Márai Sándor ihlette meg az idén százéves Andrzej Wajda hazánkban eddig sosem látott filmjét

Április 23. és 29. között a budapesti Toldi mozi ad otthont a budapesti Lengyel Intézet szervezésében a 32. Lengyel Filmtavasznak, melynek részeként a nagyközönség az elmúlt év legjelentősebb lengyel filmjeit, valamint a száz éve született Andrzej Wajda egyik különleges, Magyarországon még nem vetített alkotását is megtekintheti

2026. 03. 20. 12:18
Jelenet a Tatarak – A kálmos illata című Andrzej Wajda-fllmből
Jelenet a Tatarak – A kálmos illata című Andrzej Wajda-fllmből
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkásságáért 2000-ben életmű-Oscar-díjjal, 2006-ban pedig a Berlinalén életmű-Arany Medve-díjjal kitüntetett Andrzej Wajda a lengyel filmiskola egyik legkiemelkedőbb alkotója. Hat és fél évtizeden át aktívan dolgozott, olyan hazánkban is jól ismert remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Csatorna (1956), a Hamu és gyémánt (1958), a Tájkép csata után (1970), Az ígéret földje (1974), A márványember (1976), A vasember (1981), kései korszakából pedig a Katyń (2007), a Wałęsa – A remény embere (2013) és az Emlékképek (2016).

Jelenet a Tatarak – A kálmos illata című Andrzej Wajda-fllmből
Jelenet Andrzej Wajda Tatarak – A kálmos illata című filmjéből

A lengyel filmtavasz fókuszában: Andrzej Wajda

A 32. Lengyel Filmtavasz programja Andrzej  Wajda munkásságról egy olyan alkotás vetítésével emlékezik, amelyet Magyarországon mozivásznon most először láthat a közönség: ez a Tatarak – A kálmos illata című dráma. A film először az 1999-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyében mutatkozott be, az Európai Filmdíj-átadón a filmkritikusok elismerését, a FIPRESCI-díjat is elnyerte.

A Filmtavasz szervezőinek választása egyáltalán nem véletlen, az életműve során irodalmi alapanyagokhoz számtalan alkalommal nyúló Wajda filmjének ugyanis különleges magyar vonatkoza van: történetét részben Márai Sándor novellája ihlette.

A film egy idősödő, betegeskedő nő, Marta történetét meséli el, aki egy lengyel kisvárosban él orvos férjével. Egy találkozás egy fiatal férfival felébreszti benne az életörömöt és a vágyat, ám a kapcsolat tragikus fordulatot vesz, amikor a férfi Marta szeme láttára az életét veszti. A történetet különleges módon keretezi a főszereplő színésznő, Krystyna Janda személyes vallomása férje haláláról. A magyar közönség jól ismerheti őt Szabó István Oscar-díjas Mephisto című filmjéből, valamint Wajda korábbi klasszikusaiból, A márványember és A vasember című alkotásokból.

A 32. Lengyel Filmtavasz egyhetes programja április 23. és 29. között minden estére tartogat egy-egy filmcsemegét. A Tatarak – A kálmos illata mellett a többi napra a legfrissebb és legelismertebb lengyel filmek közül válogattak a szervezők. A részletes programra az elkövetkező hetekben derül fény, beleértve a rendkívül izgalmasnak és változatosnak ígérkező vetítéseket, az esemény meghívott vendégeit és a jegyvásárlási lehetőségeket.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.