A Magyarország segít című dokumentumfilm-sorozat a Hungary Helps munkájára összpontosít, különösen a Száhel-övezetben. A sorozat új, 3. évadában – amely 29 millió forintos támogatásból valósulhat meg – 11 országba látogatnak el az alkotók, de a középpontban továbbra is az emberi történetek állnak. A film producere Tálas György, rendezője Novák András Árpád. A Vadvilág a nyugati végeken című természetfilm Magyarország nyugati peremvidékét, a változatos, mozaikos tájat és az élővilágot mutatja be, főszerepben az eurázsiai hóddal és az egerészölyvvel. A filmnek, amely 41 millió forintos gyártási támogatást kapott, forgatókönyvírója és producere Bagladi Erika, rendezője Mosonyi Szabolcs.
Az Angyalkert – Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda megalapítója című ismeretterjesztő film Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója, a magyar nőnevelés úttörője, a reformkor egyik legismertebb nőalakja életét mutatja be. A film csaknem 25 millió forintból valósulhat meg, forgatókönyvírója és rendezője Bárány Krisztián, producere Batthyány-Schmidt Margit és Simon Béláné Balogh Ágnes.
Az Így ahogy vagyok! – Makk 100 című dokumentumfilm a száz éve született rendezőlegenda, Makk Károly hazai filmkészítésre gyakorolt hatását mutatja be, alkotásain keresztül tanítványai, kollégái segítségével.
A film gyártását 85 millió 650 ezer forinttal támogatja az NFI. A forgatókönyvíró Gelencsér Gábor és Fazakas Péter, aki egyben a rendező is, a producer Karle Gábor. Az NFI 16 millió forintos támogatásából valósulhat meg az Egyéniségek című rövidfilm, amely a magányos és kissé különc Tomiról szól, aki egy egyetemi táborba utazik abban a reményben, hogy barátokat szerezhet. A film forgatókönyvírója Balog Péter (Klock-Balog Péter) és Mercel Olivér, rendezője Balog Péter (Klock-Balog Péter), producere Csáky Attila. A Milu kutyája című animációs film főhősei egy félénk kislány, Milu és kutyája, Pamacs. A film, amely 66,5 millió forint támogatást kapott, a felelősségvállalásról, a szeretetről és a barátságról szól, producere Gelley Bálint és Szederkényi Bella, rendezője Daniel Benjamin Gray. A Fánio Budapesten című animációs táncfilm Fánióról, a raliversenyző, tánctanár zsiráfról szól, aki Budapestre látogat Afrikából. A film producere Pál János, rendezője Pál Balázs, az NFI 12, 6 millió forinttal támogatja az alkotás gyártását. A gyufa története című animációs film, amely 14 millió forintos gyártási támogatásból valósulhat meg, humoros formában mutatja be, hogy civilizációnk felelőtlenül játszik a tűzzel. Az animáció forgatókönyvírója Gyulai Líviusz, producere Ordódi Judit Éva, a rendező Szilágyi-Varga Zoltán – áll a közleményben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!