Először csak egy kis suttogás

– Ha magunkba szállunk, és ráébredünk felelősségünk fontosságára, az első lépés az, hogy képesek legyünk kimondani ezt. Ha először csak suttogva sikerül, az is eredmény – mondta Szemenyei János színész, zeneszerző. A művésszel a járványhelyzet ihlette Suttogás című videójáról, egy új musicalről és arról beszélgettünk, hogy miért jó, ha van időnk fellélegezni a mindennapok hajszája után, és egyben miért is veszélyes ez.

A művész az idei első főszerepét a Szente Vajk rendezte Sztárcsinálókban játszotta Fotó: Mirkó István

– Hogyan telik a karantén? Az ön felesége is színművész, így mindkettőjüket hasonlóan sújtja a mostani helyzet.

– Elég paradox. Titkon vágytam már arra, hogy legyen egy kis pihenés – az egyetemi évek óta egyik munka jött a másik után, szerencsére –, de persze nem ilyen áron képzeltem el. Egy ideig élveztem, hogy összefolynak a napok, és a feleségemmel, a gyerekeimmel lehetek anélkül, hogy az ébresztő jelezné, próbára vagy előadásra kell mennem. Végre jutott idő arra is, hogy magammal törődjek, ugyanakkor a szorongás és a kilátástalanság bennem is megfogalmazódott. Nem lesz egyszerű a színházaknak újraindulniuk, de remélem, hamar vissza tudok állni a körforgásba. Nehezebb a helyzete a feleségemnek, Kovács Lottinak, aki a gyes után mostanában térne vissza a pályára.

– Talán különösebb helyzetben van, mint a legtöbb színész, hisz ön zeneszerző is. Gondolom, hogy ez utóbbi tevékenységre akár kedvező is lehet az otthonlét.

– Szerencsére a zeneszerzés működhet személyes érintkezések nélkül is. A zongora ott áll a dolgozószobámban. Az egyetlen hely, ahova kimozdulok, Mészáros László stúdiója, akivel a zenéim hangszerelését készítem idestova tizenöt éve. De ő sem megy sehová, a családjával él bezárkózva. Most is egy musicalen dolgozunk, aminek őszre tűzték ki a dunaújvárosi premierjét.

– Nemrég jelent meg a Kis suttogás című videójuk, amit már majdnem kétszázezren néztek meg. Hogyan találta ki, mit szerettek volna ezzel üzenni?

– Már több ízben jól dolgoztunk együtt Horgas Ádámmal. Úgy éreztem, egy közös dallal újra felvehetnénk a fonalat. Egyetértett a gondolattal, hogy összehozzunk egy közösségi videót, amelyben színészeket szólaltatunk meg, és közösen beszélhetünk arról a súlyos társadalmi problémáról, amelybe kerültünk. Ami jelenleg az emberiséggel történik, az a mi felelősségünk. Ha magunkba szállunk, és ráébredünk ennek fontosságára, az első lépés, hogy képesek legyünk kimondani ezt. Ha először csak suttogva sikerül, az is eredmény. A dal mitikus képpel indul. Majd hangot kap az egyéni őrlődés és a szorongás, amit sokan átélnek a jelen helyzetünkben. De a refrénben megpróbáltunk reményt és jövőképet adni, és a közösség, az egymással való törődés jelentőségére inteni.

– Rengeteg színész látható a videóban, őket könnyű volt megnyerni az ötletnek?

– Mindenki boldogan vállalta. Tudták, hogy ez nem pénzről, nem hírnévről szól, hanem összetartásról. Nyílt lapokkal játszottunk: ha ebből bármiféle anyagi bevételünk érkezik, azt jótékony célra fordítjuk, például az egészségügyi dolgozók javára. Hiszen az édesanyám is érintett, ez a dal neki is szól. Első körben nyolcvan-száz színházi embernek írtunk levelet, a felkért művészek egyik felét Horgas Ádám ajánlotta, másik felét én. De ahogy alakult a dal, kiderült, hogy még többen tudnak részt venni benne. Persze, képtelenség lett volna mindenkit beletenni. Így az alapján válogattunk, kivel dolgoztunk jó szellemben együtt, és – a politikai ideológiákat figyelmen kívül hagyva – kivel tudjuk közösen képviselni a dalunk globális üzenetét.

A művész az idei első főszerepét a Szente Vajk rendezte Sztárcsinálókban játszotta
Fotó: Mirkó István

– Említette a telefonban, hogy nemsokára meséket, prózai szövegeket fog felolvasni. Mikor és milyen szöveggel kezdi? Hol lehet majd követni önt?

– A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház az anyaszínházam. A honlapján vagy a Facebook-oldalán biztosan láthatnak majd. Volt egy ötletem, miként lehetne egy Márai-novellát izgalmasan feldolgozni, előadni a kamera előtt, de sajnos, még jogdíjas. Úgyhogy talán Krúdy. Vagy megzenésítenék egy Csokonai-verset. Más színház is szervez különböző digitális projekteket. A hivatalos Facebook-oldalamon biztosan követhető lesz minden, amiben részt veszek. Még cikáznak a gondolataim.