Sajnos mindent elmond az Európai Unió gazdaságának állapotáról az az összevetés, amely az Egyesült Államokkal történő GDP-versenyben testesül meg. Miközben 2013 és 2023 között a vén kontinens gazdasága csak 15 százalékkal növekedett, addig az USA 64 százalékkal bővült a jelzett időszak között – derül ki az amerikai és az európai statisztikai adatokból.
De sokat mond az is, hogy míg a 2000-es évek elején az Európai Unió és az Egyesült Államok adta a világgazdaság teljesítményének ötven százalékát, vagyis nagyjából fele-fele alapon bocsátottak ki termelést a szóban forgó gazdasági régiók, addig mára csak az USA képes a korábbi produkcióját felmutatni.
Vagyis míg az Egyesült Államok adja a globális termelés 25 százalékát, az Európai Unió „lefaragott” a saját értékéből, a korábbi 25 százalék helyett csak 15 százalékot bír felmutatni.
De miben jobb az USA, mint az EU? Nos, négy olyan terület van, amelyben a tengerentúli gazdaság rávert Európára. Az egyik ilyen az innováció, kutatás-fejlesztés területe – gondoljunk csak az IT-szektorra –, és idetartoznak még a technológiai fejlesztések is. Továbbá közismert, hogy munkaerőpiaca nyitott és flexibilis, a harmadik sikerszektor pedig a termelékenység. Utóbbi a versenyképességben a legfontosabb tényező.
Fontos dolog az is, hogy az USA-ban a gazdaságpolitikai döntéseket nem pusztán gyorsan meghozzák, hanem azok alkalmazkodnak is a piaci kihívásokhoz. Nem is beszélve arról, hogy a belső fogyasztás önmagában is képes megmenteni Amerikát. S ne feledjük, egy-egy uniós gazdaságpolitikai döntéshez 27 tagállam érdekei alapján „nyúlnak” Brüsszelben, az USA-ban csak egyféle érdek létezik: Amerikáé.
A gazdasági teljesítmény mellett a privát befektetések értékei pár évtized alatt kiugróan magas hozam mellett térültek meg, s ezt a tőzsde számai is mutatják. Az észak-amerikai tőzsde egyik legismertebb összehasonlítási alapjául, referenciaértékéül szolgáló S&P 500 mutató reál értelemben majdnem negyvenszer annyit ér, mint húsz-harminc éve. Közben az ingatlanárak ugyancsak az egekbe szöktek, méghozzá a jövedelmekhez viszonyítva is.
Aki napi szinten nem foglalkozik a közgazdaságtannal, még az is tudja, hogy az amerikai fizetőeszköz továbbra is az első számú pénz a világban. Ennek hátterében pedig az áll, hogy mivel a kereskedelmi egyensúlytalanságok állandóak és jelentősek a világgazdaságban, szükség volt olyan tartalékdevizára, amely likvid és nagy mennyiségben felhalmozható.
Egyetlen ország és pénz van, amely képes és hajlandó felvenni ezt a szerepet: az Egyesült Államok és a dollár. A zöldhasú ereje pedig a külföld számára szinte akadálymentesen hozzáférhető amerikai pénzügyi rendszerben rejlik. Ez a pénzügyi dominancia óriási, az Egyesült Államok eladósodottságának ellenére.
Miközben az elmúlt hónapokban már ismertté váltak a 2025 januárjától elnöki hivatalba lépő Donald Trump gazdaságpolitikai tervei – általános adócsökkentési program, a társadalombiztosítási juttatások adómentessé tétele, a vállalati nyereségadó további csökkentése, az árszint lejjebb vitele –, a kiindulópont az az 1800 milliárd dolláros éves költségvetési deficit, amely nagyjából kétszer akkora, mint amely a jelenlegi adósság szinten tartásával hosszú távon fenntartható lenne. A bevételek növelését új büntetővámokkal képzeli el az új elnök.
Ennyivel azonban még nincs vége a sztorinak:
Donald Trump még nagyobb befolyást szeretne az Egyesült Államoknak, amit a világkereskedelem átalakítása révén a külfölddel fizettetne ki. Akárhogyan is alakul, a növekedés felgyorsulására lehet számítani a fenti intézkedések megvalósulása révén. A várakozások felfokozódtak: Trump meghirdetett programja már most elképesztő tempóban pörgeti a tőzsdét.
A cikkem elején szóba hozott GDP-eltérés az Egyesült Államok és az EU között azt is jelenti, hogyha képletesen a vén kontinenst „beraknánk” az USA valamelyik tagállamának helyére – mármint gazdasági teljesítmény szempontjából –, Európa a legszegényebb államok között lenne.
Vagyis helyzet van! S nem pusztán azért, mert az EU nem képes tartani a tempót Amerikával, hanem sokkal inkább amiatt is, hogy a gazdasági távolság még tovább nőhet.
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
