nemzeti Színház – Opera igazgatója,
Clementis Tamás Bartók-Pásztory-díjas és Melis-díjas bariton, a Magyar Állami Operaház magánénekese,
Dagmar Livorová énekpedagógus,
Klára Mits Gentili operaénekes, énektanár, a sienai Musicaincanta Zenei Társaság művészeti vezetője,
Farkas Pál karmester, igazgató.

További információk ITT érhetők el.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.